homiletika

Háromszázhatvanöt évvel ezelőtt jelent meg Doce nos orare, quin et prædicare főcímmel az első magyar nyelvű kézikönyv az imádság- és prédikációszerkesztés módjáról. Szerzője a puritán eszmék első magyar hirdetője és képviselője, Medgyesi Pál (1605–1663). E jelentős kézikönyv megjelenésére és egyben szerzője születésének négyszáztizedik évfordulójára emlékezve kívánom feleleveníteni Medgyesi Pál homiletikai eszköztárát, s ugyanakkor megkeresni benne azokat az elemeket, amelyeket hasznosítani lehet 21. századi magyar református igehirdetésünk gyakorlatában.

Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé­ retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.

Mielőtt a Barthi-teológia megkérdőjelezte a retorika jelentőségét a magyarországi református teológiai gondolkodásra, Ravasz László (1882-1975) hangsúlyozta az esztétikai tapasztalat fontosságát a prédikációban. Ebben a dolgozatban az erdélyi és partiumi helyzetet veszem figyelembe, ahol —akárcsak sok más helyen is —általános elvárás, a gyülekezetek részéről, hogy a lelkipásztor szabatosan, közérthető módon, világosan adja elő az igei ta­ nítást.

A dolgozat a biblika-egzegézis, teológiai, hermeneutikai és tudományos-történelmi kérdéseivel foglalkozik. Miért van szüksége a Biblia értelmezésére, és miért lenne tudományos? E kérdések szerint a történeti-kritikai exegézis a legmegfelelőbb módszer a bibliai szövegek értelmezésére, valamint a strukturális, olvasóközpontú és tárgyi módszerek szerepére a homiletikában.

A XX. Század hajnalán a fiatal Ravasz László újragondolta a magyar református homiletikát. Programját alapvetően az úgynevezett "érték teológia" ösztönzi, amelyet az új-kanti filozófia ihletett. Ebben a cikkben a karácsonyi prédikációinak elemzésével vizsgálom homilétikus módszereit. Megvizsgálom a retorikai helyzetet, a választott bibliai szövegeket, a struktúrát, a tartalmat és a prédikációk illusztrációit. Megállapítom azt, hogy fél évszázaddal később még tanulhatunk Ravasz nézeteiből.

Az új homiletika tanulmányozása közben számomra az vált egyértelművé, hogy a homiletika különböző korszakai attól függnek, hogy a docere – delectare – movere (flectere) hármasában éppen melyik a hangsúlyosabb. Azt is látom, hogy a delectare, és benne a narratív prédikálás akkor jön elő, amikor a fásultság, a rezignáltság, a legyintés, a beletörődés, az unalom vesz erőt a prédikáció hallgatóin. Bár az Egyesült Államokban ez a narratív korszak már lecsengőben van, az az érzésem, hogy a megjelenését megelőző válság jeleit már mi magunk is érezzük.