A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1822-es év második felében

Contributor

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy hogyan alakult ki az esperesi tisztség és vizitáció, mi volt a hatásköre, milyen feladatokat kellett ellátnia, röviden, hogy hogyan működött a XVIII-XIX. században. Emellett az is érdekelt, hogy milyen különbségek vannak az akkori és mai esperesi vizitáció között, illetve van-e különbség az adott kor egyházmegyéinek vizitációi között. Ez utóbbi összehasonlítást azért lehetséges, mert egy másik dolgozatban már foglalkoztam egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekkel. A munka elvégzéséhez elsősorban a vizitációs jegyzőkönyveket kellett feldolgozni, digitalizálni, átírni. Ezután, annak jártam utána, hogy hogyan alakult ki a Marosi református egyházmegye, hogyan alakult ki az esperesi tisztség, illetve abban is el kellett mélyednem, hogy milyen volt az adott korszak egyházpolitikája. Arra jutottam, hogy az esperesi vizitáció sok változáson ment át az évszázadok során. Az adott korban inkább csak formai eltérések voltak az egyes egyházmegyék vizitációi között, de a lényeg ugyanaz volt: az esperes megvizsgálta a gyülekezetet adminisztrációs, fegyelmi és gazdasági szempontból. Ami viszont nagyon nagy veszteség az akkori és mai vizitáció összehasonlítása alapján, az az egyházfegyelem nagymértékű csökkenése.