Theses

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez. › Gyakorlati teológia › katechetika (vallásos nevelés), hitoktatás (katechézis), vallásosság, nevelés, személyiségfejlődés, felnőttkor, felnőttkonfirmáció

A dolgozatomat négy részre tagoltam. Az első rész egy bevezetést tartalmaz a korról, a kommunista korszak gazdaságáról és társadalmáról. A második részben az egyház és a magyarság helyzetét vizsgáltam meg. A harmadik részben a jegyzőkönyvek alapján azt elemzem, hogy milyen volt az Erdélyi Református Egyház belső helyzete, milyen fontosabb események zajlottak le az 1969-es esztendőben. A negyedik rész jegyzőkönyvek anyagát tartalmazza, amelyek alapján dolgoztam.

A dolgozatom címe és egyben témája is Szűz Mária mennybevitelének dogmatörténeti elemzése. Ez a dogma, amelyet igen későn mondott ki a római katolikus egyház, kezdetben csak a nép körében élt, csodálatos legendák és mesék formájában. Később a negyedik század körül született meg a „Transitus Mariae” című apokrif irat Mária haláláról és testi-lelki mennybeviteléről. A legenda szerint ezt a művet Arimáthiai József írta. Később valószínűleg ebből inspirálódva egy bizonyos Meliton nevezetű szárdeszi püspök írja meg ennek az iratnak a „B” verzióját, mely ugyan hasonlít az elsőre, de részletesebben meséli el a történetet. A hetedik században már liturgikus könyvekben is megjelennek erre az eseményre utaló részek. A tizenkettedik században ez a hagyomány átterjedt nyugatra is. István király már a Szűzanya oltalmába ajánlja országát. Végül a Mária jelenések gyakorisága miatt és a hívek kérésének engedve, 1950 november elsején XII. › Rendszeres teológia › dogmatörténet, Szűz Mária, XII. Pius pápa

Jób testamentuma sajátos darabnak számít a testamentum-műfajt képviselő, szép számmal fennmaradt iratok között. Úgy tekinthetünk erre a pszeudoepigráf iratra, mint egy kommentárra a bibliai Jób könyvéhez. Pontosítva: Jób testamentuma, olyan midrás a LXX-ban fennmaradt, és a Maszoréta Szöveghez képest rövidebb Jób könyvéhez, amely haggadikus legendákat és himnuszokat foglal magába. A kérdések, amelyekre a szakdolgozatom alatt a válaszokat keresem a következők: 1. Honnan, melyik régióból, melyik csoporttól, származik ez a pszeudoepigráf irat és a benne rejlő erkölcsi tanítás, a kitartás motívuma? 2. Milyen hasonlóságokat mutat Jób testamentumának fő erkölcsi tanítása az Újszövetség tanításával?

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is. Ennek a munkának nem elsődleges célja a Biblia valamint a keresztyén hitvallások és Korán tanításának összehasonlítása, csupán bemutatni a Korán által elénk táruló Jézus-képet és ennek a továbbélését a későbbi muszlim hagyományokban. A koráni Jézus képpel való megismerkedésen kívül felfedezhetőek bizonyos kapcsolópontok amelyek segítségünkre lehetnek egy muszlim-keresztyén párbeszédben.

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan. › Rendszeres teológia › hit és értelem, Anzelmus, René Descartes, Aquinói Tamás, Immanuel Kant, istenbizonyíték, megismerés, ontológia

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten. Ebben az istenbizonyítási perben JHVH-nak és a bálványoknak is bizonyítaniuk kell, be kell mutatniuk érveiket, hogy valóban istenek-e? Mindkét általam választott részben (Ézs 41,21-29 és Ézs 46,1-13) a próféta erre a bizonyításra hívja ki a bálványokat és azok készítőit.

Dolgozatomban a Marosi református egyházmegye 1806-os vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Három fő, egymásra épülő fejezetből tevődik össze a dolgozatom, amelyek által betekintést nyerhetünk az 1806-os év egyházi, valamint gyülekezeti életébe. Az első fejezetben a marosi egyházmegye kialakulásának történetéről és a Mária Terézia és I. Ferenc uralkodása közti viszontagságos időről írok. A második nagy részben az általam feldolgozott nyers szöveg pontokba szedett elemzését olvashatjuk: a vizitáció, mint fegyelmi hatóság, mint adminisztratív hatóság, és mint gazdasági hatóság. A különböző ügyek által kirajzolódik előttünk egy konkrét kép az adott gyülekezetekről. Végül a harmadik nagy fejezetben a nyers szöveget közlöm.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása? › Ószövetség › prófécia, Ószövetség és ókori Közel-Kelet, prófétálás, prófétanők, jövendölés és prófécia

Ahhoz, hogy megértsük az egyház helyzetét a kommunizmus ideje alatt, beszélnünk kell a kommunista időszak vezetőiről és a kommunizmusban történő eseményekről, melyek az egyházat és a magyarság helyzetét befolyásolták. Továbbá arról is beszámolunk, hogy milyen döntéseket és határozatokat hoztak, amely érintette az egyházi vezetést, egyházmegyék és egyházközséget helyzetét, és nem utolsó sorban a Protestáns Teológiai Intézet életét és tevékenységét. A kutatás a kommunizmus idején élő egyházról alkot képet az események és határozatok tükrében.

