Repository index

A feltámadás csodája olyan keresztény hittétel, amely a felvilágosodás kora és a természettudomány térhódítása óta számos kérdést vet fel. A 21. század emberének is szüksége lehet olyan támpontokra, amelyek segítenek tisztázni, hogy miként tekinthetünk a húsvéti eseményekre. Az előadás során a címben említett három neves kutató munkáira támaszkodva keressük ezeket.

Az angyaloknál kissebbé tétetett Messiás főpapi-megváltói munkáját elvégezve méltóképpen foglalta el helyét Isten jobbján. Személyét igaz emberségét, szenvedését és egész földi életútját vizsgálva bebizonyosodott az, hogy egyedül neki van joga a kegyelem királyi székét elfoglalni. Azért lett emberré, hogy az Isten emberrel való szövetsége a maga teljes mélységében megvalósuljon. Ennek a szövetségnek a közbenjárója és kezese a Messiás. Jahve személyében és tekintélyével jött el és lett nemcsak az új szövetség mediátora, hanem áldozata is, amelyben a Jeremiás által megígért bűnök bocsánata megvalósul. A Messiás ember, főpap, közbenjáró és áldozat. Az, ami eddig csak árnyék volt, itt ragyog most teljes dicsőségében.

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

Jézus történetével, a vallásos képzetekkel manapság már a vizuális média csatornáin keresztül értesülnek az emberek. Onnan gyűjtenek információt, az ott ábrázolt alakok, gondolatok, képzetek határozzák meg a bemutatott témáról kialakult véleményeiket. S mivel nekünk, unitáriusoknak, is vallásunk központi tengelyében ott van Jézus tanítása és személye, ezért nem mellékes tisztába lenni azzal, hogy milyen Jézus-portrékkal, reprezentációkkal találkoztak az emberek a vizuális médiában, mesékben, filmekben. S mivel nekünk kiemelten fontos a történeti Jézus alakja, ezért felmerül a kérdés, hogy a vizuális médiában, a jelenlegi dolgozat esetében a játékfilmekben, megjelenik-e a történeti Jézus alakja, egyes árnyalatai, az ember Jézus-portrék? A dolgozatban azt a témát próbálom meg körül járni: az elmúlt század és napjaink játékfilmjeiben hogyan jelenik meg Jézus alakja.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

Ha Dr. Nagy Géza Barth tanulmányának I. része olvasása közben, melyben a theologia útját mutatji fel Schleiermachertől Barthig, azt kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy Schleiermacher „Istent az Universummal azonosítja", „a szentháromságtant, Krisztus praexistens voltát elveti", hogy Schweizer Sándor „rendszeréből hiányzik az épület alapköve: a legbiztosabb és legobjektivebb forrása a theologiának: az élő, szuverén és Krisztusban megtestesülő Isten", hogy Ritschlnek nincs szüksége „a Jézus Krisztus örökkévaló istenségének és elegettevő szenvedésének alázatos, hivő elfogadására", hogy Troeltsch „Jézus Krisztus túlhaladásának lehetőségét is elismeri", a feleletünk ez: mindennek az oka a letérés arról a fundamentumról, melyen egyedül vallhatta a keresztyén egyház: Jézus a Kyrios, a Krisztus.

Jézus Krisztus feltámadása, mint apologetikai kérdés egy igen bonyolult kérdés. A felvilágosodás kora óta viták folynak ezzel kapcslatosan, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezután is kétségeket és kérdéseket fog ébreszteni a hívő és hitetlen emberekben egyaránt. Mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága annak a kérdésnek, amely a húsvéti eseményeknek a történetiségére vonatkozik, de kizárólag akkor, ha a választól nem várjuk el azt, hogy biztos alapja legyen a mi hitünknek vagy mások hitének. Le kell tisztáznunk önmagukban, hogy mit keresünk akkor, amikor ennek a rendkívüli eseménynek szeretnénk utána járni. Ha egy mértani pontosságú mérlegre szeretnénk helyezni azokat az érveket, amelyek a feltámadás valósága mellett szólnak és azokat, amelyek ellene, ezután pedig a mérleg nyelvének a helyzetéből kiindulva szeretnénk eldönteni a keresztény hit és az evangélium igazságának a mértékét, fel kell készülnünk arra, hogy csalódás ér bennünket.

