Repository index

A Trianoni békediktátum következtében megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Sulyok István püspök alapítja meg az egyházkerületet, majd ő lesz az, aki a második bécsi döntés meghozatala után azon gondolkozott, hogy az egyházkerületnek vissza kell térnie a Tiszántúli Református Egyházkerületbe. A püspök néhai szubjektív meglátása arra enged következtetni, hogy nem tudta eldönteni, hogy melyik a helyes döntés ebben: önállóság vagy visszacsatolás. Kutatói munkám célja, hogy feltérképezzem, valamint jobban átlássam az akkoriban uralkodó átszervezési helyzetet, amely abban az időben alakult ki az egyházban.

Az irodalmi alkotás nem hitvallási irat, legalábbis nem egy új vallás dogmatikája, viszont tükrözi azt, ahogy a kor filozófiája, teológiája, szellemisége hatott a művészre, és tükrözi a maga személyes hitvallását is. Épp ezért szükséges megismerni azt a kort amelyben az író élt és alkotott, és azokat a tanokat, amelyek hatottak rá. Dolgozatomban a XIX. század végén élő, szépirodalmi műveket publikáló erdélyi református lelkészek alkotásaiban keresek teológiai nyomokat. Célom felkutatni és bemutatni, a teljesség igénye nélkül, a XIX. századi református teológia szellemiségét, vitás kérdéseit, valamint, azt az irodalmi és politikai hátteret, amely nagyban befolyásolta nemcsak az erdélyi lelkészírók munkásságát, de a kor teológiai irányultságát is.

Dolgozatomat két részre oszthatom: az első lépés volt az esperesi vizitációkról megmaradt kéziratos jegyzőkönyveknek az átírása és a második lépés volt a jegyzőkönyvekben megjelenő fontosabb adatoknak a feldolgozása.

Magiszteri dolgozatom témája az árpástói református egyházközség története. Ennek keretén belül kitérek településtörténeti adatok ismertetésére, mely során bemutatásra kerül Árpástó rövid monográfiája, a település nevének eredete és változata, földrajzi fekvése, etnikai és felekezeti megoszlása, a települést érintő legendák és szájhagyomány útján terjedő információk titokzatossága, valamint az ősi hagyományok értéke.

Jelen dolgozat keretein belül megpróbálunk egyféle képet alkotni a 18. századi görgényi egyházmegye életéről. Ehhez alapul vesszük az 1751−1752-es évekből származó jegyzőkönyveket, amelyek alapvető forrásai ennek az időszaknak a vizsgálatában. A dolgozat fő célja, hogy a jegyzőkönyveket nyomtatott változatban közölje, ezáltal elérhetővé téve a nagyközönség számára. Hasznos forrás lehet minden kutató számára, aki ennek a korszaknak a vizsgálatával foglalkozik, illetve aki a görgényi egyházmegye múltját, vagy egyes gyülekezeteinek a történetét vizsgálja.

Dolgozatunkban nem az angyalok, hanem az angyali életmód kifejezéssel jelzett kérdéskört vizsgáljuk az ókori egyház időszakában – eredetét, előfordulásait, különböző vonatkozásait. A kifejezés nyilvánvalóan az aszkézis gyakorlatát folytató szerzetesi közösségek tagjaival kapcsolatban jelent meg a legtöbb esetben.

Dolgozatom bevezető részében a szakirodalom segítségével lényeges információkat közlök a Görgényi egyházmegyéről, ennek kormányzási szerveiről (parciális zsinatról, esperesi vizitációról, illetve ennek céljáról, hatásköréről) és ugyanakkor tisztviselőiről is. A továbbiakban pedig a gyülekezetekben szolgáló lelkipásztorok és tanítók névsorának feltüntetése után, szolgálati helyüknek változását, illetve a változást előidéző okokat vizsgálom meg. A következő részben a lelkipásztorok, a tanítók és a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit tárgyalom. A negyedik részben az egyházközségek adminisztrációs ügyeinek, az ötödikben pedig a gyülekezetek gazdasági helyzetképének megrajzolására vállalkozom. A dolgozat utolsó része a jegyzőkönyvek nyomtatott írásba átírt szövegét tartalmazza.

Majd kétszázötven esztendővel ezelőtt élt eleink egyházi életének egy szeletét igyekeztem szemügyre venni. Ez a szelet a Görgényi egyházmegye életének 1763-től 1765-ig terjedő időszakát jelenti. Célom az adatok összesítése, a tények felsorolása volt, ami talán segítséget nyújthat abban a kutatómunkában, ami ennek a kornak a feltárására törekszik. Tanulmányom az esperesi vizitációk fennmaradt jegyzőkönyveiből kiolvasható adatokra támaszkodik. Ezek a kéziratok – természetesen – kéziratban maradtak ránk, ezért első feladatom ezek nyomtatott írásba való átírása volt. A kutatási időszak legnagyobb részét ez a munkaszakasz adta. Ezután következhetett a jegyzőkönyvek megismerése, az adatok összesítése és egymás mellé helyezése.