Dolgozatunkban megkíséreltünk egy átfogó képet kialakítani a Prédikátor könyve egészéről, mondanivalójáról, tematikájáról. Az intertextuális vizsgálódásunk során láthattuk, hogy a vizsgált Bibliai szövegek, milyen kölcsönhatással vannak egymásra, mi a szerepük, milyen mondanivalót hordoznak. Az ember hajlamos végletekben gondolkodni. A Prédikátor könyve is gyakran jut el idáig. A magyarázók véleménye legszélsőségesebben a könyv tartalmának, mondanivalójának megítélésében különül el egymástól. Az egyik véglet teljes szkepszist, sőt hitetlenséget olvas ki a könyvből, a másik pedig egyenesen az „istenfélelem énekek énekének” látja. Mindegyik iránynak megvan a maga többé-kevésbé jól megalapozott érve állításának igazolására. Ott vizsgálja e könyv az embert, ahol valójában is áll: a születés és a halál, a jó és a rossz ütközőpontjában. A legegyszerűbbnek tűnő szövegek megértése okozza néha a legnagyobb fejtörést, mert semmi sem az, aminek gondoltuk.

Dolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.

A jelenkor társadalmában egyre gyakoribb, hogy általánossá vált, kész mintákat, sablonokat veszünk át elődeinktől, azokat gyakoroljuk, de értelem nélkül. Ahhoz, hogy megértsünk mai világunkat, a dolgok rendjét és értelmét, vagy akár egy mai, talán értelmetlennek tűnő gyakorlatot, meg kell keresnünk annak eredetét, szükséges visszamennünk a gyökeréig. Fontos meglátnunk, hogy pár évtizeddel, évszázaddal ezelőtt mi tette indokolttá egy gyakorlat bevezetését. Így van ez az egyházban is. Ezek átgondolásakor folyamatos összeütközésekbe kerülünk egyházunk jelenkori gyakorlatát illetően is. Ahhoz, hogy ma az egyházzal foglalkozzunk, szükséges a reformáció korának egyházfelfogását is megértenünk. Az alábbiakban a reformációnak egy kezdeti szakasza, a 16. és 17. század kerül vizsgálat alá, annak egy egyedi műfaja, az egyházfegyelem tanulmányozásán keresztül.

Munkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.

Ebben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.

A tudományos vizsgálódásban nem megengedhető, hogy az emberi meghatározottság által a kutató szubjektív álláspontja érvényesüljön, hanem az adatok feltárásakor törekednie kell az objektív magatartásra, a forráshasználatban nem járhat el önkényesen, valamint számolnia kell az adott adatokkal, forrásokkal kapcsolatos ellenvéleményekkel is. Mindezen kutatói magatartásra élő példa újszövetséges teológiai professzor, akinek a feltámadásról szóló sajátos szemléletének bemutatására jelen dolgozatban vállalkozom. Nézetei és kutatáseredményei azért sajátosak, mert a történeti kutatás módszereivel közelíti meg a feltámadás kérdését, azaz történelmi vonatkozásban vizsgálja azt.

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a kutatók hogyan vélekednek az Ószövetség és mítosz kapcsolatáról. Előbb a Genezis 1-ben lévő teremtéstörténet és mítosz kapcsolatát fogom tárgyalni. Ezután, Ezékiel Tírusz elleni jövendölésében lévő mitikus elemeket fogom megvizsgálni. Végül, a Dániel 7-ben lévő mitikus elemeket fogom elemezni.

Dolgozatom két nagy egységből áll. Az első fejezet általánosan mutatja be a népi vallásosságot és néphitet. A második fejezet szerkezetileg is az elsőre épül; az általánosan bemutatott témákat itt Györgyfalva vonatkozásában mutatom be. Ennek a fejezetnek alapját a falubeli adatközlőkkel készített interjúk képezik, melyeknek teljes szövege a Függelékben található. Az elbeszélések alapján sikerült a liturgiai elemek és népi vallásosság kölcsönhatását megvilágítani, ugyanakkor dolgozatom értékmentő jelleget is kapott. A beszámolók, mesélések alapján olyan elveszőben, kihalóban levő értékeket sikerült rögzítenem, melyek nem csak nekünk, hanem az utánunk következő korok számára is igen hasznosak lehetnek, és melyekből a XXI. századi embernek tanulnia kellene életmódot, felfogást, hitéletet, közösségi életet.