Repository index

Kétségtelen, hogy amikor az erdélyi református egyház jellegéről beszélünk, akkor mindenkinek a népegyházi sajátosság jut elsőként eszébe. Ha bármilyen közegyházi beszédben az egyházban végzett szolgálat kudarcairól, sikertelenségeiről, a nehéz, sokszor szinte lehetetlennek tűnő próbálkozásokról esik szó, a népegyházi jelleget okoljuk, vagy legalábbis nagyon pejoratív értelemben használjuk ezt a jellemzőt, szinte minden további próbálkozás lehetőségét kizárva. Vajon mennyiben helytálló ez? Nem csak a könnyebbik út választása-e, vagy éppen kibúvó a nagy erőfeszítéseket kívánó próbálkozások, stratégiák, struktúrák újragondolása alól? Igaz, megszoktuk, hogy a gyülekezeti munka – legalábbis itt, Erdélyben – eddig inerciából működött, de az utóbbi évek jelenségei (elsősorban a Covid-19- re gondolok közelebbről) megmutatták, hogy a helyzet nem ennyire nyilvánvaló, hanem sokkal árnyaltabb.

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni. E sokoldalú viszony egyik lehetséges metaforája a sáfárság, amelynek mintáját maga Jézus Krisztus adja. Az uralkodás céljává így hatalmaskodás helyett a felelősségteljes szolgálat válik.

Dolgozatom a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség 16–18. században adományozott textíliáit mutatja be. Az adományozók család- és élettörténete, valamint adományaik ismertetése által bepillantást nyerünk nem csak az egyházközség, hanem Kolozsvár kulturális életébe, művészetébe is. Az egyházközség életében fontos szerepet betöltő polgári és nemesi eredetű patrónusoktól származó adományok jelentős mértékben növelték az egyházközség ingó és ingatlan vagyonát. A meglévő textíliák és klenódiumok tekintélyes része patrónusi adomány. A dolgozatban az egyházközség kéziratban maradt 17–18. századi számadáskönyveit és leltárjegyzékeit megvizsgálva elsősorban arra kerestem a választ, mikor történtek az adományozások és milyen csoporthoz tartoztak az adománytevők. A dolgozatom hipotézisében megfogalmazott azon felvetés, hogy Kolozsvárott a polgári rend adományozta az úrasztali készletek és textíliák nagyobb részét, beigazolódni látszik.

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

Az 1989-es demokratikus átalakulás után a magyarországi egyházak azzal szembesültek, hogy megváltozott társadalmi pozíciójuk. Az egyházak mellőzöttsége megszűnt, de egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy megtalálják helyüket a civil társadalomban. Különösen nehéz helyzete volt a gyülekezeteknek, amelyeknek szembe kellett nézniük a népegyház meggyengült struktúrájával. Az egyház csak akkor képes helytállani a civil társadalomban, ha komoly társadalmi elkötelezettséget tanúsít, és hűségesen közvetíti az evangélium üzenetét. Az egyháznak kezdeményező szerepet kell vállalnia.

Míg a történelmi Magyarország területén az emberek többnyire beleszületnek az egyházba öröklődés, szülői hagyomány folytán, addig az idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai – minden köteléktől felszabadulva – vagy csatlakoznak egy egyházi közösséghez, vagy nem. Már nem köti őket a lelki környezet, a megtartó és fenntartó egyház ereje úgy, hogy ne térhetnének ki előle. A nagy szabadságban megszűnik a hazai népegyház jelleg. Csak azok csatlakoznak általában egy vallásos közösséghez, akik hitüket bátran megvallják, és bizonyságtevőkké válnak. Az ilyen egyházat hívjuk hitvalló egyháznak.