Short note

A jövőkép, amelynek egypár vonását a jelen előterjesztésben meghúzzuk, nem csupán a jelenlegi egyházkormányzat ügye, hanem mindannyiunké. Az egész lelkipásztori társadalomnak Isten előtti felelősséggel kell gondolkoznia megoldandó kérdéseinkről. Érdekeltté akarunk tenni mindenkit, mindenkitől várjuk, hogy megtegye észrevételeit, akár kritikusan is, és azt is, hogy itt meg nem fogalmazott elképzeléssel tegye teljesebbé azt, amit előtárunk. Erdélyi anyaszentegyházunk életében több területen is mutatkoznak a válság jelei, amelyek arra köteleznek, hogy keressük a megújulás lehetőségét.

„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Mt 28,18b–19a; 20,25b–26) Jézusnak ezek a szavai a népekhez küldött tanítványok számára szolgálatuk biztosítéka, de figyelmeztetés is, hogy nem személyük és nem szavuk hatalmával lesz eredményes munkájuk, hanem a küldő Úr teljhatalmának kiárasztásával.

A Szentírás két alapténye, a teremtés és a megváltás leírásában számos olyan helyzet: esemény, találkozás olvasható, amelyekre nincs emberi magyarázat, amelyeknek nincs kikövetkeztethető oka, amelyekben nem fedezhető fel semmilyen következetesség. Ezek a köznyelv és -gondolkozás szerint véletlenek, a filozófia pedig sorsszerűségnek nevezi. A természettudósok törvényszerűségeket állapítanak meg, de be kell vallaniuk, hogy olyan kozmológiai események is lejátszódhattak, amelyekre nincs magyarázat.

Egy bezárt szoba előtt állunk, amelyben az egész világot érintő események jelei történnek: harsonák jelzik a végidőket, sátáni erők pusztítanak, ellene angyalok viaskodnak, királyi székek dőlnek meg, de a mennyei háttérben a választottak megmaradnak, végül győz Júda oroszlánja, a Bárány trónol, s a mennyből leszáll az új Jeruzsálem. Ezt éli át János, a látó, és írja le Urának parancsára. Ott benn az események nem csupán történnek, hanem már megtörténtek, ott benn együtt van a jelen és a múlt, de a kívülálló hívő embernek, a tudósnak, a művésznek jövőként kell megélnie.

Egypár bibliai párhuzamos helyre fogok utalni, amelyek esetleg elkerülik a prédikátorok figyelmét, vagy nem tulajdonítanak nekik jelentőséget. Ezek két vagy három párhuzamban olvashatók, s előfordulnak a két szövetség viszonylatában, a szinoptikusoknál, illetve egy kisebb szövegegység keretében is. A közöttük levő eltérés, különbség, többlet, ezeknek feldolgozása közelebb vezethetnek a textus megértéséhez és gazdagíthatják a prédikációt.

Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció azzal a felismeréssel indult el, hogy az egyháznak vissza kell térnie a Szentíráshoz. Már maga ez az akarat teológiai meglátás volt, azaz a református teológia egyidős a reformációval. Mindennek pedig bölcsője Európa volt, mint ahogyan a későbbi eszmék, irányzatok szerinti elágazása is a mi földrészünkön történt és történik. Joggal beszélünk tehát évszázados európai református teológiáról, és mert mi magyarok, mintegy 30 év múlva ezt magunkévá tettük, teológiánkat méltán illethetjük az európai jelzővel.

Mi, erdélyiek nem tudunk megszabadulni egy bizonyos térképszemlélettől, mert a természetes határok (Kárpátok) és a mesterségesek (trianoniak) befolyásolták életünket, nem utolsósorban a kolozsvári Teológiáét. Eltekintve attól, hogy a 16. században az ország háromba szakadt, minket háromszor lépett át a határ: az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, Kolozsvár 1940-ben visszakerült az anyaországhoz, majd 1945 után újból Románia része lett.