BA Thesis

Image

Keresztyén tökéletesség?

Jelen dolgozatunkban a keresztyén tökéletességgel foglalkoztunk Pál apostolnak a Filippi levél 3. fejezete alapján. Jóllehet Pál a tökéletesség fogalmát a Filippi levélben csak egyszer használja, a levél harmadik fejezete alapján háromféle tökéletességi minta bontakozik ki előttünk. Témáját és hangvételét tekintve a Fil 3 jól elkülönül a levél egészétől, így a keresztyén tökéletesség jellegéről és lényegéről ennek a fejezetnek a tüzetes vizsgálata alapján mondhatunk valamit. Dolgozatunkban tehát mindenekelőtt a Fil 3 áll a figyelmünk középpontjában.

Enyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1801-es év első felében

Dolgozatom témája az Enyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata az 1801-év első felében. Ez a dolgozat tartalmazza a bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását. A dolgozat elején foglalkoztam az egyházmegye történetével és azzal, hogy bemutassam a 18 századi eseményeket ezután pedig a jegyzőkönyvben lévő gazdagsági, fegyelmi, adminisztrációs ügyeket és a gyülekezetek meghatározó eseményeit ismertettem. Az olvasó így információt nyer, a Nagyenyedi Református Egyházmegye történetéről és arról, hogy hogyan működött ebben a korban az esperesi vizitáció.

A Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve - 1800 első felében

A szakdolgozatomat a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozásából készítettem. A dolgozatom elején bemutattam az egyházmegye kialakulását, illetve ismertettem a 18. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. Továbbá a vizitációs jegyzőkönyvben foglalt és tárgyalt ügyeket ismertettem és dolgoztam fel. A feldolgozott jegyzőkönyvi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyv feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek helyzete és élete.

Liturgiai szolgálati minimum 1938-ban a Trianon utáni időkben Romániában

Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit.

Halál és feltámadás Nüsszai Gergely gondolkodásában

Nüsszai Gergely a negyedik század egyik fontos gondolkodója volt. A kappadókiai atya társaival együtt (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) fontos szerepet játszott a keresztyén dogmák alakulásában. Élete végére az ortodoxia védelmezőjének is nevezték. Jelen dolgozatban a halálhoz és a feltámadáshoz kapcsolódó tanítását vizsgáltuk, elsősorban antropológiai szempontból. Ehhez kapcsolódóan fontos volt a teremtés témakörének vizsgálata is, mert a kérdés mélyebb vizsgálata során kiderült, hogy Gergely teremtésről szóló tanítása szervesen összefügg a halál és feltámadás kérdéskörével.

Az Enyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1804-es év első felében

Szakdolgozatomban az Enyedi Református Egyházmegye 1804-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket.

A filippibeliekhez írt levél Krisztus-himnuszának etikai vonatkozásai

Ebben a dolgozatban Fil 2,6–11 Krisztus-himnusz etikai vonatkozásait vizsgálom a közvetlen szövegkörnyezet összefüggésében. Mivel a himnusz Krisztus útját foglalja össze a preegzisztenciától a kereszten való teljes megaláztatásig, majd a mindenek fölé való felmagasztaltatásig, az újszövetségi tudományt mind a mai napig intenzíven foglalkoztatja a következő kérdés: vajon Pál valóban példaként állított a gyülekezet elé Krisztust, és ha igen, milyen értelemben? Vagy másképpen kell értelmeznünk a himnusz és a közvetlen szövegkörnyezet kapcsolatát?

A hit, a remény és a szeretet fogalma C.S.Lewis-nál

Jelen dolgozatomban C.S. Lewis gondolkodását vizsgálva három fogalom kerül a nagyító alá: a hit, a remény és a szeretet. C.S. Lewis, a 20. század legismertebb keresztény apologétája bejárta az ateizmus, a teizmus és a kereszténység nagy útját. Műveivel hitetlenek és hívők ezreit segítette közelebb Istenhez. Dolgozatom célja pont az, hogy megvizsgáljam közelebbről, hogy mit is jelentettek számára a keresztény hit központi fogalmai. A dolgozat megírásához Lewis nevesebb munkáit vettem alapul, valamint olyan más szerzőktől való műveket és írásokat, amelyek segítenek ezek magyarázatában.

A Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve - 1800 második felében

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására.

A szellemileg sérült emberek hitoktatása

Rengeteg kérdéssel kezdtem neki a kutatói munkának, míg eljutottam oda, hogy az eleinte távolinak tűnő szakmai kérdések a saját, személyes kérdéseimmé váltak. Olyannyira felfedezetlen volt még számomra a fogyatékosság kérdéskörének bibliai kontextusa, hogy eleinte az volt az érzésem, hogy teljesen járatlan útra tévedtem, és a felfedezők lelkesedésével magamnak kell egy új, és egyben idegen ösvényt vágnom, mely feltételezésem végül csupán részigazságnak bizonyult.