Repository index

Wie die Hinterseite des Einbandes zeigt, hatte Köpeczi sein Stammbuch be-reits im Jahre 1771 angelegt, also während seiner Studienzeit an der friesischen Universität in Franeker, wo er am 18. Oktober 1770 als Student der Theologie ein-geschrieben worden war. Franeker war von Anfang an auch sein Reiseziel gewesen, als er im August 1770 seine Peregrinatio academica – vom siebenbürgi-schen Nagyenyed aus – angefangen hatte.

E tanulmány célja nem az, hogy eldöntse az olvasó helyett a kérdést: milyen típusú isten volt kezdetben JHWH? Hanem hogy a bemutatott argumentumok alapján hozzásegítse az olvasót saját véleménye kialakításához, illetve a bibliográfia segítségével megkönnyítse a további kutatást. Az első fontos felismerés az, hogy az ókori Közel-Keleten és az Ószövetségben is nagyon tág az „isten” fogalma. Minden, amely meghaladja az im-manens szférát, már a mennyeihez tartozik, és istennek tekinthető. A mi istenfogalmunk más logikára épül, és ez megnehezíti vizsgálódásunkat.

Kerestem az Ótestamentum kánonikus anyagában az eredeti szöveg álapján a váltság gondolatának tünetkezését, amint az fogalmakban, eseménycsoportokban, tanúságtételekben, könyvekben jelentkezik, állandóan szem előtt tartva a kérdést, vajjon a váltság gondolata, amelyik az Újtestamentumban központi helyét foglal el és amelyet az utolsó két emberöltő szívesen származtat a biblián kívüli vallástörtérielem eszme- és gondolatanyagából, az Ótestaméntumban fellelhető-e? A keresztmetszetekben való vizsgálat eredménye az, hogy a váltság gondolata az Ótestamentumban sajátos gerincgondolatként áthúzódik, de nem művelődés- és vallástörténeti jellegű, tehát nem a görög (emberi) szellem terméke, hanem igeszerű alkatrésze a bibliai kijelentés egészének. így tárul fel az Ótestamentum sajátos Krisztust-valló világa.

Isten, aki megbán valamit, aki változtat egy korábbi döntésén – egyike azoknak a különös képzeteknek, amelyeket egyik holland professzor ilyen cím alatt foglalt össze tanulmányában: „Isten árnyoldalai az Ószövetségben”. Ezek a képek jelentős szerepet játszanak abban, hogy sok mai bibliaolvasó közelebb érzi magához azt az Újszövetséget, amelyben Jézus Istennek a „fényesebb” arcát jelentette ki. De mit jelent az, hogy Isten megbán valamit? Egyáltalán használhatjuk-e ezt a kifejezést Istennel kapcsolatban? Nem zárja-e ki tökéletessége azt, hogy ő bármit is megbánjon? Hogyan egyeztethető össze a megbánó Isten gondolata Num 23,19-cel vagy 1 Sám 15,29-cel, melyek a megbánást, akárcsak a hazugságot olyan emberi tulajdonságnak tekinti, amely valamilyen módon idegen JHVH szellemiségétől?

Izráel Jahvéról alkotott képében központi helyet foglal el az a képzet, miszerint Jahve olyan Isten, aki ígéreteket tesz.1 Az Isten által tett számtalan ígéret között aligha találnánk még egy olyan elementáris hatással bírót a zsidó nép történetére és önértelmezésére nézve, mint amilyen a Kánaán földjének a birtokbavételére tett ígéret. Az Ígéret Földjének témája Izráel történetének kezdetétől, az első pátriárka, Ábrahám elhívásától folyamatosan jelenlévő motívumként szövi át Izráel népének önmagáról alkotott önéletrajzát, az egész Héber Bibliát.

Telegden négy szálas fenyőfa jelzi, hogy a templom kapitális rendbetétele alkalmával elültetett svájci csemeték úgy élték át a viharos időket, mint a Sass Kálmán és jótevőinek kimagasodó emléke. Ez az emlékezet a torzítás és az elhallgatás dacára is égre mutatóan bátorította a híveket. A mezőtelegdi lelkész úgy tudja a szájhagyomány alapján, hogy a templomszentelés alkalmával jelen volt a faültető Welti házaspár is.

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

Röpke történelmi visszapillantásunk tükrében sok évszázados társkeresés útjai elevenednek meg.

Ha valaki megpróbálná a reformátusok egyetemességének vallási életét egyénenként elemezni, hát a holtak imádásától kezdve a legmagasabb fejlődési fokig minden régi és új vallás elemeit mind megtalálná benne. De így van ez a bibliával is. És épen ez az, ami lehetővé teszi nemcsak azt, hogy a mi vallásunkat visszavigyük a zsidó vallásra, hanem azt is, hogy a zsidó vallást és annak elődjét, Izráel vallását is visszavihessük a maga legkezdetlegesebb eredeteire.

A dolgozat során lehetőségem nyílt, hogy külön megvizsgáljam az egyházmegye kialakulását és további történetét is. Furcsa volt előttem az a kettős helyzet, amiben az egyházmegye élt, tudniillik, hogy egyszerre két egyházkerület fennhatósága alá tartozott.

Jelen dolgozat célja a szilágyi traktus 1795 – 1796 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A magyar protestáns egyháztörténet egy olyan szegmensébe enged betekintést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt a tisztelt olvasó számára. Az esperesi vizitációs jegyzőkönyvek bevezetik az olvasót az említett egyházmegye és az azt alkotó gyülekezetek életébe, feltárva azok adminisztratív, fegyelmi és gazdasági állapotát, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

A munkámat három nagy részre osztottam fel a jobb átláthatóság érdekében. Az első nagy részben egy történeti áttekintéssel kezdtem, amely betekintést nyújt az adott kor reformátusainak életébe is. Betekintést nyerhet az olvasó az egyházmegye kialakulásába, nehéz korszakaiba, továbbá tisztázni fogom a Szilágyság kettős helyzetét is, hogy miért tartozhatott részben az erdélyi részben a tiszántúli egyházkerülethez. A dolgozatom második nagy részében a szilágysági vizitációs jegyzőkönyv elénk tárt adatait ismertetem. A munkám harmadik nagy részeként tárgyalom a Szilágyi traktus 1793-1794-es vizitációs jegyzőkönyveinek átírt anyagát.