Rövid szakcikk

Image

Milyen teológia kell nekünk?

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

A pátmoszi látnok szinoptikája. Az ószövetségi apokaliptika a Jelenések könyvében

A Jelenések könyve mindmáig a legnehezebben magyarázható bibliai könyv; a „megfejtésére” irányuló emberi erőfeszítések akadoznak, helyenként meg is akadnak. Ezért az Ószövetségből átvett, s az Újszövetség körülményeihez alkalmazott jelek rendszerének feltárása (az apokalipszis ismételt apokalipszise) kulcsfontosságú lehet a szöveg „dekódolásában”.

A reformáció lényege

Minden reformáció egyszerűsítést jelent. Az idők folyamán a teológia tételei és fogalmai bonyolulttá válnak. Újabb és újabb spekulációk és viták keletkeznek elméletben, újabb szokások a gyakorlatban. Amikor ezek egy bizonyos határt túllépnek, vagy amikor a társadalmi valóság túllép rajtuk, jön egy reformáció, ledobja magáról a rárakódott rétegeket, s az akkori világkép és gondolkozásmód szerinti legegyszerűbb megfogalmazásokkal és gyakorlattal visszaformálják az egyház hitét és hitgyakorlatát a krisztusi egyszerűségre, amennyire az abban a korban és társadalomban lehetséges.

Kit válasszunk a zsinatba?

Olyan református hívőket – presbitereket és lelkipásztorokat – válasszunk a zsinatba, akik tudják, „mi a különbség pillanat és örökkévalóság között”; akiknek bátorságos szólását ne a pillanatnyi dolgok (önzés, hiúság, pénz, hatalom stb.) határozzák meg, hanem a krisztusi élet távlatai.

A szórványlélek és szórványgyülekezet jellemvonásai

Ahoz a munkához, amit a szórványokban lakó hívek között végzünk, szükséges ismerni azokat a lelkeket, akik itt laknak s azt a gyülekezetét, amelyet ezek alkotnak. Természetesen csak nagy vonásokban lehet ennek jellemvonásaira rámutatni, mert ez olyan kérdés, ami hosszas tanulmányt igényel s mert ezek a vonások helyenként mások és mások a helyi körülmények és az egyéniségek szerint. Maga az a helyzet, amelyben az illető lélek és gyülekezet él, a körülte lakók felfogása, hite, nyelve, világnézete befolyásolja ezeket és más és más vonásokat vált ki a lelkekből.

A református hit a szórványban

Következő kérdésünk az, hogyan áll a református hit más felfogással és hittel szemben ott, ahol a református egyház tagjai más egyházhoz tartozók között élnek. Milyen különbség van ebben az együttélésben, milyen hatásokat vesz át a református ember és mi az oka és következménye annak, hogy ilyen hatások alatt van. Ez a kérdés tehát egy „szórványdogmatíkát“ állít elénk, a református ember hitvallásának azon pontjait, ahol más hatások alá kerül.

Az igehirdetés sajátos feladatai a szórványgyülekezetben

Legelőször azt kell ennél a kérdésnél megállapítani, hogy az Ige és az igehirdetés nem változhat gyülekezetek, érdekek és viszonyok szerint. Az Ige egy, akárhol és akármilyen helyen prédikálják, mindig ugyanazt mondja s nincs alávetve annak, hogy milyen ismeretkörű, érdeklődésű vagy gondolkozású emberek hallgatják. Az igehirdetés is egy, vagyis nem alkalmazhatja a maga mondanivalóját az emberekhez, azok külső körülményeihez. A kérdés most az: vajjon a gyülekezet milyensége, meghatározottságai, nem határozzák-e meg mégis az igehirdetést?

A szórványgondozás mint nevelés és tanítás

A szórványban élő ref. vallású gyermekekről van szó. Ereknek református Intünk szerinti nevelése, tanítása és konfirmálása az ismert missziói parancsból következik. Egyházunk ezt a parancsot megértette, noha nem teljesíti mindenütt. Ennek különféle akadályai vannak, amikről alább bővebben lesz szó. De amennyiben — a külső és belső akadályok ellenére — egyházunkban valahol komolyan veszik a világiak és lelkipásztorok e tevékenységet, ott a missziói parancs miatt veszik komolyan.