Repository index

A 20. század első felében az erdélyi református egyházi életet leginkább a megújulás szándéka határozta meg. Az egyházi élet minden vonatkozását e megújulás szolgálatába igyekeztek állítani. Különösen igaz ez arra a belmissziós intézményhálózatra, amely a két világháború között épült ki és erősödött meg (IKE, FIKE, Nőszövetség, Diakonissza Intézet, stb.). A belmisszió ügye kihatott továbbá az oktatásra is: a felekezeti iskolák (elsősorban kollégiumok) tanterveit igyekeztek ennek tükrében megújítani, de sürgető kérdésként állt elő a teológiai képzés megreformálásának igénye is. Az elérni kívánt változásokat illetően széles eszköztár állt az egyház rendelkezésére. E színes palettából dolgozatom kiemeli az ének-zene tárgykörét, mint a 20. századi református belmisszió egyik fontos ágát. A vizsgálódás központjában főként oktatástörténeti kérdések állnak (kollégiumi oktatás- és nevelés, lelkészképzés, kántorképzés).

E dolgozat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hitéletével és belmissziós munkájával kíván foglalkozni. A hitélet és a belmisszió együtt alkotja egy keresztyén közösség hitének magvát és fejlődését, amelyhez hozzájárulnak a különböző szövetségek a hitélet művelésébe fektetett munkával. A belmisszió hosszú időkre visszanyúló múlttal rendelkezik, mely a krisztusi parancstól napjainkig rengeteg fejlődésen ment keresztül és járult hozzá a szövetségi ágak kialakulásához és fejlődéséhez. E dolgozat témája a hitélet fejlődését, megerősödését és a gyülekezeti munka hozzájárulását igyekszik bemutatni az egyházközségek életében, különösképpen a két világháború időszakára való tekintettel. Viszonylag egy nagyon friss téma, amely az adminisztráció és hitismeret szempontjából igyekszik bemutatni a kutatás témáját.

A dolgozatom központi témája a nőszövetségi munka az egyházi életben 1928 és 1945 között. A dolgozat célja, hogy abból a rengeteg szolgálatból, amit a nőszövetség végzett a 20. században a sok nehézség és korlátozás ellenére, erőt és ihletet merítve az egyházi életben ismét fellendüljön a nőszövetségi szolgálat és az emberek észrevegyék azt, hogy mennyire is fontos ez és ezáltal egyre többen csatlakozzanak a nőszövetségi csoportokhoz. Kutatásomhoz először is a belmissziós szolgálatról kapcsolatos kutatásokat használtam, hogy megértsem mit is foglal ez magába, és megtudjam miért is alakult meg a nőszövetség és milyen célkitűzéseik voltak. Majd ezek után jegyzőkönyvi kivonatok alapján tanulmányoztam a Kézdi-Orbai Egyházmegye nőszövetségének munkáját, ahol nagyon sok hasznos és érdekes információt feljegyeztek a végzett szolgálatról.

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

Pál apostol az 1Kor 15,20-ban azt írja Jézusról, hogy feltámadása által az „el-aludtak első zsengéje lett”, azaz az örök életre való feltámadás első példája. Az itt megjelenő ἀπαρχή kifejezés az aratás első termését jelöli, a leghamarabb beérő kalászokat. A 15. fejezetben az apostol a feltámadás folyamatát a vetés és az új növény növekedésének képével érzékelteti (36–37. versek). Ehhez a képhez zökkenőmentesen simul az első kalász, az újzsenge képe, amely mintegy a végeredmény felől utal a későbbi metafora értelmére. Feltűnő azonban, hogy az újzsenge bemutatása különleges szereppel bír az Ószövetségben, és külön ünnepként szerepel az egyik ünnepkatalógusban, 3Móz 23,9–14-ben. A Septuagintában itt az 1Kor 15-ből Jézussal kapcsolatban használt ἀπαρχή „újzsenge” kifejezést találjuk. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon nincs-e valamilyen mélyebb kapcsolat az ószövetségi rendelkezés és Pál apostol képes beszéde között?

Nebukadneccar egyik terjedelmesebb felirata a brisai sziklafelirat, az észak-libánoni térségből. A tanulmány ennek a feliratnak az akkád nyelven írt verzióját és annak magyar fordítását tartalmazza, bevezetővel és mindenekelőtt az Ószövetség olvasóit szem előtt tartó jegyzetanyaggal. A brisai felirat egyrészt a babiloni fogság előtti korszak története, másrészt általában a bibliai történetírás és szellemtörténet szempontjából is fontos kordokumentum. A felirat helyenként reflektál az Újbabiloni Birodalom nyugati térséggel kapcsolatos ténykedéseire és politikájára is.

Az ugariti szövegek 1928-as felfedezése hatalmas szenzáció volt az 20. század első felében. Nemcsak egy nyugat-sémi kultúra írásos, szellemi örökségét fedezték fel Rasz Samra törmelékei alatt, hanem a vallásos szövegek istennevei a legnagyobb mértékig megegyeztek az ÓSZ-ben Jhwh mellett olvasható istennevekkel. Az ÓSZ-ből ismert „kánaáni” istenek, hirtelen megelevenedtek mítoszok, eposzok, rituálék és más kultikus szövegek ékírásos agyagtábláin. Nem maradhatott el a tudományos ováció, amely röviddel a felfedezés után Mezopotámia helyett Ugarit felé fordította figyelmét. Ebben az időben olyan munkák születtek, amelyek nagyon sokszor az ószövetségi igehelyeket ugariti idézetekkel magyarázták, ugariti szövegek kontextusába helyezték azokat. Ilyen volt pl. a háromkötetes Ras Shamra Parallels, Kuhnigk Nordwestsemitische Studien zum Hoseabuch című könyve, vagy éppen Dahood zsoltárkommentárja a The Anchor Bible sorozatban. Az ellenállás sem maradhatott el.

A Babilonba elhurcolt júdaiak életének egy-egy mozzanatát, szellemi kontextusát az Ószövetség is feljegyzi (pl. 2Kir 25,27-30; Zsolt 137; Jer 29; Ez; Ézs 40-55). Ezeket a bibliai forrásokat kiegészítik, adott esetben árnyalják, ám mindenképp új perspektívából világítják meg azok az újbabiloni szövegek, amelyek korábbi és újabb ásatások nyomán kerültek felszínre. Ebben a tanulmányban néhány olyan adminisztratív jellegű forrásszöveg magyar fordítását teszem közzé, amelyek a Júdából deportált lakosság életének, gondolkodásának rekonstrukciójában lehetnek a „babiloni fogság” iránt érdeklődő olvasó segítségére. Az itt közreadott fordítások alapszövegeinek egy része már régóta jelen van az idegen nyelvű tudományos diskurzusban. Másik része viszont az elmúlt egy-két évtizedben került – s ott is jobbára szórványosan – a figyelem központjába.

A belmisszió problémakörének hátterében a 19. századi szekularizálódás és laicizálódás folyamata áll. Teológiailag a protestáns egyházak egyáltalán nem adtak egységes választ erre a folyamatra, később pedig a modernitás és a polgárosodás kihívásaira. Aliberális teológusok a bajok okát abban látták, hogy a prédikációk nem a kor szellemi és tudományos színvonalán szólítják meg a hallgatóságot, az egyházi intézmények és a szervezet gyengeségei pedig elidegenítik az embereket a templomtól. A liberális teológia az erkölcsöt állította a középpontba, elavultnak minősítette és elutasította a magyarországi puritanizmus és a pietizmus teológiai örökségét, végső soron azonban – mint az a 19–20. század fordulójára nyilvánvalóan kiderült – az általános laicizálódáson csak rontott.

A dolgozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készült, és a két világháború közötti szövetségi munkát (nőszövetség, férfiszövetség, ifjúsági szövetségek stb.) vizsgálja, különös tekintettel a szociális és diakóniai szolgálatra. A tanulmány azokat a beszámolókat, tudósításokat, cikkeket és elvi megalapozást nyújtó írásokat használja forrásul, amelyek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott Reformátusok Lapjában jelentek meg. Ezekből kitűnik, hogy mennyire nehéz, küzdelmes feladat volt a különféle szövetségek megszervezése, valamint az is, hogy az eredmények csak részlegesnek bizonyultak.

Az erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.

A dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.

A dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.

Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa az 1922. november 17-én tartott ülésén vetette fel a belmisszió halaszthatatlan kérdésének megtárgyalását, és javaslatot terjeszt elő egy Belmissziói Bizottság megalakítására. Imre Lajos (1888–1974), a gyakorlati teológia tanára szabálytervezetet készített a belmisszió ügyének rendezésére, amelynek 4. pontja szerint a Belmissziói Bizottság elnöke a püspök vagy a főjegyző, s a tagok sorában helyet kap minden teológiai tanár.

Az Ószövetségben közel 650 helyen találkozunk a "Jeruzsálem" névvel. Ám ezek a referenciák jobbára a Dávid királyságát követő korszakra vonatkoznak, amikor Jeruzsálem politikai és vallási szempontból a királyság központjává válik. De milyen is volt ez a város, mielőtt Dávid fővárossá tette volna? Ez a tanulmány előbb röviden áttekinti azokat a bibliai utalásokat és régészeti eredményeket, amelyek fényt vetnek a monarchia korát megelőző Jeruzsálem életére. A tanulmány második, terjedelmesebb része a honfoglalás előtti Jeruzsálem kánaánita királya, Abdi-heba és az egyiptomi királyi udvar közötti diplomáciai levelezés anyagát dolgozza fel. Az ún. Amarnai levelek néven ismert gyűjtemény részét képező korrespondencia akkád nyelven íródott. Ennek a gyűjteménynek az itt közreadott magyar fordítása elsőrendű forrásanyag Jeruzsálem korai történetének rekonstrukciójához.

lábbi dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy „feltérképezzem” a CE Szövetség két világháború közti tevékenységét. Mivel az anyaggyűjtés rendkívül sokféle információt tartalmazott, a dolgozat megírását jónak láttam a CE Szövetség négy alapelve köré csoportosítva rendszerezni. E rendszerezés mellett azt is megpró- báltam lemérni, hogy a CE Szövetség mennyire tett eleget a maga elé kitűzött célok- nak. A négy alapelv: 1. Vallástétel, 2. Szolgálat, 3. Hűség, 4. Közösség. Tanulmányomban nemcsak a Szövetség oldaláról vett véleményeket szólaltattam meg, hanem a levéltári anyag és a korabeli egyházi sajtó közleményei alapján mutatom be a CE Szövetség te- vékenységét, hogy teljes képet lehessen alkotni a mozgalomról.

