Repository index

Este o senzație teribilă pentru predicatorii practicanți să constate că metodele testate și ani de zile funcționale par să fie învechite, iar tipurile de predicări care păreau altădată eficiente sunt acum întâmpinate cu priviri plictisite și puterea lor de motivare de odinioară pare să fi dispărut. În astfel de momente, pastorii și specialiștii în omiletică încep să caute idei noi și inovatoare, pentru a putea pre-dica cu succes Cuvântul lui Dumnezeu. În bisericile protestante mainstream americane (bisericile metodiste, epis-copale, lutherane, prezbiteriene, etc.) această perioadă a fost numită „turnura narativă”. Părea că acesta ar fi fost răspunsul adecvat la multele probleme din predicarea americană care – s-a spus – a intrat în criză în anii '60 și '70.

A hitelesség – mint létforma – az elmúlt évek egyik meghatározó területe a lelkipásztor életének. Az előadás témája a hitelesség kapcsán három irányba kíván vezetni. Ezek a következők: hitelesség az Igéhez, a szervezethez és a lelkésznek önmagához. Az tartalmát illetően előadás inkább egy szakmai életút tapasztalatainak összefoglalása, mint tudományos munka, és lehetőséget kínál saját emberi és hivatásbeli hitelességünk végigggondolására.

A bibliai szövegnek az egyház igehirdetésében betöltött pozícióját évszázadokra meghatározta a Sola Scriptura reformátori princípium. A prédikáció a Bibliából indul ki és oda tér(ít) vissza. Thomas G. Long és Wilfried Engemann elméletei arra mutatnak rá, hogy elégtelen és kevés, ha csak ennyiben merül ki az egyház biblikus igehirdetése. Olyan elméletekre van szükség, amelyek korszerűen és szakszerűen értelmezik a biblikusságot, mint homiletikai kategóriát és amelyek leleplezik a Sola Scriptura pátosza mögött meghúzódó paradigmaváltásokat. A szintézis olyan homiléták bemutatására törekedett, akik tisztánlátással és megfelelő reflexióval segítenek abban, hogy a paradigmaváltásokat értelmezni tudjuk. A német nyelvterületen tevékenykedő Wilfried Engemann a hit általi élet kontextusában szemléli a homiletikai háromszög instanciáit, jelesül az ige-igehirdető-gyülekezet hármasát, az angolszász Thomas G. Long pedig a Jézussal való találkozás vonatkozásában.

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

Ötven éve megjelent egy rövid homiletikai könyvecske, ami mérföldkőnek bizonyult a homiletika történetében. Címe: Mint aki hatalom nélkül, szerzője pedig Fred B. Craddock. Fél évszázad elegendő távolság ahhoz, hogy értékelni tudjam azt a homiletikai koncepciót, ami a narratív paradigma alapján épült. fel. Ez az értékelés természetesen magyar kontextusból nézve készül, ahol a narratív prédikáció mindig is csak egy messziről jött vendégnek bizonyult az elmúlt ötven évben.

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

A gyermekek naponta különböző nehézségeken mennek keresztül: félnek, szoronganak, pánikolnak, megvan az ő életükben is a veszély arra, hogy bizonyos krízishelyzeteket éljenek át. Legtöbbször nem vesszük figyelembe a családi gondokat, az életükben adódó pillanatnyi nehézségeket. Ilyen problémák esetén a XXI. század felnőtt embere segítséget kér, legtöbbször szakembertől, vagy segítő csoportokhoz csatlakozik, de a gyermekeknek van kihez fordulni? Ki tudna segíteni ebben a helyzetben a jövendő gyermekének?

A lelkigondozásban, a veszteségek feldolgozása sosem egyszerű feladat, de még nehezebb a gyermekek lelkigondozása. Családterápiában, és kontextuális lelkigondozásban a gyermekek részei a lelkigondozásnak, de célzottan a gyerekek segítésére nincs recept. „Hogyan segítsünk a gyermekek veszteségeinek a feldolgozásában?” Erre a kérdésre keresem a választ, és a dolgozat végére érve egy következtetést tudok levonni: a gyermekek lelkigondozása az egyik legkönnyebb, de egyben legnehezebb segítői feladat. A dolgozatban nem kapunk erre a kérdésre egyértelmű választ, mert talán nem is létezik. Az viszont biztos, hogy ebben a munkában nagy szakmai felkészültségre, kreativitásra és érzékenységre van szükség. A veszteségek három formáját érintettem: gyász, szülők válása, gyermekbántalmazás. E három témán belül, de még ezeken kívül is sokfajta veszteségről beszélhetünk, és a veszteségekkel együtt a segítői lehetőségek is gyarapodnak.