Collection of studies

Image

Imiatio Christi Kollokvium

Hitvalló értelmiségiek kerekasztal-beszélgetései. Kolozsvár, 1990--1991. I. Keresztyénség és közszolgálat

Ha mi nem vagyunk alkalmasak az Ígéret Földjére, új, alkalmas nemzedék nevelésére még megfelelők lehetünk, ha olyan vitathatatlan iránymutatónk van, mely átvezet a szellemi rabszolgaság és az izmusok szünkretikus nihilizmusa között. Létezik-é ilyen iránymutató, ilyen értékrend ebben az általános válságban, hiszen a válságot éppen az értékek devalvációja jelenti? Igen, azok számára, akik hiszik, azok számára létezik ilyen örök értékrend, az, melyet a Krisztus útjának kalauza, a Szentírás ad.

A korábbiak már beteljesedtek, most újakat mondok

Exegetikai tanulmányok prédikációkhoz

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

Despre lucruri prea minunate

Studii din domeniul teologiei protestante

Autorii acestui volum sunt cadre didactice și cercetători la Institutul Teologic Protestant din Cluj-Napoca. Chiar dacă studiile lor nu prezintă o coerență din punct de vedere tematic, tradiția protestantă a autorilor conferă volumului o coeziune internă. Spiritul profetic al protestantismului implică o redescoperire continuă a revelației, o reevaluare necontenită a tradiției interpretative, dar și o introspecție neîncetată a omului conștient de fragilitatea cunoașterii sale.

Dávid Ferenc és a kortárs prédikációirodalom

A reformáció első generációi

A kora újkori unitárius prédikációirodalom története Erdélyben és Magyarországon Kutatócsoport és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2021. április 30-án konferenciát szervezett Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, melynek témája a korai reformátorokhoz kapcsolódó prédikációk és a prédikációtörténet vizsgálata volt. Az alapvetően Erdélyre és Magyarországra, valamint a magyar nyelvű prédikációs anyagra koncentráló konferencia a 16.

Az Írás bűvöletében

Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára

Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet újszövetséges professzora 2021. november 13-án töltötte a 65. életévét. A tiszteletére megjelent könyv 43 szerző tanulmányát tartalmazza. A kötet szerzői több szálon kötődnek az ünnepelthez: jelenlegi kollégák és egykori kollégák, testvérintézmények tanárai, tanítványok, barátok. Az itt megjelenített tanulmányok tartalmilag érintik a biblicum, a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia, az egyháztörténet, a művészettörténet és művelődéstörténet területeit.

In aetatum confiniis

A Dialogue between Early, Early Modern and Contemporary Church on Various Topics of Christian Doctrine

This volume contains selected papers from the broader field of History of Christian Doctrines, and more specifically from Patristics and Reformation studies, but also from the border between them. Most of them were written in the academic year 2014-2015, during my MA studies in the field of Patristics at the Theological University of the (vrijgemaakt) Reformed Churches in the Netherlands, in Kampen. The main topic of the MA programme was the Baptism in the Early Church, therefore the most of these papers presents various aspects of this question.