Staff publication

This collection includes the publications of current or former staff of the Protestant Theological Institute, which are available in PDF.

Az Út repertóriuma

A repertórium a Kolozsváron megjelenő, Az Út című teológiai folyóirat harminckét (huszonhat+hat) év alatt megjelent, teljes cikkanyagát tartalmazza, kivéve a 2001–2006-ban kiadott évfolyamok szerkesztői közleményeit és a Szerkesztői üzenetek című rovatot, amely Kiadóhivatali üzenetek (1925–1926), majd Szerkesztői és kiadóhivatali üzenetek (1927–1931) címen jelent meg, és amely 1936-ban cím nélkül közölt iratterjesztési felhívásokat, nyugtázásokat. A forrásmunka két főegységre tagolódik.

A korábbiak már beteljesedtek, most újakat mondok

Exegetikai tanulmányok prédikációkhoz

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.