Repository index

Bekő István Márton, Pfarrer des kirchlichen Gymnasiums von Odorheiu Secuiesc, hat seine Disputation am 01. Juli 2010 an das Protestantisch-teologisches Institut von Klausenburg (Cluj, RO) gehalten. Sein Forschungsbereich ist Neues Testament, er hat sich mit der Problematik des Verstehens der markinischen Wundererzählungen beschäftigt.

"Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik" 5Móz 8,3. Ebben az igeversben egy olyan kifejezés áll, amelyet, semlegessége és általánossága miatt többféleképpen lehet magyarázni. Az, hogy e kifejezésnek milyen jelentést tulajdonítanak, leginkább attól függ, hogy az írásmagyarázó milyen értelmezési kerethez folyamodik segítségért.

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti írásmagyarázat között jelentkezik. Ez mindenesetre igen-igen érdekfeszítő szelet, mivel a reformátorok Pál-értelmezésének egyház- és teológiatörténeti jelentősége volt.

A Biblia egy jellegzetes betűvel kezdődik, s ez pedig a B betű, aminek az a jelentése, hogy „ház”. Tágabb értelemben azt jelenti, hogy „otthon”. Így egy kis belemagyarázással úgy okoskodhatunk, hogy a Szentírás ezzel a betűvel mintegy kifejezésre juttatja azt a kegyelmi tényt, hogy Isten mindenekelőtt otthont akar nekünk biztosítani. A festmény központi üzenete az atya ölelésében jut kifejezésre. Közelebbről nézve, jól látható, hogy a bal kéz egy férfikéz. Atyai kéz. Erős ujjai szét vannak tárva – tartani és támogatni, megőrizni és óvni próbál. A jobb kéz pedig egy női kéz. Anyai kéz. Nem erővel fog át, hanem a szeretet gyöngédségével kíván vigasztalóan simogatni. Itt rejlik a „kód”: Istennek – mint szülőnek – a szeretete: egyszerre atyai és anyai szeretet.

Ha világtörténelem színpadán Nagy Leó pápa nevét Attilával 452-ben, majd Geiserich vandál fejedelemmel 455-ben folytatott tárgyalásai tették híressé, a keresztyén teológiában a Tomus ad Flavianum biztosít számára kiemelt helyet. Ez a dogmatikus levél mérföldkő nemcsak az ötödik század krisztológiai vitáinak történetében, hanem Kelet és Nyugat egyházának teológiai kapcsolatában is. Ezt olvasta a száműzött Nesztoriosz, és teljesen egyetértett vele. Ugyanezt az írást a monofiziták nesztoriánusnak bélyegezték, az ortodoxok pedig dicsérték szerzőjét.

A 19. század első évtizedeiben Kolozsvár gyors csinosodásnak indul. A főkormányszék 1790-ben történt idetelepítésével fővárossá lépett elő. egymás után kap mindhárom felekezeti tanintézet pompás, új kétemeletes otthont. Először az unitáriusoké készül el, a „Múzsák és erények” hajléka 1806-ra, utána a reformátusoké a „Tudomány és kegyesség” jegyében az 1810-es évek végén, s végül a római katolikus piarista líceumé 1817–1821 között. A református tanárok rangos sorából kiemelkedik a természettudományok két elhivatott művelője, a két Méhes: György és fia, Sámuel.

A 187. számú törvény 1999. december 9-én született meg, amelynek értelmében valamennyi Romániában élő fizikai személy lehetőséget kapott betekinteni a saját titkosszolgálati iratcsomójába. A törvény eredményeként hozták létre a CNSAS rövidítés alatt közismertté vált vizsgáló bizottságot a levéltári anyag kutatására. Ezt követően biztosítottá vált a törvényi háttér ahhoz is, hogy a történészek és egyháztörténészek vizsgálat alá vegyék a sokáig zárolt anyagot, amely gazdag tárháza a kommunista korszak idején kibontakozó egyházi események történetének.E néhány alább következő észrevétellel segítségére kívánunk sietni azoknak, akik a korszak egyháztörténelmi jelenségeit a titkosszolgálati iratokból kívánják megismerni, de azoknak is, akik személyi dossziéjukban akarnak tájékozódni.

