Repository index

Az itt közölt szöveg a kolozsvári kollégium tanácsa által 1786-ban kidolgozott etikai kódex. Az 1780-as évek az iskolai kódexek kora voltak. Ebben az időszakban a Habsburg Birodalom uralkodója elrendelte az oktatás központosítását. Ezért az Erdélyi Református Egyházkerület a kollégium és a népoktatás átfogó átszervezésére készült. Ez a szabályzat egyedülálló, és a nemesek és uralkodók szellemi hagyatékához hasonlítható. Fontos jellemzője, hogy csak nemesi származású fiataloknak szánták, és valószínűleg emiatt nem is alkalmazták. 

Mi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.

A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket. 

A licenciátusi dolgozatomban egy általános leírást nyújtok a 19. századról, Erdély népességéről. Az 1785-ös népszámláláson a magyarok létszáma Erdélyben mindössze 33%. Az akkori kor mezőgazdasága, ipara és kereskedelme akkor kezdett fellendülni és a kulturális épp fellendülőben volt. Láthattuk, hogy a kultúrában is jelentős fejlődés kezdődött, hisz fellendült a könyv írás és nyomtatás, így könnyebbé és elérhetőbbé vált a tanulás, ennek következtében több és több ember járt iskolába és művelte magát. Egyházi szempontból kétségtelenül az egyik, ha nem a legfontosabb esemény az II. József a Türelmi Rendeletének a kiadása volt. Előzményei közé tartozott, hogy Mária Terézia idejében olyan törvény volt érvényben, ami nem engedte meg a protestáns híveknek a szabad vallásgyakorlást az ország bármely pontján, csak a kijelölteken. II. József ezt akarta felszámolni a Türelmi Rendelettel.

A protestáns nevelésről szóló tudományos irodalom egyetért azzal, hogy a református gyülekezetek közoktatási rendszerének főbb elveinek meghatározása szorosan kapcsolódik Melanchton Fülöp nevéhez. A "német elöljáró", amint ismertté vált, úgy ítélte meg, hogy az oktatás célja személyes felelősségvállalás.

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

Ebben a dolgozatban Fil 2,6–11 Krisztus-himnusz etikai vonatkozásait vizsgálom a közvetlen szövegkörnyezet összefüggésében. Mivel a himnusz Krisztus útját foglalja össze a preegzisztenciától a kereszten való teljes megaláztatásig, majd a mindenek fölé való felmagasztaltatásig, az újszövetségi tudományt mind a mai napig intenzíven foglalkoztatja a következő kérdés: vajon Pál valóban példaként állított a gyülekezet elé Krisztust, és ha igen, milyen értelemben? Vagy másképpen kell értelmeznünk a himnusz és a közvetlen szövegkörnyezet kapcsolatát? A dolgozatban amellett érvelek, hogy a himnusznak konkrét etikai vonatkozási vannak. Az etikai értelmezési vonalat követve megállapítom, hogy a felvezető vers Krisztus indulatára, akaratára utal, s ebben az értelemben valóban példaként állítja a gyülekezet elé Krisztus magatartását: alázatát és engedelmességét. Végül a szövegkörnyezet és a himnusz közvetlen kapcsolódására irányítom ismét a figyelmet.