Repository index

A dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.

Az angyaloknál kissebbé tétetett Messiás főpapi-megváltói munkáját elvégezve méltóképpen foglalta el helyét Isten jobbján. Személyét igaz emberségét, szenvedését és egész földi életútját vizsgálva bebizonyosodott az, hogy egyedül neki van joga a kegyelem királyi székét elfoglalni. Azért lett emberré, hogy az Isten emberrel való szövetsége a maga teljes mélységében megvalósuljon. Ennek a szövetségnek a közbenjárója és kezese a Messiás. Jahve személyében és tekintélyével jött el és lett nemcsak az új szövetség mediátora, hanem áldozata is, amelyben a Jeremiás által megígért bűnök bocsánata megvalósul. A Messiás ember, főpap, közbenjáró és áldozat. Az, ami eddig csak árnyék volt, itt ragyog most teljes dicsőségében.

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről.

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le. A kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy a két egyházmegyében az ifjúsági munka fontos helyet foglal el a lelkipásztorok szolgálatában, és a fiatalok között végzett missziónak viszonylag egységes célkitűzései vannak a megkérdezett gyülekezetekben (evangélizáció, közösség építése). Ugyanakkor szükséges a gyülekezet és az ifjúsági csoport találkoztatása, hogy megvalósulhasson az a valódi közösség, amit az elméleti részben is tárgyaltam.

A tartományi zsinat, vagy a felügyelők gyűlésének gyakoriságára nézve Zepper azt mondja, hogy évente egy gyűlés elég, de ha a tartomány egyházközségeinek halasztást nem tűrő ügye szükségessé teszi, hogy azt a szokásosnál korábban megrendezzék, ez esetben értesíteniük kell a hatóságot, hogy rendkívüli módon és határidő előtt írjon a felügyelőknek. A gyűlésre alkalmasabb hely nem is lehet a fejedelem vagy a tartomány legfőbb hatóságának a tanácsterménél. Így a zsinaton jelen lehet a hatóság is, mint akit Isten rendelt az egyház fenntartójául és őrzőijéül. Az ülés vezetőjének feladata: imádságot mondani, összegyűjteni a szavazatokat, kapcsolatot tartani a hatóság és a felügyelők között, gondoskodni, hogy a zsinat határozatait kellő rendbe rakva és formába öntve jegyzőkönyvre vegyék, ezt mindenkivel aláíratni, és külön-külön mindenkinek átadni, hogy elvigyék egyházközségeiknek.

A külföldet megjárt lelkészek közül többen vezethettek valamiféle naplót vagy album amicorumot, de példájukon felbuzdulva bizonyára domidoctus társaikban is megszülethetett az igény, hogy életük jelentősebb történéseit írásban is megörökítsék a következő nemzedékek számára. Jelen tanulmányban egy ilyen „ismeretlen”, neve alapján székelyföldi gyökerekkel rendelkező, s onnan a németalföldi akadémiai kitérővel végül a Szilágyságba került, s haláláig itt fungáló prédikátor, Ikafalvi B. János életére vonatkozó adatokat ismertetem a rendelkezésre álló szerény forrásanyag alapján.

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

Ha Dr. Nagy Géza Barth tanulmányának I. része olvasása közben, melyben a theologia útját mutatji fel Schleiermachertől Barthig, azt kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy Schleiermacher „Istent az Universummal azonosítja", „a szentháromságtant, Krisztus praexistens voltát elveti", hogy Schweizer Sándor „rendszeréből hiányzik az épület alapköve: a legbiztosabb és legobjektivebb forrása a theologiának: az élő, szuverén és Krisztusban megtestesülő Isten", hogy Ritschlnek nincs szüksége „a Jézus Krisztus örökkévaló istenségének és elegettevő szenvedésének alázatos, hivő elfogadására", hogy Troeltsch „Jézus Krisztus túlhaladásának lehetőségét is elismeri", a feleletünk ez: mindennek az oka a letérés arról a fundamentumról, melyen egyedül vallhatta a keresztyén egyház: Jézus a Kyrios, a Krisztus.

A krisztológia mindig az egyház hitét fejezte ki. Mondd meg kinek tartod Krisztust, és megmondom ki vagy – hangzik a sommás, de kanonikus mérceként működő kijelentés. A mérce azonban az Ige, a Szentírás és az abból jól megértett credo Krisztusra vonatkozó állításai. Minden kor találkozik a keresztyén hit lényegét megkérdőjelező tanításokkal, ezért is aktuális ma kitekintenünk a hitvalló református ősök vitáira. A liberális teológia nem tudott mit kezdeni Krisztussal, csak történeti Jézusról beszélt, az inkarnációt elképzelhetetlennek tartotta és a feltámadást pedig elfogadhatatlannak ítélte az ész talaján. E három gondolatot kívánja bemutatni e tanulmány a kortárs források alapján.

Paul Tillich újraértelmezte a kereszténységet a korreláció módszerének megfelelően. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ezzel a gigantikus vállalkozással valóban sikerült-e megőrizni a kereszténységet eredeti formájában. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a hagyományos és a Tillichi teológia között jelentős eltérés tapasztalható, különösen a történeti Jézus kérdésével, az ontológiai fogalmak és az "inkarnáció" használatával kapcsolatban.

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

Ez a könyv tulajdonképen kísérlet, amelyet eredetileg egy gyakorlati szükség váltott ki. A kolozsvári teológiai fakultás egyik módszeres értekezletén merült fel az a gondolat, hogy a teológiai hallgatók számára szükséges lenne gondoskodni arról, hogy teológiai tanulmányaik és az egyház jelen élete kérdései között a kapcsolat világosabban álljon előttük, hogy azok, akik a teológiai tanulmányok folyamán megismerkednek az Ige szolgálatának alapvető követelményeivel, lássák azt is, hogy ez a szolgálat milyen feladatokat állít eléjük abban az egyházban, ahol szolgálnak, annak mindennapi életében, a világban elfoglalt helyzetében s azokban a gyülekezetekben, ahol az Igét hirdetniök kell.

Munkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.

A Tomus ad Antiochenos a 362-es alexandriai zsinat levele. E szinódusi levél tanulmányozására az indított, hogy eddig nem jelent meg magyar nyelvű fordításban. Ezért most megszólaltatjuk anyanyelvünkön. Célunk: rámutatni Athanasziosz levelének a niceai anatéma és a szárdikai (egyetemes) zsinat hitvallása okozta terminológiai bonyodalmak feloldási kísérletében betöltött szerepére. Ebben a dolgozatban elsőként Athanasziosz élettörténetét, műveit mutatjuk be. Másodsorban ismertetjük azokat a teológiai irányzatok képviselőit és tanítását, melyekre utalást történik a Tomus ad Antiochenosban. Harmadszor vázoljuk e szinódusi levél kapcsán a kulcsfontosságú Szentháromságtani kifejezések szemantikáját, történetét, ill. alkalmazását. A levélnek krisztológiai aspektusa is igencsak fontos kérdés, de ezúttal a levél Szentháromságtani kérdéseivel foglalkozunk.

Dolgozatunkban, leginkább Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája-ra támaszkodva sorakoztattuk fel azokat a nemeseket, akik a szilágysági települések birtokosai voltak. Láthatjuk majd, hogy magán és közéleti szereplésük mennyire befolyásolta a jobbágyaik életét. Az általunk vizsgált korszak a 16.-18. századokat öleli fel, mivel ebben az időszakban volt legkiterjedtebb és aktívabb a patrónusok működése. Természetesen a 19. és utána következő századokról is található némi adat a témánkra vonatkozólag, de ezekre, ebben a dolgozatban nem terjed ki a figyelmünk.