BA Szakdolgozat

Image

Kálvin János és Dietrich Bonhoeffer írásmagyarázatának összehasonlítása a Máté írása szerinti evangélium ötödik fejezete alapján

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.

Jézus feltámadása N. T. Wright szemléletében

A tudományos vizsgálódásban nem megengedhető, hogy az emberi meghatározottság által a kutató szubjektív álláspontja érvényesüljön, hanem az adatok feltárásakor törekednie kell az objektív magatartásra, a forráshasználatban nem járhat el önkényesen, valamint számolnia kell az adott adatokkal, forrásokkal kapcsolatos ellenvéleményekkel is. Mindezen kutatói magatartásra élő példa újszövetséges teológiai professzor, akinek a feltámadásról szóló sajátos szemléletének bemutatására jelen dolgozatban vállalkozom.

A Szilágyi Traktus 1793-1794-es vizitációs jegyzőkönyveinek átírása

A munkámat három nagy részre osztottam fel a jobb átláthatóság érdekében. Az első nagy részben egy történeti áttekintéssel kezdtem, amely betekintést nyújt az adott kor reformátusainak életébe is. Betekintést nyerhet az olvasó az egyházmegye kialakulásába, nehéz korszakaiba, továbbá tisztázni fogom a Szilágyság kettős helyzetét is, hogy miért tartozhatott részben az erdélyi részben a tiszántúli egyházkerülethez. A dolgozatom második nagy részében a szilágysági vizitációs jegyzőkönyv elénk tárt adatait ismertetem.

Vizitáció a marosi református egyházmegyében 1764-1766 között

A dolgozat két nagy témakörre oszlik. Az elsőben a 18. századi kortörténetet ismertetem, illetve rátérek azon belül marosi egyházmegye történetére. A második egységben a jegyzőkönyvet dolgozom fel alpontokra bontva. Itt összegzem, illetve mutatom be a korábban említett időszak vizitációk tárgyait és határozatait. Ezt követően a jegyzőkönyv olvasható digitalizált formában.

Az imádkozó Jézus

Dolgozatomban Jézus imáit és imáról szóló tanításait összegeztem úgy, hogy egy átfogó képet kapjunk az imádkozásra nézve. Az evangéliumok által ránk hagyott imáit, és az arra utaló tanításokat igyekeztem úgy megvizsgálni, hogy abból kitűnjön, hogy Jézus szerint melyek az imádkozás során a létfontosságú követelmények.