Repository index

A 100 éves Királyhágómelléki Református Egyházkerület liturgiatörténete több olyan tanulságos tényből áll össze, amelyek a jelenkor liturgikus útkeresésében is üzenettel bírnak. Sajnos sem a politikai, sem az egyházpolitikai játszmák nem engedték egy teljes belmissziói koncepció kialakulását 1920 után ebben az egyházkerületben, ezért az istentiszteleti élet alakulása is esetleges volt. Sajátos keserűsége a történetnek, hogy még mindig nem zárult le megnyugtató megoldással.

A tanulmány leltár jelleggel felméri és bemutatja az unitárius egyháztörténet-írás eredményeit.

I invite the reader to take a journey into the theological world of two little treatises written by one of the most interesting ecclesiastical figures of the fifth century coming from the Antiochene tradition: Theodoret, Bishop of Cyrus.

This paper was my MA thesis, and its topic is the reception of the teaching of the Church Fathers concerning the baptism in the 1559 edition of John Calvin’s Institutes. In this thesis, I try to unfold some of the factors that determined the way Calvin used the writings of the Church Fathers in formulating his doctrine of baptism. After presenting the patristic quotations related to the ‘theoretical’ theology of baptism, I will present the quotations and references that are related rather to the practice of baptism. Here I analyse the references regarding the doctrine of baptism coming from the Donatists, the problematic of emergency baptism and women’s right to baptize. Finally, I will present the references from Inst IV 16, dealing with infant baptism. In the last chapter of this study, I will try to summarize the conclusions of the research. I hope the reader will have a clearer image on Calvin’s use of the Church Fathers’ theological heritage on baptism in the Institutes.

This paper presents the doctrine on baptism in the Haereticarum fabularum compendium of Theodoret of Cyrus. From this presentation we learn that Theodoret presents in this work a multi-contextual image of the “all-holy” baptism. The divine origin of the sacrament determined Theodoret to offer it a special place within his theological system. This special place is expressed through the setting of the chapter concerning baptism as well: it is put between the soteriological Christology and the chapters concerning Theodoret’s eschatology, the latter being an introduction to the ethical chapters.

Theis paper analyses the concept of “imago Dei” based on the 6th answer of the Heidelberg Catechism. I chose this topic as it is one of the most controversial questions of systematic theology. If one browses through the dogmatic and ethical works written from the earliest period of Christianity to the most recent times, they will find a large variety of answers. All of these attempt to explain what the writer of Genesis meant by the expression na‘aśęh ’ ādām beṣalmenu kidemutenu. The Heidelberg Catechism deals with this topic in the 6th answer where the authors attested that God did not create the first human being godless and malicious. After stating that as a matter of fact, God created man according to his own image and likeness, the Catechism explains the term imago Dei in a twofold way: first, it seeks to define the inner content of the image and similitude of God, and secondly it expands upon the purpose of man given by God as the image of his creator within the creation.

Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet újszövetséges professzora 2021. november 13-án töltötte a 65. életévét. A tiszteletére megjelent könyv 43 szerző tanulmányát tartalmazza. A kötet szerzői több szálon kötődnek az ünnepelthez: jelenlegi kollégák és egykori kollégák, testvérintézmények tanárai, tanítványok, barátok. Az itt megjelenített tanulmányok tartalmilag érintik a biblicum, a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia, az egyháztörténet, a művészettörténet és művelődéstörténet területeit.

Jelen tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a záróevangélium liturgiatörténeti háttere, és mi az evangélikus liturgiában betöltött szerepe és teológiai jelentése.

Jeromos – Szent Jeromos, teljes nevén latinul: Sophronius Eusebius Hieronymus (Ιερώνυμος) (347–419/20) műveltségét a család, a korabeli római társadalom, a római tanulmányok, majd a kutató-könyvkereső útjai, a szerzetesközösségek-ben szerzett tapasztalatai, valamint a barátaival és ellenségeivel folytatott levelezése és polémiái határozzák meg. Életében, érzelemvilágában a görög, latin, héber, arám, szír nyelvi kultúra, valamint a pogány és a keresztény kultúra ötvöződik, vagy éppen küzd egymással. Mivel Afrikát, Hispániát és Britanniát leszámítva csaknem az egész Római Birodalmat bejárta, önmagában ötvözte a különböző kultúrákat. De életmód tekintetében is nagy tapasztalatokkal rendelkezett, meg-ismerte a pogány Róma, a filozófus Athén, a teológiai viták központjának számító Konstantinápoly és a különböző remeték és szerzetesek világát Galliától Szíriáig, Palesztinától Egyiptomig.

Az 1560-as évek közepe táján és a második felében volt némi nyugodt időszak Szegedi életében, amikor alaposabban foglalkozhatott tudományos művei megírásával. A Locit is ekkor fejezhette be. És talán ekkor
fejezte be a másik terjedelmesebb munkáját is, amelyet alább ismertetünk: Tabulae analyticae, quibus exemplar illud sanorum sermonum de fide, charitate, et patientia, quid olim Prophetae, Evangelistae, Apostoli literis memoriaeque mandaverunt, fideliter declaratur.

Az alábbi repertórium rövid, de számunkra meghatározó időszakot ölel fel. Köszönhetően az időközben kiépülő intézeteknek, jó kezdeményezéseknek, lelkes fiatal kutatók és restaurátorok munkájának, ma tisztábban látunk, mint három évtizeddel korábban. Nyitva áll a folytatás lehetősége, és ennek eredményeként az első fél évszázadban épített, majd újra felfedezett hangszerörökségünk további növekedése várható.

A temetők legalább annyit beszélnek egy település történetéről, szellemiségéről, mint a történelemkönyvek és a levéltárak sárguló feljegyzései. Életünk irányultságát, életértékeinket nemcsak a „quo vadis”, a „hová mégy”, hanem az „unde venis”, a „honnan jössz” is egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul határozza meg. A „honnan” és a „hová” feszültségében egyéni életek és sorsok, de ugyanígy történelmi idők is megméretnek. Temetőnkben számos olyan egykor ismert személyiség pihen, aki erdélyi vagy partiumi kötődésű. Barangolásunk útvonalát a temetői parcellák szerint állítottuk össze. Az idők során néha szabálytalanul kialakított nyughelyek azonosíthatósága érdekében valamennyi sírt GPS-koordináták alapján tartjuk nyilván, ezeket a négyjegyű számokat zárójelben közöljük. *-gal jelöltem azokat, akik a Sárospataki Református Kollégiumban tanultak.

Kolozsvár az erdélyi reformáció központjának tekinthető, s a legnagyobb magyar reformátor, Dávid Ferenc egyben az erdélyi reformátusok és az unitáriusok első püspökeként írta be nevét a vallástörténetbe. Ő ugyan fogságban, Déva várában hunyt el (†1579), de unitárius utódai mind Kolozsvárt székeltek, s itt is jutottak sírhoz a Házsongárdi temetőben. Sokuknak a síremléke fennmaradt, másoknak legalább lemásolták a feliratát. A református egyházban kialakult az a szokásjog, hogy a megválasztott püspök ott lakott és szolgált tovább, ahol a püspökké választás érte. Így rendszerint ott is került a sírba. Ezért aztán számos helyen tértek nyugovóra: Magyarigenben, Gyulafehérvárt, Nagyenyeden, Désen, Marosvásárhelyen. Az utóbbi város református temetőjében öten is pihenhetnek, de csak három püspöksírt tartanak nyilván1 és öveznek kegyelettel: Antal János (†1854), Bodola Sámuel (†1866), Csiha Kálmán (†2007).

