Repository index

A dolgozatom címe: „A neoprotestáns istentisztelet”. Azt hiszem, ez egyetemi éveim legérdekesebb témája. A mai erdélyi vallási viszonyok között a történelmi egyházainkat leginkább fenyegető veszélyt a neoprotestáns egyházak elszívó ereje jelenti. Mondhatjuk, hogy a mi gyengeségünk, hogy a hívek elhagyták az eredeti gyülekezeteiket, és ez az oka annak, hogy meg kell vizsgálnunk a baptista és adventista istentiszteleteket. Dolgozatom két fő részből áll. Az első részben a baptista istentiszteletről olvashatunk. Láthatjuk, hogy a baptista istentisztelet a legkisebb részekből hogyan válik valódi istentiszteletté. A legapróbb részletekből indultam ki, és az egyes fő részek végén az olvasót elvezetem neoprotestáns istentisztelet a posztmodern kontextusához. Dolgozatom második fő részében az adventista istentiszteletről és homiletikáról írtam. Az adventista istentisztelet jól felépített és teológiailag megalapozott. Az egész adventista istentisztelet az Istennek való hálaadás köré épül.

Erdély szerte sem ismeretlen a Hit Gyülekezete. Egyre nagyobb teret hódítanak, evangelizáló csoportokat működtetnek. Anyagi problémák hiányában a helységek megszerzése sem jelent akadályt számukra. Városainkban – falvainkban egyre több helyen hirdetik óriásplakátok a gyülekezeti alkalmakat. Fiatalok tömegeit vonzzák a hatáskörükbe. A mozgalom tevékenysége egyelőre feltérképezetlen, így nagyon nehéz dolga van annak a lelkésznek aki felekezetében azt tapasztalja, hogy hatáskörében teret próbál hódítani.

A témaválasztásom indoka licenciátusi dolgozatom értelemszerű következményében ölt formát. Mivel a szektafogalom egyes nézőpontjára és meghatározására korábban igyekeztem a teológia vizsgálati elveit rávetíteni, úgy gondoltam, hogy a sepsiszentgyörgyi Hit Gyülekezete és Jehova Tanúi közösségei esetében is hasznos lenne mindezt megvizsgálni az 1989-es rendszerváltást követő időszakban, kiegészítve egy szociológiai szektaszemlélettel. Ezt abból a megfontolásból tehetjük, miszerint ezt a folyamatot vizsgálva rálelhetünk azokra a tényezőkre, amelyek nélkülözhetetlen foglalatát képezik a lelkipásztori identitásfejlődésnek. Feltételezésünk szerint a szektásodás folyamatát nemcsak a szociális és kulturális környezet befolyásolja, hanem nagymértékben a lelkipásztor személye, viszonyulása a gyülekezet tagjaihoz, és nem utolsósorban a lelkipásztor hitelessége.

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik. Az elmúlt néhány évtizedben János evangéliumának kutatása nagy fejlődésen ment keresztül: mivel a János evangéliuma „csupán” teológiai mű, ugyanakkor filozofikus bonyolultsága és metaforikus beszédei miatt nem használható konkrét történelmi kutatásokra, ma már a bibliakutatás igyekszik a szinoptikusok szintjén kezelni a negyedik evangéliumot is. Ez azt jelenti, hogy különösen a memory research keretén belül a János evangéliuma ma már a történeti Jézus-kutatás egyik fókuszpontja. A dolgozat ehhez a kutatási irányhoz kíván csatlakozni.

A János evangéliumában található Paraklétoszról szóló logionok egyedülállók az Újszövetség irodalmában. Noha mind a szinoptikus alkotásokban, mind a levelekben találkozunk pneumatológiai vonatkozásokkal, ennek ellenére, az 1Jn 2,1-en kívül, egyik irat sem rögzít Paraklétoszra vonatkozó feljegyzéseket. A Paraklétosz-beszédeket a jánosi pneumatológia alapdokumentumának lehet tekinteni. Az evangéliumon belül nem itt-ott elszórva olvasunk a Paraklétoszról. A Paraklétoszról szóló tanítás a búcsúbeszédek (Jn 14–16) jól körülhatárolt egységéhez tartozik. A beszédekben elhangzó tanítások hasonlóak, mégis nehezen megfogható dolgokat mondanak el. Mivel nem egyetlen egységben jelennek meg, ezért a Paraklétoszról szóló ismeretközlés árnyalt és összetett. Ezek a logionok a Paraklétosznak például nemcsak az Atyához és a Fiúhoz való viszonyára világítanak rá, hanem emellett hangsúly kerül a többféle funkció bemutatására is (pl.

Jézus, mint tudjuk, nemcsak a tanítványai előtt, hanem egyedül, magányosan is imádkozott. Minden fontos döntése előtt, de főként a szenvedés útja előtt imádkozott az Atyához. Ott látjuk a Gecsemáné kertben, ahol halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, vagy a János evangéliuma 17. fejezetében, ahol könyörgésében, „szemeit égre emelve” szólítja meg az Atyát. Az imádságnak valójában útjelző és hitet erősítő szerepe van, és én ezért választottam ezt a témát, hogy jobban megismerjem és megérthessem Jézusnak, az úgynevezett főpapi imában elmondott szavait. Dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen fontos teológiai mondanivalóval rendelkeznek Jézus kérései?

Dolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.