Theses

Content type
Year
Contributor
Subject area
Keywords
Vékony Roland Ádám › 2016 › Pages: 65 › Supervisor: Kiss Jenő

Ennek a munkának a célja az, hogy a tartalom mellett megtaláljuk, felfedezzük az ige formáját is. Igehirdetőkként sokszor beleeshetünk, beleesünk abba a hibába, hogy csak a tartalomra figyelünk. Arra, hogy hogyan kell azt átadnunk, már nem figyelünk. Sok lelkipásztor érzi, tudja azt, hogy nem prédikálnak másról, csak Isten igéjéről. Nem is tudnának másról prédikálni, Isten igéjét nem lehetne sem verssel, sem más irodalmi művel helyettesíteni. A tartalomhoz való ragaszkodásuk példaértékű és dicséretre méltó. De vajon mennyire figyelnek oda a formára?

› Gyakorlati teológia › homiletika, igehirdetés (prédikáció), prédikáció formája
Péter Tibor Levente › 2016 › Pages: 46 › Supervisor: Kállay Dezső

Először megvizsgáljuk a bevezetéstani (izagógikai) kérdéseket, bemutatjuk a levél keletkezési körülményeit, fő sajátosságait, hogy alaposabb megértéshez jussunk a szöveg tanulmányozása során, majd a témánk szempontjából legfontosabb szövegrészek konkrét vizsgálatával foglalkozunk.

› Újszövetség › Efézusi levél
Bacsó István › 2016 › Pages: 71 › Supervisor: Pásztori-Kupán István

Poitiers-i Hilarius Hyeronimus, Ambrosius és Augustinus mellett kétségtelenül a korai latin teológiai gondolkodás egyik kimagasló alakja. Dolgozatunkban Hilarius életét és teológiáját szeretnénk röviden bemutatni. Hilarius teológiai gondolkodása, apológiai munkássága, valamint hozzájárulása a nyugati szentháromságtan és krisztológia fejlődéséhez kulcsfontosságú. Hilarius életét és teológiájáta már ismert teológiai-és dogmatörténeti alapon közelítjük meg, majd rátérünk az egyházatya életének és teológiájának tárgyalására. Az első részben tehát a dogmatörténeti kontextust elevenítjük fel, a Nicaeai zsinat utáni eseményeket, a kor témábavágó hitvallásait mutatjuk be röviden. A második főrészben Hilarius életrajzi vonatkozásait tárgyaljuk, majd a harmadik részben teológiáját ismertetjük, pontosabban teológiájának szentháromságtani és krisztológiai aspektusait az ariánus-és homoiánus viták összefüggésében.

› Rendszeres teológia › dogmatörténet, Poitiers-i Hilarius, szentháromságtan, egyházatyák
Bíró Botond › 2016 › Pages: 56 › Supervisor: Pásztori-Kupán István

Minden ember szembesül azzal, hogy a szabadsága korlátozott, nem mindig tehet meg mindent, de ha meg is teheti, akkor sem teljesen úgy alakul, amint szerette volna, mert valami befolyásolja annak tökéletes kimenetelét. Mindez annak a jele, hogy az akaratunktól függetlenül a dolgokat körülöttünk más dolgok is befolyásolják. A kérdés az, hogy ki és milyen mértékben, s egyáltalán mire is van szabad akarata az embernek?

› Rendszeres teológia › dogmatörténet, szabad akarat
Petkes Csilla Ilonka › 2016 › Pages: 80 › Supervisor: Kállay Dezső

Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit az Apostolok Cselekedetei elején olvasottak, illetve a többi újszövetségi iratokban található ősgyülekezetről szóló híradások nem csupán csodálatra indítanak, hanem mély vágyat is keltenek bennem a felől, hogy mai gyülekezeteinkben ugyanaz a lelkesedés, buzgóság, Isten megismerése utáni vágy legyen jelen, mint az első gyülekezet életében volt.

› Újszövetség › ősgyülekezet, Jeruzsálem, ókori keresztyénség
Bardócz-Tódor András › 2015 › Pages: 63 › Supervisor: Rezi Elek

Dolgozatomban az üdvözülés kérdésével foglalkozom. Pontosabban azzal, miként juthat az ember az üdvösség állapotába, hogyan teljesedik be a megváltás és, hogy miért olyan fontos ez nekünk. Sajátos földrajzi és kulturális helyzetünkből fakadóan keresztény nézőpontból foglalkozom a kérdéssel. Ez azt is jelenti, hogy a kereszténységen kívüli üdvözüléstanokkal nem foglalkozom.