Amikor 1968-ban a feleségemmel Romániába mentünk, az első másfél évben szinte egyetlen honfitársunkkal sem találkoztunk. Csak a hetvenes évek közepén vált szokássá, hogy ha az úton németalföldi jelzésű autó jött szembe, a fényszórónkat rávillantottuk vagy kézfelemeléssel köszöntünk egymásnak. De ha ugyanezt a kilencvenes években is így csináljuk, közveszélyt jelentettünk volna az utakon. Hiszen akkor folyamatosan csak köszöngethettünk volna egymásnak. Az akkor látott sok németalföldi között lehet, hogy volt néhány turista is, de túlnyomó többségük egyházi ember volt, aki partnergyülekezete felé tartott, vagy onnan hazafelé. Ezeknek az embereknek a többsége ismerte a Németalföldi Románia-tanács Alapítványt (Stichting Roemenië Beraad Nederland - SRBN), és ők egymást is az SRBN útján ismerték meg. Az SRBN 1993-ban jött létre Németalföldön. Mi volt ez az alapítvány, miért jött létre, és miben állt a tevékenysége? A következőkben erről lesz szó.

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam. Persze azok a torzképek, amelyek a szájhagyomány által alakultak ki, és amelyeket megszépítve –gyerekként- csodálattal hallgattam, mostanra kissé átalakultak. Valóságosabbá és életízűbbé lettek.

Munkám tárgya a szabadkai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség megalakulásának, életének és szolgálatának bemutatása, a kezdetektől napjainkig.

Gönczi Lajosnak, a székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatójának képét megrajzolni nem könnyű feladat, hiszen ahogy Ravasz László fogalmaz: „egyéniségét valami különös szerénység jellemezte”. Mivel egy olyan emberről van szó, aki egyéniségét sohasem állította előtérbe, ezért a róla kialakítandó képünkhöz Gönczi Lajos beszédei, fia ifj.Gönczi Lajos életrajza, a kollégiumi értesítők, Ravasz László Gönczi unokaöccsének emlékezései és mások jellemrajzai lesznek a segítségünkre. Gönczi Lajost, Bethlen János Erdély kancellárja és Backamadarasi Kiss Gergely mellett az iskola harmadik alapítójaként tartják számon. Az ő igazgatósága alatt épült fel a kollégium új épülete.

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

Jelen dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye 1768 – 1770 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A protestáns egyháztörténet egy olyan részébe nyújt bevezetést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt az olvasók számára. Az esperesei vizitációs jegyzőkönyvek betekintést engednek az olvasónak az említett egyházmegye és az azt alkotó egyes gyülekezetek életébe, feltárva a felmerülő adminisztratív, fegyelmi és gazdasági hiányosságokat, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

A dolgozat három nagy részből tevődik össze. Az első részben egy történelmi bevezető található, amely nélkül nehezen érthettem volna meg az akkori jegyzőkönyvek anyagát. A második rész az a tulajdonképpeni jegyzőkönyv feldolgozása. A nyolcvan oldalas jegyzőkönyv anyagot, amely egy jó évet ölel át, a szakirányító tanárom tanácsa szerint három nagy részben próbáltam feldolgozni és átláthatóvá tenni.

Az átírt jegyzőkönyv tartalmát több szempont figyelembe vétele szerint vizsgáltam meg. Három nagy téma jelenik meg a dolgozatban: az első részben betekintést szerzünk a vizitációról, mint fegyelmi hatóság. Itt ismerkedhetünk meg a gyülekezeti tagok, illetve lelkipásztorok és tanítók fegyelmi ügyeivel. Továbbá a második részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint gazdasági hatósággal. Ebben a részben a gyülekezetek gazdasági helyzetét vehetjük szemügyre, amely egyfajta nyilvántartásként szolgál az ingatlanokról és ingóságokról. Végül pedig az adminisztratív ügyek kerülnek napvilágra.

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Dr. Kovács Lajos életét és munkásságát még senki nem dolgozta fel. Sok emlék, adat, újságcikk, bejegyzés van róla különböző folyóiratokban, könyvekben de ezek többnyire csak informatív jellegűek. Dolgozatom egy szerény vállalkozás az életműve feldolgozására.

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is. Tehát dolgozatom nagy része a zilahi levéltári anyagokból táplálkozik, ezen belül pedig nagymértékben a teljesen átkutatott 138 lapos (276 oldal), 1845-ös bejegyzéssel kezdődő presbiteri jegyzőkönyvből merítek. Kevesebb hangsúlyt fektetek az értelmezésre, annál többet a rengeteg érdekes anyag közlésére.

