Szabó Gabriella

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá. A kutatás célja eszközöket találni a lelkigondozói térben történő meglévő traumák felismerésére, azok feldolgozásának segítésére és a további traumatizációk lehetőségének a csökkentésére, mindehhez pedig a A kutatás empirikus formáját a jövendőbeli segítő szakemberek, vagyis lelkigondozók személyére fókuszáló nemi erőszak mítosz hatásait vizsgáló attitűd- vizsgálat nyújtotta. A segítő úgynevezett másodtanú pozícióba kerül, amint belép az áldozattörténetbe annak megismerése által. Ennek a belépésnek és az azt követő jelenlétnek azonban rendkívül sok módja létezik. Az egyik legmeghatározóbb tényező a jelenlét módját illetően a nemi erőszak mítosz: a kutatás éppen ezért irányul arra, hogy a teológiai hallgatók viszonyulásait hogyan és milyen mértékben határozza meg a társadalomban széles körben jelenlévő nemi erőszak mítosz. A dolgozat témaköre egy olyan marginalizált életterületre vezetett engem és vezeti a dolgozat olvasóit is, amely nem hétköznapi beszédtéma tárgyát képezi mégis a társadalom „leghétköznapibb” jelensége, annak megnyilvánulási arányait tekintve. A kutatási folyamat egyik konklúziója számomra, hogy rendkívül hasznos a társadalomtudományok és a teológia találkozási pontjait keresni, sőt elősegíteni. Az említett találkozás helye maga a lelkészi és a lelkigondozói hivatás végzésének területei.

Rengeteg kérdéssel kezdtem neki a kutatói munkának, míg eljutottam oda, hogy az eleinte távolinak tűnő szakmai kérdések a saját, személyes kérdéseimmé váltak. Olyannyira felfedezetlen volt még számomra a fogyatékosság kérdéskörének bibliai kontextusa, hogy eleinte az volt az érzésem, hogy teljesen járatlan útra tévedtem, és a felfedezők lelkesedésével magamnak kell egy új, és egyben idegen ösvényt vágnom, mely feltételezésem végül csupán részigazságnak bizonyult. A dolgozatom nem egy teljesen idegen ösvényt, de mégis újat jelent a maga nemében, oly módon, hogy rendszerbe szedni igyekszik az eddigi fogyatékosság témakörével kapcsolatos teológiai, teológiai- antropológiai és pedagógiai ismeretanyagokat. A dolgozat széltől- hosszig intenzíven küzd a fogyatékosság fogalmához a történelem során kapcsolódó mögöttes negatív jelentéstartalmakkal. A történelmi folytonosságból kiindulva talán nem meglepő kijelentésnek bizonyul, hogy a negatív érzések és gondolatokból táplálkozó hátrányos megkülönböztetések napjaink társadalmát is tetten érhetően jellemzi. A mi Urunk pedig többek között azért is jött el ebbe a világba, hogy ezt a negatív fogyatékos- képet összetörje azáltal is, hogy az emberi élet értékét nem önmagában tekintette, hanem közösségben. Tehát az emberi élet kollektív voltát hangsúlyozva felhívta a figyelmet a kontextusra, amelyben az emberi élet áll. A kiindulópontot az a kérdés jelentette, hogy az ember fogyatékossága lehet-e akadálya az Isten Szentlélek általi, az ember életében végzett munkájának. Az átfogó válaszunk pedig az, hogy az ember fogyatékossága nem akadályozza Isten hitszerző munkáját és nem is korlátozza azt. A fogyatékos ember, a Krisztus-test részeként nem integrálást igényel a közösségbe, hanem odafordulást és elfogadói jelenlétet. Ezt a hozzáállást egyénileg és közösségileg is feladatunk elsajátítani, közösségeinkben pedig gyakorolni.