A krisztológia mindig az egyház hitét fejezte ki. Mondd meg kinek tartod Krisztust, és megmondom ki vagy – hangzik a sommás, de kanonikus mérceként működő kijelentés. A mérce azonban az Ige, a Szentírás és az abból jól megértett credo Krisztusra vonatkozó állításai. Minden kor találkozik a keresztyén hit lényegét megkérdőjelező tanításokkal, ezért is aktuális ma kitekintenünk a hitvalló református ősök vitáira. A liberális teológia nem tudott mit kezdeni Krisztussal, csak történeti Jézusról beszélt, az inkarnációt elképzelhetetlennek tartotta és a feltámadást pedig elfogadhatatlannak ítélte az ész talaján. E három gondolatot kívánja bemutatni e tanulmány a kortárs források alapján.

A dolgozat a történeti Jézus-kutatás „legújabb” eredményeit ismerteti röviden, illetve olyan Jézus-portrékat próbálok számba venni, amelyek sokszor kedvezőnek, máskor „meredeknek” hangzanak még a szabadelvűnek mondott „unitárius fül” számára is. Célom pedig az, hogy inkább a magam számára igyekszem egy kis világosságot gyújtani e vitatott és ellentmondásos Jézus-kutatás területén.

Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette.

Paul Tillich újraértelmezte a kereszténységet a korreláció módszerének megfelelően. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ezzel a gigantikus vállalkozással valóban sikerült-e megőrizni a kereszténységet eredeti formájában. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a hagyományos és a Tillichi teológia között jelentős eltérés tapasztalható, különösen a történeti Jézus kérdésével, az ontológiai fogalmak és az "inkarnáció" használatával kapcsolatban.

Nicholas Thomas Wright az ezredforduló egyik legkiemelkedőbb újszövetséges teológusa, jelenleg a St. Andrews Egyetem kutatóprofesszora és doktoranduszainak irányítója, valamint Durham tiszteletbeli püspöke. Életét kettősség jegyében éli – ahogy maga vallja: a Szentíráson alapuló lelkészi szolgálat és a tudományművelés egymástól elválaszthatatlan egységet képeznek. Tudományos munkásságában, így a feltámadás kérdésének vizsgálatában is a történeti kutatás módszerét alkalmazza, azaz történelmi vonatkozásban vizsgálja választott témáját.

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

Ebben a tanulmányban azokat az újszövetségi szövegrészleteket elemzem, amelyek rávilágítnak a Jézus és a vér szerinti családja közötti kapcsolatra.

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

Jézus nyilvános fellépésével, mintegy berobban a történelembe. Amerre jár tanít, gyógyít, csodákat tesz. A vele találkozó emberek valósággal átérezhetik, hogy „elközelített az Isten országa”. Szavaiban és tetteiben pedig kimondottan azt érezhetik, hogy benne, általa Isten van jelen közöttük. Ebben a találkozásban pedig leomlanak a falak tiszta és tisztátalan, bűnös és „bűntelen”, zsidó és nem zsidó között. Isten szeretete mindenki számára elérhetővé válik. A jézusi odafordulás különös módon történő megvalósulását figyelhetjük meg a Márk evangéliumában leírt vitabeszédekben. Mindenekelőtt szükségesnek láttuk a bevezetéstani kérdések tisztázását, valamint a vitabeszédekben feltüntetett pártok részletesebb ismertetését. Ezen új tudás segítségünkre volt a viták kiinduló oka hátterének-, a különböző pártok állásfoglalásának-, a Jézus felé tanúsított ellenszenv- megértésében.

A Tomus ad Antiochenos a 362-es alexandriai zsinat levele. E szinódusi levél tanulmányozására az indított, hogy eddig nem jelent meg magyar nyelvű fordításban. Ezért most megszólaltatjuk anyanyelvünkön. Célunk: rámutatni Athanasziosz levelének a niceai anatéma és a szárdikai (egyetemes) zsinat hitvallása okozta terminológiai bonyodalmak feloldási kísérletében betöltött szerepére. Ebben a dolgozatban elsőként Athanasziosz élettörténetét, műveit mutatjuk be. Másodsorban ismertetjük azokat a teológiai irányzatok képviselőit és tanítását, melyekre utalást történik a Tomus ad Antiochenosban. Harmadszor vázoljuk e szinódusi levél kapcsán a kulcsfontosságú Szentháromságtani kifejezések szemantikáját, történetét, ill. alkalmazását. A levélnek krisztológiai aspektusa is igencsak fontos kérdés, de ezúttal a levél Szentháromságtani kérdéseivel foglalkozunk.

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén? Hol, hogyan és mikor alakult ki a mozgalom? Miért éppen ott? Mit jelentett Jézus kora társadalmában és milyen jelentőséggel bírt? Közösségi vízióként tekinthető-e szembefordulásként a fennálló politikai renddel?!