Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából.
A gyermekek esetében azonban nehezebb a lelkigondozók, lelkészek, de a nevelők, szülők dolga is. Bár egyre bőségesebb a gyermekek gyászával, illetve a gyermek és halál kapcsolatával foglalkozó szakirodalom, mégis sokszor nem fektetnek elég hangsúlyt rá, és az ismert sztereotípiákkal, mint például: „túlságosan kicsi”; „túl törékeny ehhez”; „alig ismerte, biztos hamar elfelejti”, „lerendezik”. Sajnos ritkán, vagy csak kevés esetben találnak számukra megfelelő, eredményes megoldást.