Theses

Use the Index view to filter content according to categories.
Bandi Attila2014Pages: 74Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Az iskola történetét a csernátfalusi evangélikus gyülekezet levéltárában fellelhető jegyzőkönyvek alapján tudtam rekonstruálni. A jegyzőkönyvek rendezett állapotban a rendelkezésemre álltak, kivéve természetesen azokat az időszakokat, amikor a háború miatt nem is lehetett összejöveteleket tartani. Rendelkezésemre álltak továbbá a Zajzoni Rab István Középiskola levéltárából az első és az utolsó tanévről a beiratkozási naplók, melyek alapján az osztálynévsorokat össze tudtam állítani. A kolozsvári evangélikus püspökség levéltárában végzett kutatásaim során az iskola néhány tanévére vonatkozó kimutatást is találtam.

Egyháztörténetiskolatörténet, egyház és iskola, Csernátfalu, evangélikus iskola
Monda Sándor2013Pages: 43Supervisor: Kolumbán Vilmos József

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.

EgyháztörténetKolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, belmisszió, egyház és teológia
Molnár Éva2013Pages: 62Supervisor: Balogh Csaba

A szövegek egymás számára erőforrást jelentenek. Az erőforrást kétféleképpen aknázhatjuk ki: egyfelől a szöveg történeti adottságainak figyelembevételével, másfelől pedig a szövegtartalmak párhuzamba állításával. A Bibliai szövegek elemzésénél Schulz és Miller nyomdokain dolgozunk, ugyanis ők hatékonyan egybekapcsolták a hagyományos és széleskörűen gyakorolt bibliaértelmezést (diakron, történeti eljárás) a modern irodalomtudományban észlelt hermeneutikai fordulattal (szinkron, szövegorientált eljárás). Az intertextualitás tehát a szövegekben levő erőforrásokra koncentrál. Kutatásunk az intertextualitásnak ilyen fajta forráskutató vagy explorációs munka. A szövegköztiség meghatározza ugyan a maga játékterét (szöveg-szöveg), viszont a játéktér határai és szabályai nagyon képlékenyek.

Ószövetségintertextualitás, Habakuk könyve, Ézsaiás könyve
Márton Zoltán Barna2013Pages: 59Supervisor: Buzogány Dezső

Magiszteri dolgozatom témája az árpástói református egyházközség története. Ennek keretén belül kitérek településtörténeti adatok ismertetésére, mely során bemutatásra kerül Árpástó rövid monográfiája, a település nevének eredete és változata, földrajzi fekvése, etnikai és felekezeti megoszlása, a települést érintő legendák és szájhagyomány útján terjedő információk titokzatossága, valamint az ősi hagyományok értéke.

Egyháztörténetgyülekezettörténet, Árpástói Református Egyházközség
Kötő Ferenc Barna2013Pages: 84Supervisor: Kiss Jenő

Dolgozatom fő témája a hatásos konfirmandus táborok megszervezése. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen hatással van a tábor az egyénre és a csoportra? Lehet-e hosszú távú eredményt elérni, vagy csak rövid ideig lesz hatása a résztvevőkre? Milyen befolyással lesz ez a hatás a szülőkre és a családi életre? A legfontosabb kérdéskör pedig a következő: Milyen intenzíven és milyen hatékonysággal lehet értékeket átadni egy egyhetes tábor ideje alatt?

Gyakorlati teológiaifjúság, táborszervezés, ifjúsági misszió
Demény Zita Ágnes2013Pages: 52Supervisor: Koppándi Botond Péter

Mit is jelent a segítő beszélgetés és hogyan kell azt alkalmazni? Mit jelent a gyülekezeti lelkigondozás és miért fontos ez? Ahhoz, hogy a lelkész segítő beszélgetést folytasson, lelkigondozást végezzen szükséges-e a mentálhigiénés szakosodás, pszichológiai végzettség? A dolgozat kutatása, megírása alatt végig arra törekedtem, hogy az imént feltett kérdésekre megtaláljam a választ.

