Repository index

Jeromos – Szent Jeromos, teljes nevén latinul: Sophronius Eusebius Hieronymus (Ιερώνυμος) (347–419/20) műveltségét a család, a korabeli római társadalom, a római tanulmányok, majd a kutató-könyvkereső útjai, a szerzetesközösségek-ben szerzett tapasztalatai, valamint a barátaival és ellenségeivel folytatott levelezése és polémiái határozzák meg. Életében, érzelemvilágában a görög, latin, héber, arám, szír nyelvi kultúra, valamint a pogány és a keresztény kultúra ötvöződik, vagy éppen küzd egymással. Mivel Afrikát, Hispániát és Britanniát leszámítva csaknem az egész Római Birodalmat bejárta, önmagában ötvözte a különböző kultúrákat. De életmód tekintetében is nagy tapasztalatokkal rendelkezett, meg-ismerte a pogány Róma, a filozófus Athén, a teológiai viták központjának számító Konstantinápoly és a különböző remeték és szerzetesek világát Galliától Szíriáig, Palesztinától Egyiptomig.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

Dolgozatom tárgya Szent-Iványi Sándor lelkész, író és politikus életének bemutatása. Célom annak a Szent-Iványi Sándornak az életét végigkövetni, aki a prófétai és papi hivatásról így vall: „Próféták nélkül nem tisztulnak az eszmék, de papok nélkül, Clarkok nélkül az eszmék nem válnának soha életadó erővé az egyszerűbb lelkű milliók számára. Áldott legyen a mindenható Isten, ki prófétákat és papokat, lelki csillagjárókat és megértő barátokat küld az ő gyermekeinek! Joggal állíthatjuk, hogy Szent-Iványi Sándor egy időben volt mindkettő. Hiszen nemcsak álmodozott, terveket szőtt, elméleteket gyártott, hanem azokat gyakorlatban próbálta megvalósítani. Maga volt a gondolatok kiötlője, de egyben a megvalósítója is.