oktatástörténet

A kézdi egyházmegye tanítóinak fizetése 1780 és 1784 között

A Református Főkonzisztórium kérésére a kézdi egyházmegye is összeállította az 1780 és 17847 közötti időszak mesteri jövedelmeit. A konskripciót az előre megadott minta alapján latinul állították össze. Az iskolai felmérésekben első helyen az iskolába járó fiúk és lányok számát közlik, külön megjegyezve azt, ha volt a településen olyan gyermek, akit a tanító ingyen tanított.

A felekezeti és a nem felekezeti középiskolát választó tanulók jellemzőinek vizsgálata Hargita megyében

A szabad iskolaválasztási modellek tulajdonképpen három alapvető érvcsoporton alapulnak: versengésérv (közgazdasági, kvázi piaci modell), szabadság érv (politikafilozófiai modell), méltányosságérv (szociológiai-pedagógiai modell). Az alábbiakban megvizsgáljuk mindhárom modellt, kiemelve azok előnyeit és hátrányait.

Az egyháztörténet oktatása a kolozsvári teológiai fakultáson 1895 és 1948 között

Az egyház-história úgy kezelendő, hogy életet adjon és életet ébresszen. Ezekkel a szavakkal mutatta be az egyháztörténet-oktatást Kenessey Béla, a kolozsvári református teológiai fakultás igazgatója, későbbi református püspök 1896. október 1-én a tanévnyitó beszédében. Eme dolgozat is erre a megállapításra épít. Célja az, hogy feltárja és bemutassa az egyháztörténet-oktatás történetét a fakultás alapításától a második világháború utáni változásokig. A dolgozat négy korszakot ölel át, amelyeket ebben az időszakban oktató egyháztörténészek működési idejéhez szabtunk.

Az 1815. évi Generális Zsinat

A licenciátusi dolgozatomban egy általános leírást nyújtok a 19. századról, Erdély népességéről. Az 1785-ös népszámláláson a magyarok létszáma Erdélyben mindössze 33%. Az akkori kor mezőgazdasága, ipara és kereskedelme akkor kezdett fellendülni és a kulturális épp fellendülőben volt. Láthattuk, hogy a kultúrában is jelentős fejlődés kezdődött, hisz fellendült a könyv írás és nyomtatás, így könnyebbé és elérhetőbbé vált a tanulás, ennek következtében több és több ember járt iskolába és művelte magát. Egyházi szempontból kétségtelenül az egyik, ha nem a legfontosabb esemény az II.