Dolgozatomban három fő témakör keretén belül vizsgálom az esperesi vizitációt, mint az egyik fő egyházigazgató szervet. Tárgyalom és bemutatom, mint adminisztratív hatóságot, mint fegyelmi- és mint gazdasági hatóságot. Ezen három nagy témakörön belül szinte az összes jegyzőkönyvben talált esetet lejegyeztem, csoportosítottam, adott esetben táblázatba foglaltam a jobb áttekinthetőség érdekében. Dolgozatom utolsó részét képezi a jegyzőkönyv átírt szövege.

A dolgozat első részében az 1968-ban történő megemlékezés eseményeit vázolom, mely alkalommal egyházunk megalakulásának 400 éves évfordulóját ünnepelték meg elődeink, valamint bemutatom az 1979-ben zajlott nagyszabású ünnepség momentumait, mely alkalommal Dávid Ferenc halálának 400 éves évfordulóját ülték. Több zsinati beszámolóban van szó az események menetéről, több szerző is említést tesz mindkét ünnepségről, de úgy gondoltam, hogy a két megemlékezés közlése mégsem elég részletes. Azonban az a véleményem, hogy a két eseményt egy helyen is meg kell említeni, hiszen mindkettő többek között azért került megrendezésre, mert Dávid Ferenc munkája nyomán létrejött az Unitárius Egyház és ő egy olyan reformátor volt, akire érdemes emlékezni, valamint mindkét ünnepségre az államszocializmus éveiben került sor.

Dolgozatom a székely szombatosok történetének első két korszakát és tanításukat mutatja be. Az első fejezet az 1588-tól 1621-ig tartó első korszakot írja le. A második fejezet – a szombatosság történetének második korszaka – Péchi börtönből való szabadulásával és I. Rákóczi György uralkodásának ismertetésével kezdődik. Ezt követi a fent említett erdélyi szabad vallási fejlődésben fordulatot hozó dési gyűlés és complanatio leírása, amely a szombatosok történetében egyik legnagyobb törést jelentette. A rendek a fejedelemség és a református vallás megszilárdítása érdekében a szombatosság teljes eltörlését tűzték ki célul. Ez az esemény lezárja a zsidózás történetének második korszakát.

Dolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.

A jobb áttekinthetőség érdekében, dolgozatomat három fő részre osztottam. Az első részben a Marosi Egyházmegye kialakulását és fejlődését tárgyalom. Dolgozatom második részében az adott kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, így remélem történelmi kontextusba helyezni dolgozatomnak harmadik részét, amelyben az általam átírt szöveget dolgozom fel. Munkám során megismerkedtem szorgalmas, hívő gyülekezetekkel, valamint azok áldozatkész és szerepüket tisztességesen betöltő tagokkal/emberekkel. Az összkép csakis akkor teljes, és ugyanakkor emberi, ha az élet árnyoldalairól is szó esik. Így olvashattam eladósult közösségekről, hanyag és képzetlen tanítókról, pajzán vagy elképesztő esetekről, sorsverte életekről. Jó érzés töltött el, amikor megfigyeltem a vizitációs kíséret jóindulatát, valamint a pozitív, reményteljes, jobbulást serkentő hozzáállását.

Manapság igen divatossá vált különböző korok híres személyeinek kutatása, kiváltképen, ha ezek a személyek valamilyen csodához, híres tetthez vagy alkotásaikról híresek. A róluk alkotott, gyakran fiktív, színes elemekkel alkotott kép, hozzátartozik kultuszukhoz. Leggyakoribb és talán épp ezért az elsődleges kutatási alanyok mindig az egyházak berkein belül fedezhető fel, ugyanis itt található meg az a közeg, amelyben elsődlegesen ilyen híres személyek „teremtek”. Ezen túl az irodalom, a költészet az, amely kultikus egyének sokaságát hordozza és a hősök, politikai személyek, valamilyen csatában részt vett vagy mindezen ötvözetek egyikének főhőse.