A dolgozat célja az egyházmegye 1744 és 1748 között keletkezett vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása, bemutatása és megvizsgálása. Segítséget nyújt, hogy általa megismerjük eleink életét, küzdelmét, azt a harcot, amelyet megvívtak hitükért, egyházukért és népükért. Ugyanakkor emléket is állít lelkészeknek, tanítóknak, elöljáróknak, presbitereknek, egyháztagoknak, akik adott helyzetben, adott korban a legjobb tudásuk, vagy tehetségük szerint vezették és szolgálták az egyházmegyét, akik őrködtek a hit felett, akik szórták a tudás magvait, akik bekötözték a sebeket, akik taposták azt az utat, amelyen most mi járunk.

A montanizmus jól példázza, hogy hova vezet az irracionalitás, a rajongás, és mi történik akkor, ha elkápráztatnak a pillanatnyilag megmagyarázhatatlan jelenségek. Jelen dolgozat a montanizmus kialakulását, elterjedésének okát, teológiáját, valamint ennek a pünkösdi-karizmatikus mozgalommal való rokonságát kutatja, és célja az, hogy rávilágítson a nyelveken szólás és az eksztatikus próféciákkal kapcsolatos veszélyre, illetve a tévelygések elkerülése végett figyelmeztessen a túlkapásokra.

A jelen dolgozat célja az egyházmegye 1785-1787-ben keltezett vizitációs jegyzőkönyvek bemutatása és feldolgozása, valamint annak megvizsgálása, hogy az akkor uralkodó II. József egyházpolitikája befolyással volt-e, s ha igen, milyen módon az egyházmegye életére a fent említett években. A dolgozat szerkezeti felépítésében a következő elv vezérelt: egy történelmi bevezetőt írni az adott korról, ismertetni az egyházmegye múltját és a vizitációt, mint intézményt, mely idői keretben elhelyezhetőek az átírt jegyzőkönyvek, majd a jelentős személyek névsorával emléket állítani.

A Széki Református Egyházmegyének két vagyon összeírási jegyzőkönyveinek egyikét, az 1754. évi Conscriptio (gyülekezeti vagyonösszeírás) teljes egészét, azaz 184 oldalnyi kéziratnak az átírását tartalmazza e szakdolgozat.

Dolgozatom a Lupényi Református Egyházközség történelméről szól, kezdetektől egészen 1962-ig. A forrásanyag nagy részét a presbiteri jegyzőkönyvek teszik ki. Sajnos 1916. előtti jegyzőkönyveket a román katonaság megsemmisítette, és így csak másodlagos forrásokból tudhatjuk meg a gyülekezetünk történelmét a kezdetétől egészen 1916-ig.

A dolgozat törzsanyagát az elsődleges források, a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozása során nyert anyag alkotja.

A dolgozat során igyekeztem a források lehető legteljesebb feltárására, összegyűj-tésére, válogatására és feldolgozására. Kutatási központ volt az Erdélyi Unitárius Egyház Könyvtára, és az Erdélyi Unitári-us Egyház Levéltára a Marosi Egyházkör Esperesi Hivatalának Levéltára, a Teleki Téka, Maros megye Megyei Könyvtára, illetve a Marosi Egyházkör egyházközségeinek levéltára.

A Magyarláposi Református Egyházközség presbitériumi jegyzőkönyveinek tanulmányozása, átírása során betekintést szerettem volna nyerni az előző korok egyházi életébe, a gyülekezeti munka akkori nehézségeibe, a külső és belső ellentétekbe, illetve egyházam többi felekezettel és nemzetiséggel való kapcsolatába is.

Dolgozatom maradandó emléket kíván állítani az 1782-1784 közötti időszak görgényi egyházmegyébe kebelezett gyülekezeteiről.

Emlékirat az Erdélyi Evangéliumi Református Egyházi Főtanács megbízásából, hivatalos okmányok nyomán összeállítva.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak korunkra jellemző az erkölcsi elzüllöttség (paráznaság, hatalommal való visszaélés, jellemtelenség, stb.), de ha csak röptében is átlapozzuk az 18. század jegyzőkönyveit, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gyarló emberi szív mindenekelőtt Isten végtelen kegyelmére szorul. A 18. században egyáltalán nem volt idegen gyakorló református híveink részéről a Bibliából ismert megannyi vétkes cselekedett. Ebből a szempontból, a mai híveink sajnálatos módon nagyon is hasonlítanak elrettentő életmódú őseinkre. Viszont különbség van a mostani és az akkori egyházfegyelem gyakorlatba fektetése között.

