Repository index

Vályi Nagy Ervin teológiai öröksége és aktualitása elemzőkészségének és etikai ítéletalkotásának metodikájában áll. Abban lehet újból inspiráló, hogy nem recepteket ad, hanem megtanít kérdezni, összefüggéseket feltárni, ugyanakkor fenntartással kezelni minden régi és újkeletű magabiztosságot. Ez az etika mélyen krisztológikusan megalapozott etika, a „Krisztusban maradás” vagy az „Úrhoz méltó” (Kol 1,10) életvitel erkölcsisége. Az előadás ennek az etikának a mozgatórugóit tárja fel, hangsúlyozva, hogy Vályi Nagy Ervin életműve korántsem periferikus jelenség, hanem méltán érdemel helyet a 20. századi európai protestáns teológiai-etikai koncepciók tárházában.

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

A vallás nem megoldás. A vallás a probléma maga! – hangzik korunk vallás-kritikájának tenorja, amely világunk, s benne életünk, szabadságunk és békességünk veszélyeztetettségét és fenyegetettségét a fundamentalista vallási meggyőződés számlájára írja. Valóban, egyrészt nem kevés azon megnyilvánulások száma, amelyekben félelem tükröződik a vallásokkal, különösen az iszlám fundamentalizmussal szemben, amely egy isteni vagy vallási tekintély nevében abszolút engedelmességet és alávetettséget követel, s ennek eléréséhez az erőszak alkalmazásától sem riad vissza. De már az újkori vallási fundamentalizmus előtt is közkedvelt narratíva volt, hogy a vallás és politika szimbiózisa, illetve a reformáció által kiváltott konfesszionális ellentétek és brutális vallásháborúk csak pusztulást és romokat hagytak maguk után az öreg kontinens társadalmaiban.

Minden jel arra utal, hogy a vallásos gyökerek ellenére az európai emlékezetkultúra és emlékezetpolitika modelljei jól érvényesülnek az intézményes vallás nélkül is, sőt a zsidó-keresztyén vallási és a szekuláris emlékezés különbségein túl ez az emlékezetkultúra megteremti a saját vallási dimenzióit.

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Talán nem meglepő, hogy protestáns teológusként, illetve református teológiai tanárként a reformáció 500 éves jubileumi évében a reformációról kívánok elmélkedni, vagy inkább fogalmazzak így: a reformációról kívá- nok önök előtt hangosan gondolkodni még akkor is, ha a reformáció témájáról számtalan előadást, értelmezést hallhattunk már ebben az évben. Mégis válla- lom a kockázatot, mert sajátos és talán szokatlan szemszögből kívánok közelí- teni a témához, s olyan kérdéseket szeretnék ma feszegetni, amelyek a jubileumi év felfokozott hangulatának elmúltával várnak majd válaszra, kiértékelésre. Szemlélődésem kiinduló kérdése ez: vajon miben sajátos ez a mostani, a mi nemzedékünk által megélt reformációjubileum?

A konfirmációval kapcsolatos református egyházi tanításhoz viszonyítva a köztudatban élő nézetek gyakorta deviánsnak tekinthetők, a szent és profán elemek valamifajta keveredése mindenképp megfigyelhető. A kortárs református teológiai kutatás adósa a közegyháznak a konfirmációval kapcsolatos szent és profán elemekre vonatkozó irányadó, vagy legalább gondolatébresztő értékeléssel. A téma időszerű vonatkozásainak vizsgálatánál fontos módszertani követelmény, hogy az elméleti megközelítés gyakorlati helyzetfelméréshez kapcsolódjon. Az utóbbi kérdőívek által történt Kolozsvár, és a városokhoz viszonyítva hagyományőrző Kalotaszeg 36 egyházközségében. Az alábbi tanulmány nem kínál tökéletes irányba vezető konfirmációreformot, inkább tényfeltáró és vitaindító jellegű.

Európa szenved, a 20. század vészterhes örökségét még nem sikerült feldolgoznia. Gyógyulatlan sebek, tabuk, előítéletek, egymásra sütött bélyegek maradtak a háborúk, rendszerváltások nyomán. Az egyének sorsa is hasonló, ráadásul a közösségek, a biztonságadó kötelékek fellazultak, és a sodródásban halmozódnak a összeütközések. A dolgok orvoslásáról addig álmodni sem lehet, ameddig mentalitásváltás nem történik, és ha az egymáshoz történő odafordulás be is következik, szükséges eltanulni a párbeszéd alapszabályait. Mit is jelent a dialógus?