Az ószövetségi Izráel számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izráel az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára. Ez a tanulmány azokat az ószövetségi szövegeket vizsgálja meg, ahol a „Kús/kúsita” kifejezés előfordul, figyelmet szentelve a földrajzi név és az etnikumjelző tágabb ókori keleti kontextusának is.

„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is. Történeteiknek, de főképpen mondásaiknak írásba foglalt emléke a Paterikonban, vagy Apophtegmata Patrumban, azaz a szerzetes atyák bölcs szavainak és cselekedeteinek gyűjteményében maradt fenn.

Apáczai Csere János a 17. század sokoldalú tudós magyar pedagógusa. A régi magyar irodalom egyik nagy alakja, a presbiteriánus mozgalom legjelentősebb képviselője. Református tanár, teológiai, filozófiai és pedagógiai író. Apáczai életművében egységes rendszert alkot a korszak valamennyi korszerű szellemi irányzata: az enciklopédizmus, a puritanizmus és a kartezianizmus. Ezt látjuk főművében, a „Magyar enciklopédiá”-ban, ahol összefoglalta kora tudományos eredményeit anyanyelvén, magyarul.

„Aki nem Romániában szerkeszt lapot, annak valóban még csak megközelítőleg sem lehet fogalma arról, hogy mit csinál ma itt a cenzúra!” – írta Nagy Ferenc püspökhelyettes. A Református Szemle hasábjain immár két éve elkezdett1 sorozatunkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött. Jelen tanulmány célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések közül a tendenciózus módon alkalmazott cenzúra miképpen bénította meg a korabeli református egyházi sajtó működését Romániában.

Szent Jeromos egyházatya így vall: „Amíg a Szentírás más könyveinek értelmezésében Órigenész mindenki mást fölülmúlt, addig az Énekek Énekének magyarázatával önmagát múlta fölül.” Órigenész úgy jut el az Énekek éneke magyarázatához, hogy előbb végigvezet az Ószövetség fontosabb énekein. „Bizonytalanságban vagyok – vallja be Órigenész – a felől, hány szereplője van a műnek. Imáitok segítségével azonban, az Úr sugalmazása nyomán négy szereplőt vélek találni benne: a vőlegényt és a menyasszonyt, hajadonokat, akik a menyasszonnyal, és ifjak csoportját, akik a vőlegénnyel vannak."

„Éva nem az Férfiunak feje csontyából teremtetett, hogy ne lenne fellyeb való az Asszonyi állat az Férfiúnál, sem nem az lábából, hogy ne lenne szolgája és rabja az Asszonyi állat az Férfiúnak. Hanem az oldal csontyából teremtetett, hogy lenne társa az nyomorúságban és munkában, ezért hívatik segítőnek.” Az esztergomi szertartásnak az Oláh Miklós féle Nagyszombati Agendarius kiadásaiban megjelent egyik esketési beszédnek a protestáns párjára és hasonlóságára, tartalmi párhuzamaira hívja fel a figyelmet e kutatás, együtt közölve azzal a beszéddel, amelyet a Komáromi Csipkés György által összeállított Formula tartalmaz. A korábbi, azaz római katolikus prédikáció protestáns szerzés is lehetne, megfelelő körülmények között ma is elmondható volna református templomban.

Ibasz körül valóságos fordítói műhely alakult ki. Gyakorlatilag ő vezette a híres edesszai teológiai iskolát, ahol a keresztyén perzsa ifjak zöme szerezte legfontosabb ismereteit. Ibasznak Marisz perzsa püspökhöz írt levele röviddel az Egységformula aláírása után keletkezett Edesszában, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az edesszai iskola perzsa munkatársait és szövetségeseit értesítse a fejleményekről, illetve megerősítse a két közösség lelki-szellemi kapcsolatát. Ibaszt az ítélet szerint nemcsak püspöki és papi méltóságától fosztották meg, hanem laikus hívőként is eltiltották a szentségektől. Ibasz a maga püspöki tisztségét a 451-es kalcedoni zsinattól kapta vissza, méghozzá ugyancsak a Mariszhoz írt levél alapján.

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.

Lőrinczi Ferenc az egykori Kolozsvár-felsővárosi református iskola igazgató-tanítója (1926– 1936 között), illetve az Erdélyi Református Egyházkerület népiskolai tanfelügyelője (1936–1940), majd Maros-Torda vármegye királyi tanfelügyelője volt. Az 1929–30-as iskolai évről szóló jelentése: „Az iskolai helyiség a régi. Fájdalom, az állami hatóság rendeletére sem tétetett ez idáig komoly lépés új iskolaépület emelésére. Pedig amikor gyermekeink jövőjéről van szó, amikor egyházi nevelésünk érdekeinek megvédése és biztosítása legégetőbb kérdés kell hogy legyen, ekkor mentségül még az anyagi hiányt sem lehet felhozni."

Az 1Mózes 37 összekapcsolja az előző fejezetekben leírt Ézsau–Jákób történetét a József-történetekkel. Közös mindegyikben, hogy lényegében családtörténeteket tartalmaznak. A családtörténetek bővelkednek széthúzásban, rivalizálásban, mi több, kis híján testvérgyilkosság is előfordult. József álmai a királyság eljövendő intézményére mutatnak, amit ugyan Jákób és a fiai idegen jelenségként szemléltek. A szentíró a családtörténet tanulságaival a királyság intézményéről akar valamit elmondani. Hol van ebben Isten? Jelen van egyáltalán? Van-e olyan helyzet, idő- és életterület, amelyben Isten nincs jelen, vagy kimaradhat belőle?

Témánk a presbiteri szolgálatot minden időben meghatározó kérdés. Szeretnénk Kálvin biblikus elveihez és a Genfi egyházi rendtartáshoz mérni jelen egyházi életünket. Miután Kálvin mindenekelőtt a Szentírás kiváló ismerője, és annak üzenetét feltétlen követelményként alkalmazó tudós lelkipásztor volt, előbb a bibliai tanítást szeretnénk felvázolni az egyházfegyelem és egyházkormányzás tekintetében. Ezt követően szólunk Kálvin tanításáról főképpen az Institutio és a Genfi Gyülekezet Rendtartása alapján; végül pedig arra szeretnénk rámutatni, hogy a kálvini felismerések és tanítások miként érvényesülnek református egyházunk hitvallási irataiban, a II. Helvét Hitvallásban és a Heidelbergi Kátéban.

Az ötödik század krisztológiai vitáinak teológiai és általános egyházi következményei a jelenkorban is érezhetők. Nemcsak tanításbeli eltérések, hanem kisebb-nagyobb szakadások és különválások is származtak a 431 és 451 között eltelt időszak viharaiból. Nazianzoszi Gergely a két természetet valló krisztológia nagy elődje, az antiochiaiak egyik kedvelt teológusa. Népszerűségét főleg határozottan apollinarizmus- ellenes irányultságának köszönheti. Nazianzoszi Gergely tekintélye és hatása Theodorétosz írásának szinte minden mondatán érződik. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel a művet a 431-es efézusi zsinat előtt írta,14 és Gergelyhez hasonlóan az apollinarizmus újraéledésétől félt.

Ki volt Kálvin, aki népeket formált át, királyokat tanított, hercegekkel, hercegnőkkel levelezett? Teológiai látása máig hatóan meghatározta egész Európa fejlődési irányát és az őt hallgatók száma sokszor az ezret is meghaladta. Miféle erő testesült meg Kálvinban, aki tanításával olyan acélos jellemeket kovácsolt, mint amilyen volt Szegedi Kis István, Árva Bethlen Kata, Károli Gáspár és sokan mások. Illyés Gyula sokat emlegetett sora summázza: mit jelentett Kálvin és a kálvinizmus nemcsak Európának, hanem nekünk, magyaroknak is: „Hiszed, hogy volna olyan, amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? – Nem hiszem.”

A Biblia útját be kell járni, s tudjuk, hogy mind a két szakasz egyformán hozzátartozik lelkipásztori habitusunkhoz. Ha hiányzik a szöveg megértése, ha képességeink szerinti tudós törekvéseinkben nem találjuk meg az igazi jelentést, nem Isten üzenete jut el szívünkbe. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a meg nem értett, félreértett Ige által Isten nem munkálkodhat bennünk.

A Szentírás hitünk zsinórmértéke. Isten egyedüli Kijelentése Jézus Krisztus, Ő a mi üdvösségünk. Ezt egyedül a Szentírásban jelentette ki Isten. A reformáció kezdetének 490. évfordulóján hálát adunk Istennek, hogy olyan elődöket, hitvalló ősöket adott, akik a Szentírást hitünk zsinórmértékévé és életünk központjába tették.