Ezeket a jegyzőkönyveket abban a reményben dolgoztam fel, hogy az átörökített anyag majd hasznos információként fog szolgálni a jövő nemzedék lelkészei és gyülekezetei számára. Eddigi tapasztalataim és meggyőződésem abba az irányba tekint, mely szerint minden egyes falunak vagy egyházközségnek jellegzetes arca van, melyből kitűnhetnek azok a fegyelmi és erkölcsi kérdésekkel foglalkozó ügyek, amelyek időnként újból és újból felütik fejüket.

Az iskola történetét a csernátfalusi evangélikus gyülekezet levéltárában fellelhető jegyzőkönyvek alapján tudtam rekonstruálni. A jegyzőkönyvek rendezett állapotban a rendelkezésemre álltak, kivéve természetesen azokat az időszakokat, amikor a háború miatt nem is lehetett összejöveteleket tartani. Rendelkezésemre álltak továbbá a Zajzoni Rab István Középiskola levéltárából az első és az utolsó tanévről a beiratkozási naplók, melyek alapján az osztálynévsorokat össze tudtam állítani. A kolozsvári evangélikus püspökség levéltárában végzett kutatásaim során az iskola néhány tanévére vonatkozó kimutatást is találtam.

A dolgozatom azt a vitát mutatja be, amely a 19. századi Erdély református egyházának egyik központi kérdése körül bontakozott ki. E kérdés legelőször a teológiai oktatás központosításakor merült fel, majd pár évtized múlva újra felmerül, csak most már sokkal erőteljesebben, azonban még ekkor sem sikerül végleg eldönteni, hogy „Enyed vagy Kolozsvár” legyen a teológiai fakultás székhelye? Aztán a század végére egyre többen gondolják úgy, hogy Kolozsvár több szempontból is előnyösebb lenne, így végül a teológiai oktatás felköltözik Nagyenyedről.

Dolgozatom első fejezetében ismertetni fogom a falu és az egyházközség rövid történetét, amelyhez hozzácsatolom, a bacai egyházközség leányegyházaként számon tartott, csicsómihályfalvi egyházközség rövid történeti összefoglalóját. A falu történetének összefoglalás után, rátérek az egyházközség történek felvázolására, amelyet elsősorban a jegyzőkönyvek segítségével fogok megtenni. Az átláthatóság kedvéért, az egyházközség történetének felvázolásában külön fejezetben fogom ismertetni az egyházközség történetét az 1740-1899-es évek között, és az 1900-as évektől napjainkig. A fejezetek keretén belül, külön alfejezetekben fogok értekezni az egyházközségben zajló lelki, szellemi életről, és az adott időszakban uralkodó gazdasági helyzetről, aminek során, külön tárgyalom az egyházközség bevételei és kiadásait.

Az Erdőfülei Református Egyházközség lelkipásztora 1909-1947 között Nagy Ferencz lelkipásztor volt. Az egyházközség az ő vezetésével élte túl a két világháborút, és maradt meg magyar reformátusnak. A gyülekezetbe való kinevezése után azonnal nekikezdett a kulturális élet megszervezéséhez. Ifjúsági egyesületet, nőszövetséget, gazdakört, dalkört alapított, vallásos estélyeket szervezett. Iskolaszéki elnökként fenntartotta a magyar felekezeti oktatást az állami nyomás ellenére is. A presbiteri jegyzőkönyvek alapján egy olyan lelkipásztori kép rajzolódik ki Nagy Ferenczről, amely minden mai református lelkipásztornak példaképe lehet.

A dolgozatban részletesen ki fogok térni a türkösi leányegyház bemutatására, annak életére, mely magába foglalja az önállósulás előtti állapotot és az önállósulás utáni létét. Részletesebben kitérek a templomépítés feltételeire, az anyagiak beszerzésére, a templom külső és belső kinézetére, valamint az önállósulással kapcsolatos presbitériumi gyűlések leírására. Figyelmet fordítottam arra is, hogy legyenek leírások azzal kapcsolatban, hogy az újonnan megalakult gyülekezetről is tudósítsak, így dolgozatomba belefoglaltam az új egyházi alkalmazottak névsorát és azok rövid életrajzát, valamint a gyülekezet első évi jelentését, mely részletesen bemutatja a gyülekezet fejlődését és pontos helyzetét.

Dolgozatom során a Marosi egyházmegye történetét, majdnem két évét, igyekeztem feldolgozni, megismerni. Ez elég kevés ahhoz, hogy egy teljes képet alkossunk az egyházmegyéről, de ugyanakkor elég ahhoz, hogy tanuljunk eleink példáiból.