› Rendszeres teológia › unitárius teológia, üdvösség
Kovács Zoltán › 2015 › Pages: 54 › Supervisor: Adorjáni Zoltán

A dolgozat két részből áll. Az első, rövidebb egység a farizeusok és ezek nevének eredetéről, életvitelükről, iskolájukról szól. Ez a rész inkább csak felvezető jellegű, mivel dolgozatom célja nem a farizeusok történeti hátterének ismertetése, hanem az ő tanításuk kutatása volt. A második részben a farizeusok teológiájának következő témáival foglalkoztam: hit, gyakorlati- és jogi kérdések. A hittel kapcsolatos kérdések közül a feltámadás, örök élet, jutalom és büntetés, illetve a gondviselés és szabad akarat témáit érintettem. A gyakorlati kérdéseket három nagy csomópont köré csoportosítottam: elkülönülés és rituális tisztaság, tized és szombat. A jogi kérdések sorozatában pedig felmerült az ítélet, hamis tanúzás, a halálbüntetés és az emberek közötti egyenlőség kérdéseit tárgyalom.

› Újszövetség › farizeusok
Szabó Csengele › 2015 › Pages: 81 › Supervisor: Rezi Elek

A dolgozat célja elsősorban az, hogy tudatosítsuk, fontos megismernünk társadalmunk tagjait. Elengedhetetlen a lelkészi munka elvégzéséhez, hogy ismereteket gyűjtsünk a mellettünk dolgozókról. Könnyebben megérthetjük gyülekezetünk tagjainak magatartásmódját, ha ismereteink vannak azokról az alapvető személyiségi formákról, melyek bizonyos korcsoportokat jellemeznek. Különböző generációk vesznek minket körül, akiknek életszemlélete eltérő. Ezeknek a különbségeknek következtében sokszor elhamarkodottan ítélkezünk, értetlenkedve figyeljük mindennapi életüket. A dolgozatban éppen ezért arra törekszem, hogy bemutassam azt a nemzedéket, akikkel a lelkészeknek kapcsolatot kell teremteniük.

› Gyakorlati teológia › ifjúság, ifjúság-pásztoráció, ifjúsági misszió, ifjúságszociológia
Adorján Dénes › 2015 › Pages: 48 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

› Egyháztörténet › gyülekezettörténet, Bánffyhunyadi Református Egyházközség
Kádár Zoltán János › 2015 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány Dezső

A jobb áttekinthetőség érdekében, dolgozatomat három fő részre osztottam. Az első részben a Marosi Egyházmegye kialakulását és fejlődését tárgyalom. Dolgozatom második részében az adott kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, így remélem történelmi kontextusba helyezni dolgozatomnak harmadik részét, amelyben az általam átírt szöveget dolgozom fel. Munkám során megismerkedtem szorgalmas, hívő gyülekezetekkel, valamint azok áldozatkész és szerepüket tisztességesen betöltő tagokkal/emberekkel. Az összkép csakis akkor teljes, és ugyanakkor emberi, ha az élet árnyoldalairól is szó esik. Így olvashattam eladósult közösségekről, hanyag és képzetlen tanítókról, pajzán vagy elképesztő esetekről, sorsverte életekről. Jó érzés töltött el, amikor megfigyeltem a vizitációs kíséret jóindulatát, valamint a pozitív, reményteljes, jobbulást serkentő hozzáállását.

› Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Köblös Lehel › 2015 › Pages: 69 › Supervisor: Buzogány Dezső

Jelen mesteri dolgozat a Marosi Egyházmegye történetébe nyújt betekintést. Forrásfeltáró, forrásfeldolgozó dolgozat kívánt ez lenni. A kutatás magába foglalta a levéltári anyagnak a digitalizálását, és feldolgozását.

› Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Molnár Viktor Lajos › 2015 › Pages: 76 › Supervisor: Buzogány Dezső

Jelen dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye 1768 – 1770 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A protestáns egyháztörténet egy olyan részébe nyújt bevezetést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt az olvasók számára. Az esperesei vizitációs jegyzőkönyvek betekintést engednek az olvasónak az említett egyházmegye és az azt alkotó egyes gyülekezetek életébe, feltárva a felmerülő adminisztratív, fegyelmi és gazdasági hiányosságokat, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

› Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Léta Zsolt › 2015 › Pages: 199 › Supervisor: Kovács Sándor

Manapság igen divatossá vált különböző korok híres személyeinek kutatása, kiváltképen, ha ezek a személyek valamilyen csodához, híres tetthez vagy alkotásaikról híresek. A róluk alkotott, gyakran fiktív, színes elemekkel alkotott kép, hozzátartozik kultuszukhoz. Leggyakoribb és talán épp ezért az elsődleges kutatási alanyok mindig az egyházak berkein belül fedezhető fel, ugyanis itt található meg az a közeg, amelyben elsődlegesen ilyen híres személyek „teremtek”. Ezen túl az irodalom, a költészet az, amely kultikus egyének sokaságát hordozza és a hősök, politikai személyek, valamilyen csatában részt vett vagy mindezen ötvözetek egyikének főhőse.