A teológia és a természettudományok összevetésénél legtöbbször a bibliai teremtéstörténet és a világegyetem keletkezésének tudományos tételei kerülnek szembe, ezért a következőkben főképpen ennek a területnek a kérdéseire szorítkozom.

Károli az Olvasónak szánt soraiban arról vall, hogy mások aranyat, ezüstöt, drágakövet visznek Isten házába, ő azt, amit vihet, magyar nyelven az egész Bibliát. Az Isten házába, annak épülésére vitt ajándék a Lélek fúvására elhagyta a templomot, és eljutott hozzánk, egész magyar református népünkhöz. Ez kötelez is, hogy „nagy isteni félelemmel” vegyük, olvassuk és magyarázzuk „ez magyar nyelvre fordíttatott Bibliát”.

Olyan téma kidolgozására kaptam felkérést, amely a politika területére tartozik, s az a feladatom, hogy teológiai gondolkozással behozzam az egyházi szóhasználatba és köztudatba. Tudom, ezt már mások is megtették. A szolidaritás viszont nem teológiai fogalom, akkor sem, ha a 18. század végi, majd később, a 20. század első felében élt teológusok részben azzá tették.

A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését? 2. A jelenre nézve: Mit jelent a mai gyülekezet, a mai keresztyén ember számára a karácsony ünneplése?

Homiletikai órák, teológiai kurzusok emlékei és lelkipásztori tapasztalataink segítenek két fő kérdés megválaszolásában: mit és hogyan prédikáljunk karácsonykor? Ezekre próbálok válaszolni, elismerve, hogy nem vagyok homiléta és egykori 17 éves lelkipásztori szolgálatom időben távol van. Talán nem sok újat fogok mondani, de néhány egykor megtanult homiletikai elvet felújítok, szempontokat adok karácsonyi prédikációs szolgálatunkhoz.

A hagyatékot rábízzák egy gondnokra, aki azt kezeli, azért felelős. Nem csupán vigyáz az örökségre, hanem gondoskodik, hogy az örökösök ebből megéljenek. A magyar református egyház Kálvin örököseként határozza meg magát, s alig van a világon „kálvinistább” egyház, mint a miénk. Ilyen, és ilyennek kell maradnia. Ebben az évben, amikor Kálvin János születésének 500. évfordulójára emlékezünk, erről szólnak sok helyen, nálunk, Erdélyben is, a megemlékezések.

A cím arra kötelezne, hogy történetileg vizsgáljam Ravasz életpályáját 1882 és 1921 között. Úgy tudom, hogy majdnem egyszázados életútjának megírásával a történészek adósok. Én még arra sem vállalkozom, hogy ennek erdélyi szakaszát bemutassam, mert az egyháztörténeti asztalomon vannak ugyan forrásmunkák, de, ha asztal fölé hajolok, magamat dilettánsnak érzem.

Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.

A cím kötelez, hogy elméleti szinten taglaljam a kérdést és analitikusan bontsam ki a témát. Ezt várják tőlem mint tanártól, s ennek igyekszem is eleget tenni. Azonban manapság túl sok ilyen helyzetelemző előadás hangzik el, jelenik meg írásban, ami persze nem baj, csak akkor válik azzá, ha hiányzik belőlük az üzenet, ha nem késztetnek továbbgondolkozásra, vagy éppen erkölcsi cselekvésre.

Mostanában időnként elhangzik, hogy baj van igehirdetésünkkel. Bizonyára azok, akik sok református prédikációt hallgattak, tudják, hogy miért mondják. Bármi legyen is a helyzet, igehirdetésünknek meg kell újulnia, s ez azt jelenti, hogy egyfelől vissza kell térni ahhoz, ahogyan elődeink prédikáltak, másfelől új, korszerű formákat kell találnunk. A sok homiletikai gondunk közül az egyik, hogy nem prófétai az igehirdetésünk, és most erről esik szó.

Előadásom első részében három, magunkig vezető úton fogom magammal vinni hallgatóimat; a másodikban arról lesz szó, hogy mikor volt és mikor van alkalmas és mikor alkalmatlan idő.

Ebben a témában már tartottam egypár előadást, s ezek tapasztalatai alapján három előzetes megjegyzést teszek. Először: A hallgatóság csupán arra a kérdésre várja a feleletet, hogy politizáljon-e az egyház és a lelkipásztor, vagy sem. Ezt én sem fogom kihagyni, de szem előtt tartom, hogy a politikum a közéletnek csupán egyik mezője. Másodszor: Lesznek olyan mondataim, amelyek nem valamelyik egyház – például az Erdélyi Református Egyház – álláspontját tükrözik. Harmadszor: Ebből következik, hogy az elmondottakkal lehet szabadon vitatkozni.

Sokszor egyházunkban nem is az a baj, hogy a hívek, presbiterek nem végzik szolgálatukat, hanem az, hogy az egyház nem is szólítja meg őket, nem kapnak küldetést, s ha igen, akkor csak úgynevezett alsóbbrendű feladatok végzésére látjuk őket képeseknek.

Az első idegen nyelvű számunk nem maradt visszhang nélkül. A nem magyar anyanyelvű, külföldi megrendelőink örömmel üdvözölték kezdeményezésünket, és köszönetüket fejezték ki azért, hogy a közölt tanulmányok tartalma felől nem csak a rövid összefoglalások révén szerezhettek tudomást, hanem azokat teljes egészükben olyan nyelven olvashatták, amely érthető volt számukra.

Magyarázat a Zsid 1-3 fejezeteihez.

A virágvasárnapi bevonulást mind a négy evangélista feljegyzi. Jézus Galileából kiindulva, a főváros közelében levő Betánián keresztül érkezik. A szinoptikusok szerint utasítja tanítványait, hogy előkészítsék a bevonulást, János nem erről beszél. Jézus Jeruzsálemben „talál” egy szamárcsikót s csak ott ül fel rá. A királymotívum mind a négynél megjelenik, Márknál azonban nem őt, hanem Dávid országát üdvözlik. (A többi eltérést lásd a versek elemzésénél.)

A 11. rész szerkezete világos. A 32. v.-ig folytatódik a megkezdett fejtegetés Izráel és a pogányok új helyzetéről, a 33-tól himnikus istendicsőítés olvasható. Kérdés a 9– 11,32 és a 33–36 összefüggése. Ezt a két szakaszt a 32. v. köti össze, mégpedig abban az értelemben, hogy az apostolt nem általában Isten nagysága, önhatalmúsága ejti ámulatba, hanem könyörülete. Azonban a 33–36. verseket önálló textusként is fel lehet fogni.

Az egész levél vezérszava az evangélium (9-szer fordul elő), az élet beszéde (2,16. v.), amelyet Pál oltalmazott (1,7. v.) s amelynek hirdetésében a filippiek részt vettek (1,5. v.). Az 1,27 szerint ehhez méltóan kell a gyülekezet tagjainak élniük, ami a textusban olvasható engedelmességet jelent.

Szárdisz az ókori Ázsia (Kis-Ázsia) egyik nagy városa. Kr. u. 17-ben földrengés sújtja, újjáépítik, de régi dicsőségét többé nem kapja vissza. Ebbe a metropoliszba él a kicsi keresztyén gyülekezet. Mai helyzet: Isten félti a világ nagy forgatagában élő egyházát. (A prédikációban nem szabad túl sokat időzni a város leírásánál.)

A menny és a föld között nem mérhető a távolság, az örökkévalóság és az idő más létkategóriák, látóterünkből kiesik valami, amit láthatatlannak nevezünk. Misztikus átéléssel próbáljuk magunkhoz kapcsolni a mennyeit, az örökkévalót, a láthatatlant, ez adhat boldogságot, de a megismerés bizonytalan, szubjektív marad.

Az egyházban élő teológia nagyon helyesen az eszkatonra, a végső időkre függeszti tekintetét, de azt is tudnia kell, hogy a közbeeső történelmi időt nem szabad átaludnia. Az egyháznak napi gondjai vannak (kinek nincsenek?), de ha lecövekel a jelenbe, más „gondoskodik” helyette, róla. Két kérdésre keresem a választ: Először – az egyház–világ kapcsolatában –, hogy milyen élhető világot lát és láttat az egyház, és milyen feladatokat ismer fel a világ felé. Másodszor az egyházak jövőképét képzelem el, az ökumenizmus holnapját.