Dolgozatom tárgya a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1816-os év első felében. A Marosi egyházmegye szüleimnek több mint 20 éve szolgálati helye, de mindkét nagyapám is itt szolgált több évtizeden át lelkipásztorként. Én itt születtem, nevelkedtem, és elmondhatom, hogy már korai gyermekéveimtől kezdve betekintést nyertem, ismerkedtem mindazzal, ami az egyházi élet jelenét jelenti. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára. Példaértékűnek láttam az akkori ember ragaszkodását egyházához, hitéhez, és tiszteletét a tisztségviselőkkel szemben, felelősségérzetét és vállalását az egyházi javak iránt, valamint hűségét az ősi hithez, egyházához, templomához. Végül elmondhatom: Örülök, hogy ezt a témát választottam, sok információ birtokába jutottam, és gazdagodtam valamennyivel.
A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1816-os év első felében
Contributor
Content category
Thesis type: MA Szakdolgozat
Subject area: Egyháztörténet
Keywords: egyházmegyei vizitáció, vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye