BA Szakdolgozat

Image

Az első és második erdődi zsinat

Az erdődi zsinatokról értekezve nem mehetünk el szó nélkül a Szatmári reformáció kialakulása és a Drágfi család pártfogása mellet. Amilyen fontos volt ez előbbi, mint a reformátorok egyik fő munkálkodási területe, ugyanilyen fontos az utóbbi. Ez a család védelmet nyújtott és támogatta a reformátorokat. Azért választottam ezt a témát, mert érdekelt, hogy hogyan sikerült elindítani a reformációt? Milyen emberek voltak a reformátorok? Kik és miért vették pártfogásukba ezt az ügyet? Mi vezérelte őket?

A szenvedélybetegek gyógyulásában felhasznált liturgikai elemek gyülekezetekben

Dolgozatom három nagy fejezetből áll. Az első fejezetben a szenvedélybetegségeket, azoknak típusait, sztereotípiáit, mintáit, modelljeit, lélektani tényezőit és különböző hatásait mutatom be. A második fejezet a szenvedélybetegségek egy konkrét fajtájára összpontosít: az alkoholizmusra. Külön alfejezetet szenteltem az alkoholizmus kialakulásának lehetséges okaira és tényezőire, illetve az alkoholizmus folyamatára is: itt bemutatom a prealkoholikus, bevezető, kritikus és krónikus fázist.

A családi élet válsághelyzetei és leküzdési lehetőségek

Dolgozatomban a házastársi kapcsolatokban jelentkező problémákkal foglalkozom. Kutatásaim során világossá vált előttem, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyerekkorban tapasztalt családi háttér. Továbbá világossá vált az is, hogy milyen felelősséggel és szakértelemmel kell bírnia annak a lelkipásztornak, aki a család gondozásával foglalkozik.

Elvárások a lelkipásztor iránt, különös tekintettel az igehirdetésre

A lelkipásztor egy gyülekezet vezetőjeként a közösség középpontjában áll, és így számtalan elvárással találja szemben magát, mely elvárásokhoz való viszonyulása nagyban befolyásolja szolgálatát. Az, hogy hogyan viszonyul a lelkész a vele szemben támasztott elvárásokhoz, nagyban összefügg a gyermekkori tapasztalataival, ezért a gyermekkori tapasztalatok megvizsgálásának fényében vizsgáltam a lelkipásztor igehirdetési szolgálatával kapcsolatos elvárásokat.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei - 1800-1801

A munkám célja az volt, hogy digitalizáljam a jegyzőkönyveknek ezen részét, hogy már elektronikus formában is elérhetővé váljon, hogy azok is megtekinthessék, akiket az egyháztörténelemnek ezen szegmense érdekel. A vizitációs jegyzőkönyvet az alábbi tartalmi szempontok alapján mutatom be: Az első pontban az egyházmegye kialakulásának történetével foglalkozom. A második pontban a XVII.-XVIII. századi erdélyi református egyház történetéről írok.

Fáji János naplója

Dolgozatomban Fáji János (1703‒1756) erdélyi lelkipásztor naplójának tartalmát ismertetem. Először a témát érintő általános kérdéseket tárgyalom: a kor politikai helyzetét, a naplót mint műfajt és a korabeli lelkészi életpályamodelleket. Ezt követően a napló tartalmát mutatom be három alegységben. Először a latin nyelvű rész alapján beszélek hazai tanulmányairól, utána a németalföldi peregrinációját ismertetem, majd hazai munkásságát. A dolgozat utolsó pontjaként összehasonlítom a naplót Bod Péter Önéletírásával.

A vallási nevelés szerepe a személyiségfejlődésben felnőttkorban

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen.

Szűz Mária mennybevitelének dogmatörténeti elemzése

A dolgozatom címe és egyben témája is Szűz Mária mennybevitelének dogmatörténeti elemzése. Ez a dogma, amelyet igen későn mondott ki a római katolikus egyház, kezdetben csak a nép körében élt, csodálatos legendák és mesék formájában. Később a negyedik század körül született meg a „Transitus Mariae” című apokrif irat Mária haláláról és testi-lelki mennybeviteléről. A legenda szerint ezt a művet Arimáthiai József írta.

Hit és ráció viszonya René Descartes gondolkodásában

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve - 1804

Dolgozatom elkészítése során úgy éreztem magam mintha időutazáson vettem volna részt, de a feltárt anyag nemcsak élményt, hanem tanulságot is nyújt a jelen és jövendő nemzedék számára. Pontos képet kaphatunk az akkori gyülekezetek életéről, milyen nehézségekkel küszködtek, milyen igényeik voltak. Emellett arra is fény derül, hogy az egyházi szolgák fizetése miből állt, milyen igénnyel léptek fel a gyülekezeti tagok velük szemben. Az egyházfegyelemmel kapcsolatban értékes információk tárulnak az olvasók elé. Kitűnik, mennyire szigorúan vették a gyülekezetek fegyelmezését.