BA Thesis

Image

Hatékony katekéta = hatékony katekézis

Dolgozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen egy hatékony katekéta. Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, a hatékonyság fogalmát bibliai és emberi oldalról tanulmányozzuk. Első renden elemezzük, hogy milyen fontos a katekétának feltárnia a benne élő én- és istenképeket, valamint foglalkoznia velük. Ezt követően vizsgáljuk a katekéta személyes kapcsolatát a szentháromság harmadik személyével, a Szentlélekkel és e kapcsolat hatását szolgálata hatékonyságára.

At Unitárius Irodalmi Társaság tagjai az erdélyi magyar irodalomban

Jelen dolgozattal az volt a célom, hogy az Unitárius Irodalmi Társaság centenáriuma alkalmából felidézzük a társaságnak mindazt a munkáját, amit a két világháború közt kifejtett. Igyekeztem megnézni, hogy az újraszülető erdélyi magyar irodalomban mennyire jelentős munkát fejtettek ki. Célom volt, a társaság fő célkitűzéseit bemutatni, ismertetni, tevékenységüket, valamint láttatni azt, hogy milyen széles palettán munkálkodtak. Először a magyar irodalom egészének helyzetét tekintettem át a trianoni békeszerződés aláírása előtti és utáni időkben.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának 1986. évi jegyzőkönyve

Dolgozatomat négy részre osztottam fel. Az első két fejezet bemutatja a kommunizmus „Ceaușescu-korszakát”, a szocialista állam társadalom- és egyházpolitikáját. A második és harmadik fejezetben az EREK Igazgatótanácsának 1986. évi jegyzőkönyve kerül középpontba. Míg a harmadik fejezet néhány fontosabb témát emel ki a jegyzőkönyből, a negyedik fejezet a dolgozat adattárát képezi, azaz a jegyzőkönyv teljes átírását tartalmazza.

A Székelyvajai Református Egyházközség története

Már gyerekkorom óta érdekel a történelem, és azon belül is a helytörténet. Ezért is választottam dolgozatom témájaként, a Székelyvajai Református Egyházközség történetének a megírását. Arra vállalkoztam, hogy dolgozatom által bemutatom a Székelyvajai Egyházközség történelmét a katolikus gyökerektől egészen a kommunizmus bukásáig. A székelyvajával kapcsolatos szakirodalom mellett felhasználtam az egyházközség levéltárában fellelhető jegyzőkönyveket, a falu Hystoria Domusat, és olyan lelkészek írásait, akik régen a gyülekezetben szolgáltak.

Felelősségünk a teremtett világért

A klímaválság már valóság. Isten teremtett világa veszélyben van. Mit tehetünk mi? Mi az oka ennek a helyzetnek? Milyen veszélyek fenyegetnek? Milyen következményekkel kell szembe néznünk? A 21. század embere olyan feladatot kapott, amelyet nem hanyagolhat el. Ez nem más, mint a teremtett világ felé fordulás felelősséggel, összefogással. Az ipari forradalom a civilizáció fejlődését hozta az emberiség számára, ugyanakkor a szennyezés forrásának tekinthetjük.

A vallásos nevelés segédeszközei és ezek hatása a gyermekek vallásos fejlődésére

2016-ban tartottam az első istentiszteletet szülőfalumban, Csókfalván. A következő héten meglepetten jutott tudomásomra, hogy egy padban ülő kislány lerajzolta az elmondott prédikációmat, ugyanakkor öt mondatban összefoglalta azt, leegyszerűsítve saját szókincse szerint.

A zene jelentősége az egyén és a gyülekezeti közösség lelki életében

„Aki énekel, az kétszer imádkozik”. Augustinus mondata sokszor felbukkan a dolgozatomban, jelezve azt, hogy a gyülekezeti éneklés nem egy haszontalan elem az istentisztelet keretén belül. Sőt mi több, nem csak a gyülekezeti közösségen belül van jelentősége, hanem a keresztény gyülekezeti tag személyes életében is. Dolgozatom egy átfogó összefoglaló arról, hogy mi tulajdonképpen a gyülekezeti éneklés.

„A négy égtáj felől jőjj elő, lélek!" (Ezékiel 37,9B)

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról.

A Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve 1801 második felében

Dolgozatom tárgya a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1801. évi vizitációs jegyzőkönyvei. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról.

Az ószövetségi Peszach ünnep és a Misna Moéd Peszachim traktátusa

Dolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is.