BA Szakdolgozat

Image

A jelen idejű Isten országa a történeti Jézus tanításában

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén?

Kováts Benedek önéletírása és a Marosvásárhelyi Kollégium

A dolgozat két részre oszlik. A dolgozat első részének az a célja, hogy ismertesse a Marosvásárhelyi Kollégium megalakulását, s bemutassa a kollégiumban uralkodó állapotokokat a második világháború után, melyben helyt kellett állnia a következő fejezetben tárgyalt jeles személyiségnek, Kováts Benedeknek. A második részben Kováts Benedek önéletírása kerül előtérbe. Naplójegyzete alapján, ifjúságának legfontosabb eseményei követhetőek nyomon.

Az iskolai katechézis relevanciája az egyház, a fejlődéslélektan és a diákok véleményének tükrében

Licenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI.