Publications
Bekő István Márton › 2020 › Pages: 353--376Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott…
Research article › New Testament › hermeneutika, exegézis (szövegértelmezés), recepciókritika, Márk 6:34-44
Józsa Bertalan › 2020 › Pages: 309--352János evangéliumának jelképes nyelvezete komoly kihívás az olvasó számára, ezért a bibliamagyarázók már a korai egyház korában, vagyis az evangélium egyházi használatának kezdete óta „lelki evangéliumként” utaltak rá, és élesen megkülönböztették azt a másik három evangéliumtól. Ez a lelkiség a metaforikus nyelvezetben nyilvánul meg, értelmezése pedig nem evidens. A kutatók között mai napig nem csillapodik a heves vita az átvitt értelmű szavak, kifejezések és perikópák meghatározásáról, azoknak szövegbeli funkcionalitásáról és céljáról, teológiai értelmezéséről, a metaforikus képek…
Research article › New Testament › János evangéliuma, metafora, kenyér, képes beszéd, exegézis (szövegértelmezés)
Balogh Csaba › 2020 › Pages: 542--544Report › Other › Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, lelkészképzés, református lelkészképzés
Papp György › 2020 › Pages: 539--541Die Griechischen Christlichen Schriftdsteller der ersten Jahrhunderte. Band 26. Walter de Gruyter, Berlin 2020, ISBN-10: 3110671360; ISBN-10: 3110671360, 237 old.
Review › Church history › tévtanítás
Steiner József › 2020 › Pages: 537--539Evangéliumi Kiadó – Koinónia Kiadó, 2020, ISBN: 978-615-5624-84-1, 978-615-5624-85-8 pdf, 978-615-5624-86-5 epub, 978-615-5624-87-2 mob, 78 old.
Review › Spirituality › járványhelyzet, koronavírus
Steiner József › 2020 › Pages: 534--537Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.
Review › Practical theology, Spirituality › egyház és társadalom, egyház és világ, korszellem
Kulcsár Árpád › 2020 › Pages: 529--533Review › Practical theology › egyház és misszió, misszió, egyház és társadalom
Kulcsár Árpád › 2020 › Pages: 523--528Ford. Fazakas Enikő, Kovács Zoltán, Kun Lajos, Némedi Gusztáv, Oláh Attila. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke, Debrecen 2001, 132. old.
Review › Practical theology › lelkipásztor, lelkipásztori szolgálat
Kulcsár Árpád › 2020 › Pages: 491--522Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az…
Research article › Church history › teológia és szépirodalom, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, költészet, újságírás, esztétika
Buzogány Dezső › 2020 › Pages: 482--490A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori…
Research article › Church history › Philipp Melanchton, retorika, humanizmus
Juhász Zoltán › 2020 › Pages: 452--481Eduard Böhl 1864 őszén kapott kinevezést a bécsi Protestáns Teológia Fakultásának református dogmatikai tanszékére. Az 1819-ben alapított intézményben az ágostai hitvallású evangélikus felekezetű professzorok mellett egyedüliként képviselte a helvét hitvallású protestánsokat. Harmincöt éven át végzett tanári szolgálatának ideje alatt nemcsak dogmatikát és szimbolikát oktatott, hanem bibliai teológiát, keresztyén apologetikát, vallásfilozófiát és pedagógiát is. A teológiai tudományok között mindenkor kitüntetett figyelmet szentelt egyfelől a krisztológia témakörének, másfelől pedig – ami…
Research article › Systematic theology › Eduard Böhl
Márton János › 2020 › Pages: 429--451A Chagiga (Ünnepi áldozat) traktátus a Moéd (Kijelölt idő, „ünnep”) rend utolsó, 12. traktátusa. A traktátus a Misnában és a Toszeftában is három fejezetből áll, a Babilóniai Talmudban 27 oldal, a Jeruzsálemi Talmudban pedig 22. Gemara is tartozik hozzá. A traktátus első részének az fő kérdése, hogy a három zarándokünnepen miként és kinek kell kötelező módon megje-lennie Isten előtt, illetve kik azok, akik felmentést kapnak a kötelezettség alól, és miért?
Research article › Judaica › Babiloni Talmud, Chagiga traktátus, ünnep
Kozma Zsolt › 2017 › Pages: 30Elkészítettem írásaimnak jegyzékét, azért is, hogy lássam, mi mindent írtam össze (vissza), azért is, hátha valaki hasznát veszi. Absolon még életében emlékoszlopot állított magának, hogy nevének emlékezete fennmaradjon (2Sám 18,18). Noha én jó lelkiismerettel állítom, hogy nem akarok kérkedni, mert tudom, hogy egy bibliográfia kívülről nagyon mutatós, de az írások tartalma mindig szerényebb, ebben nem az én lelkiismeretem a bíró, hanem az, aki ismeri még gondolataimat is. A kronologikus rendbe szedett jegyzék minden írásomat tartalmazza 1960-tól kezdve, függetlenül attól, hogy…
Manuscript › Varia, General theology