Jézus Krisztus, az Emberfia

Subtitle
Különös tekintettel a Márk evangéliumára
Contributor

A kutatás célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy mit jelentett a Jézus ajkáról többször elhangzó Emberfia önmegjelölés. Ezért az evangéliumok, közelebbről pedig a Márk evangéliumának Emberfia-képét vizsgálom meg. Először néhány meghatározó álláspontot mutatok be, amelyből kitűnik, hogy mennyire különböző nézetek születtek az Emberfia kérdéskörét illetően. A következő lépésben a kifejezés ószövetségi és Biblián kívüli előfordulásait vizsgálom, hogy megtudjuk mit is értett Jézus korának hallgatósága mikor az Emberfia kifejezést hallották tőle. Végül Márk evangéliuma Emberfia-logionjainak vizsgálatát végzem el.
Az Újszövetségen kívüli iratok sok hasonlóságot mutatnak a jézusi szóhasználattal. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy Jézus a zsidó hagyomány Emberfia-képét vette magára. Sokkal inkább arról van szó, hogy bár bizonyos szintig felhasználta kora ismereteit, beleágyazódott ebbe a hagyományba, de nem maradt meg ennyinél. Jézus szétfeszítette a zsidó hagyomány Emberfia értelmezését. Márk evangéliumában az Emberfia megnevezés belesimul a messiási titok teológiájába. Úgy jelenik meg, mint hatalommal jelenlévő, mégis Isten akaratából és önként szenvedő és az emberekért meghaló Emberfia. Ő az aki harmadnap feltámad, és az idők végén isteni hatalommal és dicsőséggel tér vissza ítéletre.