Gyakorlati teológialelkigondozás, segítő beszélgetés
Téglás Tibor Miklós2013Pages: 66Supervisor: Kállay Dezső

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

Újszövetségmessianizmus, messiási titok, történeti Jézus, Márk evangéliuma
Szász Tünde2013Pages: 49Supervisor: Koppándi Botond Péter

A kommunikáció kérdése egyre inkább foglalkoztatja az egyházat is, hiszen olyan helyzetben kell az igehirdetéssel kommunikációs sikert elérni, amikor egyre nagyobb teret hódítanak a tömegkommunikációs eszközök, és sokszor színesebb, szórakoztatóbb adást biztosítanak, mint az istentisztelet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az egyházi nyelvezet, a teológiai szóhasználat egyre idegenebb a mai társadalom számára. Dolgozatomban a kommunikáció kérdéseit taglalom.

Gyakorlati teológiahomiletika, igehirdetés (prédikáció), kommunikáció
Bóné Katalin Mária2013Pages: 60Supervisor: Buzogány Dezső

Kik voltak a habánok? Honnan származtak az újrakeresztelőnek bélyegzett eretnekeknek, akik – meggyőződésük szerint – nem újrakereszteltek, hanem hitték, hogy az általuk gyakorolt keresztség az egyedül érvényes? Hogyan kerültek Erdélybe? Mi indította az akkori fejedelmet arra, hogy országába hívja vagy hozassa ezt a különleges népet? Mi volt a szerepük, és hol volt a helyük a korabeli erdélyi társadalomban? Miből tudták fenntartani népes udvaraikat, mivel foglalkoztak? Hogyan tudták megszervezni közös, az első keresztyénekéhez hasonló életüket? Dolgozatomban ezeknek a kérdéseknek a mentén próbáltam megismerni a titokzatos habánokat.

Egyháztörténetanabaptizmus, keresztség, habánok
Petkes Csilla Ilonka2013Pages: 65Supervisor: Kállay Dezső

Dolgozatunk célja tehát az, hogy az apostoli tanítás feltárásával szembesítsen minket a házasság fontosságával, illetve megértesse velünk a házastársak egymás iránti kötelességeit.

Újszövetségházasság, család, férfi és nő
Molnár Imola2013Pages: 71Supervisor: Czire Szabolcs

Minden gyülekezetet meghatároz az, hogy milyen lelkészi vezetésben részesül. A lelkész „tükröződik” egyházában, amit tesz annak súlya és nyoma van, amit nem annak pedig hiánya. Mégsem mondható az, hogy a gyülekezeti élet teljes mértékben a lelkésztől függ, mert vannak kiváló képességű lelkészek, akiknek gyülekezete nem prosperál és vannak akiknek igen. Mi a siker titka? Mit tudnak egyesek, amit mások nem? Nincs titok, legalábbis nem olyan, ami „varázslatos” lenne. A kulcs az, ami mindenkiben potenciálisan benne van: személyiségjegyekkel fuzionált tudatosságból fakadó, szervezett alapokon álló kemény munka.

Gyakorlati teológialelkipásztor, lelkész-képek, karizmatikus vezető, karizma, egyházszociológia
Gál Edith Bella2013Pages: 41Supervisor: Balogh Csaba

A dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill. milyen összefüggés fedezhető fel a lélek és a vezetői tekintély között?

Ószövetséglélek, Szentlélek, tekintély, vezető
Dénes Lajos Levente2013Pages: 68Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Dolgozatomban a 19. század második felében Erdélyben, azon belül pedig Nagyenyeden és kis részben Kolozsváron kialakult egyházi eseményeket és történéseket fogom tüzetesebben vizsgálni. Mindezt pedig a racionális és liberális irányzatok fényében teszem. A források többsége, mely rendelkezésemre áll, arra mutatnak rá, hogy a 19. század második felében kialakult teológiai viták, szócsatározások, érvek és ellenérvek, a racionális, a hagyományos teológia, valamint a liberális teológiai nézetek között forgolódtak.

Egyháztörténet19. századi teológiatörténet, liberalizmus, racionalizmus, csodaelbeszélés
Székely Szilárd2013Pages: 40Supervisor: Balogh Csaba

A dolgozatom során ismertetem a lévita énekesek szerepét, munkakörét. Nagyobb hangsúlyt fektettem a Krónikák könyvére, leginkább azért, mert itt található a lévitákról a legtöbb leírás.