Először a marosi egyházmegye rövid bemutatásáról teszek említést. Másodszor a XVII-XVIII. század református egyház történetéről (uralkodókról). Harmadszor az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban az egyházmegye jegyzőkönyvének a bemutatásával foglalkozom, és annak érdekesebb részeit bővebben is kifejtem, táblázatokban felvázolom vagy éppenséggel vastagított betűkkel hangsúlyozom bizonyos települések vagy helyzetek fontosságát. Ez alponton belül szó lesz a lelkipásztorokról, tanítókról és lévitákról. Ötödik pontként a vizitációt, mint adminisztratív hatóságot mutatom be, amelyben az épületek állapotáról és a templomépítésekről is szó esik. Hatodik nagy egységben a vizitációról, mint fegyelmi hatóságról teszek említést. Ezen belül pedig a lelkészek fegyelmi ügyei lesznek bemutatva, majd a tanítók és gyülekezeti tagok „csíntevései”.

Dolgozatomban azt kutathatom, hogy milyen viszonyok uralkodtak Erdélyben a 17-18. században, hogyan álltak ellene őseink a Habsburgok által elindított erős rekatolizációnak, és hogyan maradtak meg hitükben úgy, hogy sok helyen mindez szenvedésekkel járt. Továbbá megismerkedhetek ezáltal, hogy milyen szabályok és fegyelem alapján éltek az akkori hívek, hogyan működhetett az akkori
egyházfegyelem, hogyan éltek az akkori emberek, mit tartalmazott egy vizitációs látogatás.

Régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy, hogyan is zajlott az egyház élete a 18. században. Milyen problémákkal is kellett megküzdjön az akkori egyház és az akkori
lelkipásztor. Az 1787-1789-es vizitációs jegyzőkönyv feldolgozásával hiteles kép tárul elénk az egyház dolgairól: hitélete, erkölcsi problémák, anyagi ügyek és fegyelmi kérdések.

Az elmúlt két évtizedben egyházunk történelmével kapcsolatban több kutatás is zajlott, ezeknek eredményeként néhány jelentős munka is napvilágot látott, mindazonáltal az egyház történetében fontos szerepet játszó nők életét, munkásságát kevesen kutatták. Nem készült még el egy olyan összegző munka, amely átfogó ismertetést nyújtana a magyar unitarizmus történelmében vezető szerepet vállaló nőkről. Evidens ugyan, hogy az unitárius egyházban is voltak olyan nők akik, tevékenységükkel, adományaikkal, hitükkel munkálták és előre lendítették az unitarizmus ügyét, monografikus igénnyel mégsem dolgozták fel történetüket.

A vizitációs jegyzőkönyvek tartalmát és felépítését megfigyelve több szempontból vizsgáltam azokat, s ezeknek megfelelően több kategóriába soroltam a feldolgozott anyagot. Az első fejezetben a Marosi Református Egyházmegye kialakulását vizsgáltam. Ennek a fejezetnek a célja, hogy megismerjük a vizsgált egyházmegye történelmét, annak sajátosságait. A következő fejezetben Erdély 18. századi eseményeit vettem szemügyre, mert ennek az ismerete segíti elő a jegyzőkönyvekben leírt események jobb megértését. A harmadik fejezetben a vizitáció jelentőségét, majd az azt koordináló esperesi tisztség szerepét tisztáztam. A negyedik fejezettől kezdődően a dolgozat, a jegyzőkönyvek anyagának a feldolgozását, osztályozását foglalja magába.

A mesteri dolgozatomban, a Marosi Egyházmegye 1807 és 1808-ban folytatott esperesi vizitációval, pontosabban annak jegyzőkönyvével dolgoztam. Két évszázaddal ezelőtt a protestáns egyházak működését ellehetetlenítette az osztrák vezetés. Rendeletek hosszú sorával próbálták elősegíteni, sőt felgyorsítani a rekatolizáció folyamatát, azonban egyházaink képesek voltak ellenállni és fennmaradni ezekben a viszontagságos időkben is. A vizitációs jegyzőkönyv rengeteg információt közöl a két évszázaddal ezelőtti egyházi életről, a gyülekezetek esetleges problémáiról, de ugyanakkor az egyének mindennapi életéről is beszámol. A dolgozatomban tárgyalom a gyülekezetekben felmerült problémákat, értekezem a lelkészek, iskolamesterek és egyháztagok nehézségeiről, fegyelmi ügyeiről, de ugyanakkor azokról az eseményekről is, amelyek dicséretesnek bizonyultak a vizitáció számára.

A vizitációs jegyzőkönyvből kiderül a majd 200 évvel ezelőtt élt református emberek élete sem volt mindig játék és mese. Ha a Marosi Református Egyházmegyére gondolok és az 1823-as években lakó erdélyi református emberek, akkor kijelenthető, hogy sok vihart kellett kiállniuk. Azonban hitüket soha nem adták fel, nem veszítették el. Ezek a viharok ott voltak az egyházi élet mindennapjaiban is, a gyülekezetekben fellépő gondokban és az egyes családokat érintő problémákban. A vizitációs jegyzőkönyv olvasása és feldolgozása közben szinte megelevenedett előttem a majd 200 évvel ezelőtt élt ember mindennapja, hite, társadalmi beállítottsága, kérdései, harcai. Valamikor őseink mindent leírtak, válogatás nélkül. Jót és rosszat, szépet és visszataszítót, tökéletest és töredékest, méltóságteljes vagy gyalázatos eseteket is. A valóság tárul elénk ezekből a jegyzőkönyvekből. Olyan dolgok, amikre büszkék lehetünk és sajnos olyanok is, amikre egyáltalán nem vagyunk büszkék.

Ez a dolgozat egy  bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását tartalmazza. Vizsgáltam az esperesi vizitáció és az esperesi szolgálat mibenlétét. A vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Ide sorolom az egyházfegyelem térén történt változásokat, illetve az esperes jogkörének a változását. Abban az időben egy gyülekezetekben nem csak egy lelkész volt, hanem mellette volt a lévita és az iskolamester is. A hívekről azt mondhatjuk el, hogy a kor szigorúsága, a korszellem és az egyházfegyelem miatt jobban ragaszkodtak az egyházhoz.

Dolgozatom első sorban a Görgényi Református Egyházmegye 1806-os helyzetének feltárásával, elemzésével foglalkozik. Az elsődleges kérdés, amire dolgozatomban választ adok: miben hasonlít és miben tér el mai egyházunk rendszerétől az 1806-os esperesi rendszer? Kutatásom legfontosabb következtetése, hogy a Görgényi Református Egyházmegye szerveződése sok mindenben eltér mai erdélyi egyházmegyéink működésétől: a legkomolyabb különbség az egyházfegyelem szigorú gyakorlása és a Kurátori Tanács vezető pozíciója. A legfontosabb hasonlóság a gyülekezeti problémák jellege, a Szentlélek munkálkodása.

Dolgozatunk kiindulópontjaként megvizsgáltuk azt a kort, amelynek szabályai, eszméi és rendelkezései befolyásolták az általunk feldolgozott szövegekben említésre kerülő eseményeket, ti.  II. József uralkodásának a korát. Ezután szó esik az egyházmegye kialakulásának történetéről, arról, hogy a 16-17. századok során megnövekedett református gyülekezeteknek a száma hogyan vezetett a Kolozs és Torda vármegyékhez tartozó gyülekezetek kiválásához és ezzel magának a Görgényi egyházmegyének a megalakulásához. Ezt követően beszélünk magáról az esperesi vizitációnak a kialakulásáról, rendszeréről, szabályzatairól, a Vizitáció intézményén belül jelen levő különböző tisztségekről és az ezen tisztségeket betöltő személyek feladatköréről is. Igyekeztünk sorra megvizsgálni a Vizitáció gyülekezetekben tett adminisztratív, gazdasági illetve oktatással és fegyelmi ügyekkel kapcsolatos rendelkezéseit is. Milyen fegyelmi ügyek jelentek meg az adott gyülekezetekben?