Staff publication
This collection includes the publications of current or former staff of the Protestant Theological Institute, which are available in PDF.
Makfalvi József peres ügyei
Az izgágaságáról és meggondolatlan természetéről elhíresült Makfalvi József neve a 18. század első felében közel két évtizeden át többször is előfordul a református zsinatok jegyzőkönyveiben, valamint a főkonzisztóriumi iratokban. Nevéhez két per is kötődik. 1734–35-ben derült ki, hogy a németalföldi tanulmányútjáról hazatért Makfalvi heterodoxiát hirdet. Ügyének kivizsgálása után elkötelezte magát a református hitvallások megtartására, majd 1735-ben főnemesi támogatással fogarasi lelkésznek hívták meg. 1741 végén anyagi ügyek miatt összetűzésbe került a fogarasi konzisztóriummal.
Adalékok Nüsszai Gergely krisztológiai tanításának értelmezéséhez
Nüsszai Gergely volt a három híres kappadókiai atya legfiatalabbika, aki hihetetlen önszorgalommal olyan műveltségre tett szert, hogy az utókor méltán nevezte őt „a filozófusnak”. A 381-es konstantinápolyi II. egyetemes zsinaton egyike volt az ortodoxia oszlopának. Krisztus két természetének egymáshoz való viszonyát Gergely a Megváltó személyének egységében látja. A communicatio idiomatum Gergely számára csupán annyit jelent, hogy az Ige a már megdicsőült emberi természetet isteni tulajdonságokkal ruházza fel.
Nádudvari Sámuel ingóságai
Oderafrankfurti és franekeri tanulmányok után nagyenyedi másod-, majd első lelkésszé választották Nádudvari Sámuelt. 1740-ben a Marosvásárhelyi (Református) Kollégiuma filozófia és matematika tanára lett. Amellett, hogy igen népszerűnek számított a diákok körében, szembe kellett néznie élete akadályaival, még mindig tartott a külföldi tanulmányok miatti adósság terhe. Növekvő tartozásai, valamint a további sikertelensége második házasságával, rossz fényt vet a tanári pályájára. Végül 1747-ben, titokban elmenekült a városból.