Staff publication

A huszadik században egy olyan jelenség következett be, amely nemcsak fizikai világunkban hozta létre a „határtalanság” érzését, hanem egy egészen új vagy más világot alakított ki. E világ eszközei ugyan valóságosak, de maga ez a világ nem valóságos, mivel virtuális, látszólagos, azonban aki bűvkörébe lép, könnyen rabjává válik. E látszólagos világ, virtuális valóság, más néven szimulakrum egyik létrehozója, alkotó eleme és hordozója az internet.

Erdély sokoldalú polihisztorának életművében szerves részt képez kiterjedt levelezése. Ezek a levelek apró részletekben egyaránt rámutatnak a levelezőtársak mindennapjainak társadalmi, közösségi és gyakran egyéni, családi gondjaira, és így lehetőséget adnak mintegy belülről szemlélni mind a kort, mind a személyek gondolkodásmódját és kapcsolatainak működését. A továbbiakban Kós Károly hat, eddig publikálatlan levelét teszem közzé, amelyeknek címzettje dr. Gönczy Lajos teológiai tanár.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) Kutatóközpontjának most megjelent kötetét a hatvanötödik életévét betöltött dr. Rezi Elek teológiai tanárnak ajánljuk.

Az alábbiakban azoknak a graduáloknak vagy graduál jellegű énekeskönyveknek bemutatására vállalkozom, amelyeknek nyomai másodlagos forrásokban, jegyzőkönyvekben, leltárakban maradtak fenn, és általuk azt a folyamatot próbálom megláttatni, amely során az egyházközségek áttértek az óprotestáns liturgia és a graduál használatáról a strofikus gyülekezeti énekek és a népénekeskönyvek használatára. Az áttekintés korántsem teljes, már csak azért sem, mert az egyházi iratanyagok folyamatos feldolgozása újabb adatokat hozhat még elő.

Jónás története ma is erőteljesen hat a képzelőerőre, a főszereplő ellentmondásos jelleme pedig kiváló azonosulási lehetőséget kínál a mai olvasó számára is, s talán éppen ez a magyarázata annak, hogy a próféta történetét azok is ismerik, akik nem különösképpen ismerik a Bibliát, azonban üzenetét még akkor is megértik, ha nem vallják magukénak a keresztyén értékrendet.

A lelkigondozás olyan keresztyén hiten alapuló segítségnyújtás, a lelkigondozástan (pojmenika) pedig olyan gyakorlati teológiai diszciplína, amely a Szentírásban gyökerezik, de amelynek tartalmát és gyakorlatát a Szentírás nem írja körül pontosan. Így adódik az a kérdés, hogy ez a viszonylag fiatal teológiai tudományág és annak gyakorlata, a lelkigondozás milyen ismérvek segítségével határozhatja meg önmagát.

Ebben a dolgozatban azokat az unitárius homiletikai kiadványokat mutatom be röviden, amelyek 1861 és 1918 között jelentek meg. Elsősorban prédikációkról és az ezeket összesítő gyűjteményekről lesz szó. Ezek nyomtatásban jelentek meg az erdélyi és magyarországi unitáriusok kiadásában. Szándékom pedig az, hogy ezek által bepillantást nyerjünk a kiválasztott korszak történéseibe, de nemcsak az egyháztörténeti jelentőségűekbe, hanem az azokat előidéző szellemi-lelki tevékenységekbe is.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás.

Paul Ricœur utolsó nagy munkája, a 2000-ben megjelent La mémoire, l’histoire, l’oubli a következő kérdéskörrel foglalkozik: „a múlt reprezentciója az emlékezet és történelem szintjén, a felejtés kockázatának árnyékában”, avagy „egy hiányzó dolog jelenvaló reprezentációja”. Ennek legpregnánsabb képi megjelenítését és drámai sűrítését a szerző a wiblingeni kolostorban (Ulm) megpillantott szoborkompozícióban véli felfedezni.

A szervátültetés lehetősége nemcsak az orvostudományra gyakorol nagy hatást, hanem az élettani kutatásokra, a gyógyszeriparra, az immunológiára, a jogra, az etikára, sőt még a filozófiára is. Noha a szervátültetés jelenkori gyakorlatában óriási sikereket lehet elkönyvelni, mégsem állíthatjuk, hogy az orvostudomány teljes mértékben ki tudta zárni a rizikófaktorokat. Ezért mind a tudomány, mind az etika olyan nyitott kérdésekkel szembesül, amelyekre csak a jövendőben lehet majd választ adni.