Der Stele Jahves. Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den prophetischen Schriften des Alten Testaments. In der heutigen Prophetenforschung wurde die Frage nach der Entstehung der Prophetenbücher zentralgestellt. Vornehmliche Andacht haben dabei die kleineren Kollektionen dieser Bücher gewonnen. Die vorliegende Studie ist den theologischen und literarischen Aspekten der Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den Büchern der Propheten Amos, Jesaja, Jeremia, Ezechiel und Zephaniah gewidmet. Hier wurde die Frage nach dem theologischen Prinzip dieser Kollektionen gestellt, und zwar auf Kollektionsebene und auf Buchebene. Welcher Gedanke hält die verschiedenen Fremdvölkersprüche zusammen und welcher bestimmt den Platz der Kollektionen in dem Buch, in dem sie jetzt stehen? Wie weit kann man ein gemeinsames theologisches Ordnungsprinzip hinter den Sammlungen der verschiedenen Bücher aufweisen, und wie weit sind diese Kollektionen buchspezifisch?

A dolgozat témája a második világháború utáni közvetlen évek belmissziói munkái. Mivel 1940-ben különvált Észak-Erdély és Dél-Erdély, ezért kérdéses volt a déli rész igazgatása. Észak-Erdélyhez tartozott továbbra is a két egyházkerület igazgatási pontja: Kolozsvár és Nagyvárad. A dolgozat az Észak-Erdélyben megmaradt gyülekezetek állapotát vizsgálja. Az időpont, amelyet a dolgozat felölel 1945–1947 évek, a második világháború utáni közvetlen évek. Azért ezeket az éveket vizsgáltam, mert a második világháború oly nagy rombolásokat tudott végezni a gyülekezetekben, amelyek teljesen tönkretehették volna a református közösségeket. A megsemmisülés megakadályozására voltak jók a belmissziói munkák. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, amely teljesen felborította az addigi rendet az egyházban. Akkor küldték a négy teológiai tanárt kényszernyugdíjba is. 1948-tól egy teljesen új fejezet következett az Erdélyi Egyházkerület életében, ezért ezt a témát már nem boncolgattam.

Igen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten. Ebben az istenbizonyítási perben JHVH-nak és a bálványoknak is bizonyítaniuk kell, be kell mutatniuk érveiket, hogy valóban istenek-e? Mindkét általam választott részben (Ézs 41,21-29 és Ézs 46,1-13) a próféta erre a bizonyításra hívja ki a bálványokat és azok készítőit.

Ebben a kutatásban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az ókori Közel-Kelet és Izrael kultuszában a nők milyen tevékenységeket végeztek, melyek voltak azok a funkciók, amelyeket betölthettek? Ha összevetjük a rendelkezésünkre álló ókori szövegek tudósításait, az archeológiai és ikonográfiai adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az ókori Közel-Keleten és Izraelben a nők vallási jellegű tevékenységei hasonlók voltak, kivéve a papság intézményét. Noha az Ószövetség meglehetősen szűkszavú a nők központi szentélynél történő aktivitásait illetően, mégis az egyetlen forrás, amely ebben a tekintetben rendelkezésünkre áll. Némely kutató meggyőződése az, hogy a nők főként az udvartartásban végeztek vallással kapcsolatos tevékenységeket, ezek között pedig volt olyan is, amely a hivatalos Jahve kultusztól független volt. Megemlíthető ebben a tekintetben az idegen istennők tisztelete és az ősök kultusza.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.

Az özönvíztörténet mint olyan, meglepően nagy népszerűségnek örvend a Föld számtalan népének folklórjában, mondakörében. Ezért mindenekelőtt e fogalom jelentésére és jelentőségére próbálok rávilágítani a dolgozat első alcíme alatt. Egyszersmint, a meghatározás során említésre kerül néhány népcsoport és azok sajátos özönvízelbeszélése, vagy legendájukban őrzött özönvízmotívumok. Noha ezek nem közeli rokonai a dolgozatban alaposabban tárgyalt történeteknek, hogy néhol részletekbe menő hasonlóságok is felfedezhetők, esetenként olyan embercsoportok esetében is, melyeket eddig áthidalhatatlannak vélt távolságok választottak el egymástól. E jelenség okáról és lehetséges következtetéseiről is esik pár szó. A bibliai történet elemzése során is megemlítek néhány olyan idegen mítosz, melynek valamelyik eleme párhuzamos a Noé elbeszélésével.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?