› Egyháztörténet › unitárius egyháztörténet, erdélyi unitárius egyház, Dávid Ferenc, Dávid Ferenc kultusz
Szász Tünde › 2015 › Pages: 66 › Supervisor: Rezi Elek

Ebben a dolgozatban átfogó képet próbálok nyújtani arról, hogyan és milyen körülmények között alakult ki a konfirmáció gyakorlata a protestáns egyházakban, az unitárius egyházban, milyen hitelvek határozták meg ezt a szertartást. Ezt követi a konfirmáció gyakorlati vetületeinek vizsgálata.

› Gyakorlati teológia › erdélyi unitárius egyház, konfirmáció
Demeter Szabolcs István › 2015 › Pages: 85 › Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozat három nagy részből tevődik össze. Az első részben egy történelmi bevezető található, amely nélkül nehezen érthettem volna meg az akkori jegyzőkönyvek anyagát. A második rész az a tulajdonképpeni jegyzőkönyv feldolgozása. A nyolcvan oldalas jegyzőkönyv anyagot, amely egy jó évet ölel át, a szakirányító tanárom tanácsa szerint három nagy részben próbáltam feldolgozni és átláthatóvá tenni.

› Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Bíró Alpár › 2015 › Pages: 76 › Supervisor: Buzogány Dezső

Először a marosi egyházmegye rövid bemutatásáról teszek említést. Másodszor a XVII-XVIII. század református egyház történetéről (uralkodókról). Harmadszor az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban az egyházmegye jegyzőkönyvének a bemutatásával foglalkozom, és annak érdekesebb részeit bővebben is kifejtem, táblázatokban felvázolom vagy éppenséggel vastagított betűkkel hangsúlyozom bizonyos települések vagy helyzetek fontosságát. Ez alponton belül szó lesz a lelkipásztorokról, tanítókról és lévitákról. Ötödik pontként a vizitációt, mint adminisztratív hatóságot mutatom be, amelyben az épületek állapotáról és a templomépítésekről is szó esik. Hatodik nagy egységben a vizitációról, mint fegyelmi hatóságról teszek említést. Ezen belül pedig a lelkészek fegyelmi ügyei lesznek bemutatva, majd a tanítók és gyülekezeti tagok „csíntevései”. › Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye

Major Erneszt Dániel › 2015 › Pages: 76 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom nemcsak az akkori jegyzőkönyvek átírt részét tartalmazza, hanem egy bevezető tanulmányt is az adott korról, ezért három részből áll. Az első részben a Marosi Egyházmegye történetét vázolom fel, figyelembe véve annak kialakulását, rendezését valamint fennmaradását. A második a katolikus részről érkező visszaszorítási kísérletekről és ezeknek hatásáról szeretnék referálni. A harmadik részben pedig a feldolgozott jegyzőkönyveket próbáltam rendszerezni, kategorizálni, melynek elvégzése nélkül talán az olvasó, vagy kutató sokkal nehezebben értené meg az akkori református egyházban megjelenő problémákat.

› Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Benedek J. Csongor › 2015 › Pages: 58 › Supervisor: Rezi Elek

Az örökélet kérdése szorosan összefügg a halál kérdésével. Azt is mondhatjuk, hogy az örökélet kérdését a halál vezeti be. A kérdést érintő összes felvetés tehát azzal foglalkozik, hogy pontosan mi is történik/történhet a halál után, egyáltalán történik-e valami, létezik-e valamilyen jellegű folytatása az életnek vagy lehet-e az élet, bármilyen halálon túli dimenzióra való át- vagy túlvetítéséről beszélni.

› Rendszeres teológia › unitárius teológia, örökélet, élet, halál
Tordai István Levente › 2015 › Pages: 95 › Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatomban azt kutathatom, hogy milyen viszonyok uralkodtak Erdélyben a 17-18. században, hogyan álltak ellene őseink a Habsburgok által elindított erős rekatolizációnak, és hogyan maradtak meg hitükben úgy, hogy sok helyen mindez szenvedésekkel járt. Továbbá megismerkedhetek ezáltal, hogy milyen szabályok és fegyelem alapján éltek az akkori hívek, hogyan működhetett az akkori
egyházfegyelem, hogyan éltek az akkori emberek, mit tartalmazott egy vizitációs látogatás.

› Egyháztörténet › vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Bedő Judit Boróka › 2015 › Pages: 68 › Supervisor: Pásztori-Kupán István

Jusztinosz művei kapcsán számos kérdésben érdemes lenne elmélyülni, mind dogmatörténeti, mind szociáletikai vonatkozásban, azonban dolgozatomban mégis csak életére, műveinek ismertetésére, valamint Jusztinosznak a vallásokhoz, valamint a filozófiához való viszonyát vizsgálom meg. Ez sem kevés, ha Jusztinoszról van szó.

› Rendszeres teológia › ókori keresztyénség, egyházatyák, Jusztinosz mártír