Vidám Lívia

Contributed content

2022

A kutatásom célja elsősorban az volt, hogy minél több információt megtudjak a témával kapcsolatban, hogy ki mit gondol róla, hol tartanak a jelenlegi kutatások, és hogy a megtalált információk segítségével elmélyülhessek a témában. Másodsorban kíváncsi voltam az unitárius etika álláspontjára is ezzel kapcsolatosan, ugyanis jövendőbeli lelkészként fontosnak tartom azt, hogy lelkészeink fokozott mértékben lépjenek fel ennek a kérdésnek tárgyalása és megoldása érdekében. A dolgozatom további nagyobb részei a módszertan, a forrásirodalom, az adatok ismertetése, elemzése és végül az összefoglaló. A dolgozat elkészítése során fontosnak tartottam ismertetni elsősorban a család fogalmának különféle meghatározásait, annak funkcióit és jellemzőit, amelyekre vonatkozó információk az első fejezetben találhatók meg. Ezt követően a második fejezetben rátértem a fő témára, a családon belüli erőszakra, mely esetében külön kitértem annak felfedezésére, meghatározására, megjelenési formáira és végül a következményekre. Dolgozatomban még helyet adtam a különféle traumatizációs terápiáknak, melyek a gyógyulás folyamatának fontos részét képezik mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek számára.

ThesisBA Szakdolgozat2022Supervisor: Tódor Csaba