Amint azt a jelen tanulmány első részében említettem, a Septuaginta Bét-Seánt valóban „a szkíták városának” nevezi (Bír 1,27). Erről a Haag-féle lexikonban ez olvasható: a név „a Ptolemaioszok uralma idején történt veteránletelepítésre (íjászok és lovasok, azaz szkíták, a szó voltaképpeni értelmében) vezethető vissza”.
Amikor pedig egy dolgos élet után az erőnk fogyóban van, de nem úgy az aratnivaló, mi sem tudunk mást tenni, mint továbbadni az „eredeti” jézusi biztatást: kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
A Coetus Theologorum (Református Theologusok Munkaközössége, a továbbiakban: Munkaközösség) Vasady Bélának, a debreceni Tisza István Tudományegyetem Hittudományi Kara professzorának a kezdeményezésére és vezetése alatt, valamint Bodonhelyi József főtitkár irányítása mellett, Debrecenben jött létre.
Jelen tanulmány nem kizárólag a teológiában jártas olvasóközönséget óhajtja megcélozni, hanem azokat is, akiket a fenti téma akár történelmi, akár művelődési, netán érzelmi vagy más szempontból érdekel.
Az erdélyi református lelkészképzés történetének rövid, évszámokhoz kötött összefoglalója.
Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.
Az énekkar jelenléte és szolgálata a protestáns istentiszteleten nem feltétlenül szükséges. Énekkar nélkül is teljes értékű liturgia tartható. Az istentiszteleti zene azonban nem zárkózhat el a többszólamúság és a magasabb művészi fokon megfogalmazott formák elől.
A Jelenések könyve mindmáig a legnehezebben magyarázható bibliai könyv; a „megfejtésére” irányuló emberi erőfeszítések akadoznak, helyenként meg is akadnak. Ezért az Ószövetségből átvett, s az Újszövetség körülményeihez alkalmazott jelek rendszerének feltárása (az apokalipszis ismételt apokalipszise) kulcsfontosságú lehet a szöveg „dekódolásában”.
Minden reformáció egyszerűsítést jelent. Az idők folyamán a teológia tételei és fogalmai bonyolulttá válnak. Újabb és újabb spekulációk és viták keletkeznek elméletben, újabb szokások a gyakorlatban. Amikor ezek egy bizonyos határt túllépnek, vagy amikor a társadalmi valóság túllép rajtuk, jön egy reformáció, ledobja magáról a rárakódott rétegeket, s az akkori világkép és gondolkozásmód szerinti legegyszerűbb megfogalmazásokkal és gyakorlattal visszaformálják az egyház hitét és hitgyakorlatát a krisztusi egyszerűségre, amennyire az abban a korban és társadalomban lehetséges.
Olyan református hívőket – presbitereket és lelkipásztorokat – válasszunk a zsinatba, akik tudják, „mi a különbség pillanat és örökkévalóság között”; akiknek bátorságos szólását ne a pillanatnyi dolgok (önzés, hiúság, pénz, hatalom stb.) határozzák meg, hanem a krisztusi élet távlatai.