Ószövetségének, léviták
Monda Tímea Andrea2013Pages: 62Supervisor: Kiss Jenő

A halál és a hozzá kapcsolódó gyászfolyamat nem kerüli el a lelkipásztort sem. Bár ő egyike azoknak, akik intenzíven találkoznak a halállal, a saját családjában bekövetkezett haláleset megrendíti, szomorúsággal tölti el. Hogy ezeknek az érzéseknek teret tud-e biztosítani a kifejeződésre, az a legtöbb esetben rajta áll.

Gyakorlati teológialelkipásztorok lelkigondozása, gyász
Gáti Tibor Levente2013Pages: 46Supervisor: Kállay Dezső

Értekezésünk célja megvizsgálni és bemutatni a Jézus által véghezvitt csodák sajátosságait, és azt, hogy milyen lelkigondozói jellegzetességek nyilvánulnak meg ezekben.

Újszövetségcsoda, csodaelbeszélés, lelkigondozás
Bálint Imola Orsolya2013Pages: 70Supervisor: Kovács László Attila

Dolgozatomban először arra térek ki, hogy miért volt szükséges az istentiszteleti reform, majd ismertetem a liturgia hanyatlásának folyamatát és a 20. századi reformtörekvéseket Németországban és Magyarországon. Ezután az erdélyi viszonyokra térek ki. A kutatásom során fellelt forrásokat időrendi sorrendbe helyeztem, hogy a liturgikus mozgalom folyamatáról követhető képet alkossak. A kép nem teljes, de irányadó és következtetni enged arra, ahogyan a folyamat lezajlott.

Gyakorlati teológialiturgika, liturgia-történet, evangélikus liturgia
Lőrinczi Levente2013Pages: 123Supervisor: Czire Szabolcs

A dolgozat keretében a keresztény ifjúsági zenével és énekléssel foglalkozom, hogy ezek tanulságait továbbgondolva saját ifjúsági zenekultúránk fejlesztéséhez járulhassak hozzá. Elsősorban az ifjúsági vallásos énekek jellemzőit és zeneelméleti hátterét kutattam, hogy ezen zeneelméleti megalapozás segítségével mutathassam be azt a mostani unitárius útkeresést, amely a folytatása lett az eddigi unitárius ifjúsági útkereséseknek és alkotásoknak. Azért írtam többes számban, hogy elindultunk, mert ebben a munkában nem egyedül, hanem a Daltutajok csoport tagjaival dolgoztam együtt. Megpróbáltunk egy olyan unitárius ifjúsági zenei jövőt megálmodni és létrehozni, amely a fiatalok által kedvelt és használt dalokat alkot a közös munka során.

Gyakorlati teológiaének, ifjúsági zene, erdélyi unitárius egyház
Szilágyi Zoltán2013Pages: 49Supervisor: Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag. A dolgozat arra próbálja rávezetni az elhívott szolgákat, hogy az egyház képviselői a IV. században sokszor ütköztek ugyanazokba a problémákba, mint a XXI. század egyházi szolgái.

Rendszeres teológiaAmbrosius, egyházi szolgák, lelkipásztor, presbiter, püspök, esperes
Lukács Levente2013Pages: 64Supervisor: Kolumbán Vilmos József

A Trianoni békediktátum következtében megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Sulyok István püspök alapítja meg az egyházkerületet, majd ő lesz az, aki a második bécsi döntés meghozatala után azon gondolkozott, hogy az egyházkerületnek vissza kell térnie a Tiszántúli Református Egyházkerületbe. A püspök néhai szubjektív meglátása arra enged következtetni, hogy nem tudta eldönteni, hogy melyik a helyes döntés ebben: önállóság vagy visszacsatolás. Kutatói munkám célja, hogy feltérképezzem, valamint jobban átlássam az akkoriban uralkodó átszervezési helyzetet, amely abban az időben alakult ki az egyházban.

EgyháztörténetMásodik Bécsi Döntés, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Partium