A tanulmány a Közös nyilatkozat katolikus nézőpontját értékeli a megigazulás tanáról. A dokumentum, amely mérföldkőnek tekinthető, a megigazulás protestáns és katolikus értelmezése közötti teológiai szakadék áthidalására törekszik. Rávilágít azokra a pontokra, melyekben egyetértés van, kiemelve a megigazulás szentháromságtani alapját és annak hitre és kegyelemre vonatkozó következményeit.
Eddigi ismereteink szerint az 1921-ben megalakult Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 1927-től jelent meg egy hivatalosnak tekinthető kalendáriuma (naptára), éspedig a Református Árvaházi Képes Naptár (1927–1949). A korabeli nagyváradi református egyházi sajtó feldolgozása és digitalizálása során azonban újabb adatokra bukkantunk, amelyek egy 1923. és egy 1925. évi naptár egykori megjelenését adatolták. Bár többezer példányszámban jelentek meg, e kiadványoknak ma már egyetlen példánya sem maradt fenn.
A nemes és nemzetes Csapó-família kecskeméti polgárcsalád volt s ezért kapta valamelyik őse királyi levéllel a "kecskeméti" predikátumot. De Dunántúlról származtak s külső és belső mivoltokban az itteni magyarság jellemvonásait öltözték fel.
Még mi, reformátusok sem tudunk egykönnyen szabadulni a hierarchikus gondolkozástól, világi vagy más egyházi struktúrákat veszünk át, pedig mindnyájan többször is hallottuk Jézus figyelmeztetését: de közöttetek ne így legyen, mert titeket csak egyfajta különbözőség határozhat meg: a szolgálat elsősége (Mt 20,20–27). A gyülekezet minden tagjának, a lelkipásztornak, az egyházban minden tisztségviselőnek és tisztviselőnek tudnia kell, hogy különbség van a hivatal és a hivatás között.
A magunk, az egymás lelkigondozásának a kérdése azért kerül elő mostanában elég gyakran, mert csődbe jutott lelkipásztorok élnek mellettünk, sokszor egészen közel hozzánk, akik nem csupán mellőlünk, hanem belőlünk dőlnek ki, hiányoznak. Amikor hallunk róluk, vagy éppen közelükbe kerülünk, nem térhetünk ki a kérdés elől: miért nem segített válságba került társán a lelkipásztori közösség? Ezek a bajok, nyomorúságok, vagy éppen bűnök megvannak, fájdalmasak, de egyben szégyenfoltok is a lelkészi közösség testén.
A reformátori, majd az újreformátori teológia Isten Igéjének, a Kijelentésnek az örök érvényű igazságára figyelmeztette református egyházunkat. Ennek nyomán egy új szemléletű gyakorlati teológia került előtérbe: könyvek, folyóiratokban megjelent homiletikai közlemények sorozatban arról értekeztek, hogy miképpen jut el Isten Igéje az igehirdetőhöz. Ez az út egyik szakasza. Úgy érzem, a teológia adós maradt a második szakasz kidolgozásával, hogy a megértett Ige igazsága miképpen jut el az emberhez, miképpen válik gyülekezeti valósággá.