Repository index

A reformáció eszméinek meggyökerezése az anyanyelvű istentisztelet és írásmagyarázat elengedhetetlen eszközévé tette a magyar nyelvű Szentírást. A magyar református egyház zsinatai már a kezdetektől kötelezték a lelkipásztorokat, hogy „a Szentírást forgassák kezükben éjjel nappal”, azt is megszabva, hogy „a tudósabbak latin és magyar, a tudatlanabbak magyar Bibliát vegyenek maguknak”. Ehhez viszont Bibliákra volt szükség, latinra is, de főképp magyarra.

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

Munkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.

Jelen dolgozat célja a szilágyi traktus 1795 – 1796 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A magyar protestáns egyháztörténet egy olyan szegmensébe enged betekintést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt a tisztelt olvasó számára. Az esperesi vizitációs jegyzőkönyvek bevezetik az olvasót az említett egyházmegye és az azt alkotó gyülekezetek életébe, feltárva azok adminisztratív, fegyelmi és gazdasági állapotát, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

Licenciátusi dolgozatom 1864-től 1912-ig, csaknem az első világháborúig szolgáltat jegyzőkönyvi adatokat az egyházközségről, magiszteri dolgozatomat pedig ennek a közvetlen folytatását képezi, mégpedig 1912-től 1922-ig. A bánffyhunyadi egyházközség történetének felkutatása és annak részletesebb megvizsgálása által bepillantást nyerhetünk az egyházközség múltjába, egykori életébe, annak alakulásába és fejlődésébe. Az ismertetésre kerülő adatok, információk az egyháztörténet kutatói számára is segítséget nyújthatnak a kor eseményeinek jobb megismeréséhez.

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

A munkámat három nagy részre osztottam fel a jobb átláthatóság érdekében. Az első nagy részben egy történeti áttekintéssel kezdtem, amely betekintést nyújt az adott kor reformátusainak életébe is. Betekintést nyerhet az olvasó az egyházmegye kialakulásába, nehéz korszakaiba, továbbá tisztázni fogom a Szilágyság kettős helyzetét is, hogy miért tartozhatott részben az erdélyi részben a tiszántúli egyházkerülethez. A dolgozatom második nagy részében a szilágysági vizitációs jegyzőkönyv elénk tárt adatait ismertetem. A munkám harmadik nagy részeként tárgyalom a Szilágyi traktus 1793-1794-es vizitációs jegyzőkönyveinek átírt anyagát.