A rendszerváltozást követően az egyház számára megnyílt lehetőségek új feladatok elé állítják a gyülekezeteket, közelebbről a lelkészt, a teológust. Az elvárások tudatosításának idején és a megfelelési kényszer nyomása alatt fennáll a kísértés elmélyült teológiai munka nélkül gyors és használható gyakorlati eszköztár elsajátítására, megszerzésére. Lerövidül tehát az út a bibliai-teológiai alapvetés és a gyakorlati következmények/ következtetések között, ez pedig szelektív látáshoz és torzulásokhoz vezet. Tanulság: érdemes ezt az utat nem megspórolni! Az elmélyült teológiai munka, valamint az egyházi és társadalmi valóság megtapasztalásának igénye a teológia beszűkülésének vagy különböző érdekek mentén történő instrumentalizálásának veheti elejét!

The Life-work Which Reveals the Delusion of Christianity, the Kierkegaardian Criticism of the Church and Christianity. Entropy is a main characteristic of the human world; consequently the Church also has a similar tendency. Criticism is in symbiosis with Christian life. One of the most important critical analysis of Christianity is made by Kierkegaard. To understand his life-work from the point of view of criticism, we have to deal with three important aspects: a) The religious influence in his childhood. His family comes from the Moravian tradition; he had the opportunity to examine the dark side of this tradition as wel. b) His relationship to other personalities belonging to the golden age of Denmark. This period is characterized by the intensive reception of Hegel. Kierkegaard could not agree with the Danish Hegelians, because his consequent subjectivity was in permanent polemics with the objectivity of speculative theology.

Kutatásom célkitűzése feltárni azokat az összefüggéseket, amelyek a teológus-hallgatók pályaválasztása és szocio-kulturális környezetük között fennállnak. Korábbi kutatásomból fakadó feltételezésem szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a lelkészi pályaválasztást. Az ekkléziológiai perspektívára való összpontosítás fontos adalékkal szolgálhat a személyi narratívák elemzésében. Előreláthatólag kutatásomból kitűnik majd, hogy a teológushallgatók személyi narratíváiban milyen szerepet játszik az az egyházi közösség, ahonnan származnak.

Dolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom. Az ötödik pontban a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot mutatom be, vázolva a lelkipásztorok, tanítók, illetve gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit. A hatodik pontban a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutatom, melyben szó esik az épületek állapotáról, a gyülekezeti földek és erdők helyzetéről, a lelkipásztorok béréről és a gyülekezetek anyagi helyzetéről. Hetedik pontban pedig az 1792.

Mivel a lelkészi önazonosság alakulási folyamatának korai felnőttkori aspektusaira korábban igyekeztem különböző pszichológiai iskolák vizsgálati elveit rávetíteni, úgy találtam, hogy a teológusjelöltek esetében az ezt megelőző élettörténeti időszak jellemző tényszerűségeit hasznos lenne megvizsgálni. Ezt abból a megfontolásból tehetjük miszerint ezt a fejlődési fázist vizsgálva, rálelhetünk azokra a motivációs tényezőkre, amelyek nélkülözhetetlen foglalatát jelentik a további szakmai identitásfejlődésnek. Feltételezésünk szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a motivációs tényezők alakulását.

Először a marosi egyházmegye rövid bemutatásáról teszek említést. Másodszor a XVII-XVIII. század református egyház történetéről (uralkodókról). Harmadszor az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban az egyházmegye jegyzőkönyvének a bemutatásával foglalkozom, és annak érdekesebb részeit bővebben is kifejtem, táblázatokban felvázolom vagy éppenséggel vastagított betűkkel hangsúlyozom bizonyos települések vagy helyzetek fontosságát. Ez alponton belül szó lesz a lelkipásztorokról, tanítókról és lévitákról. Ötödik pontként a vizitációt, mint adminisztratív hatóságot mutatom be, amelyben az épületek állapotáról és a templomépítésekről is szó esik. Hatodik nagy egységben a vizitációról, mint fegyelmi hatóságról teszek említést. Ezen belül pedig a lelkészek fegyelmi ügyei lesznek bemutatva, majd a tanítók és gyülekezeti tagok „csíntevései”.