R. Szabó István

Amikor ebben a tanulmányban az önsértésről beszélek, a Non-Suicidal Self-Injury Disorder (NSSID), vagyis öngyilkossági szándék nélküli önsértés zavarára utalok. Az emberiség történelme során számos olyan vallás és kultusz létezett, amelyben a kultikus önsértés a vallásgyakorlat részét képezte. Az Ószövetség egyik ismert példája az 1Kir 18,28–29, ahol Baal papjai megsebezték magukat, hogy istenüket meghallgatásra bírják. Jonathan Cahn szerint az ősi istenek – ha egyáltalán valaha eltűntek – új nevekkel tértek vissza napjainkban. A szenvedélybetegek gyakran különféle mentális zavarokkal is küzdenek, és nem ritka, hogy náluk az önsértés visszatérő, megszokott viselkedéssé válik. A vér kiontása az ókorban az istenek megszólításának és segítségül hívásának egyik eszköze volt. Felmerül azonban a kérdés: vajon a posztmodern kultúrában megjelenő önsértő magatartás összefüggésbe hozható-e bármilyen módon ezzel az ősi gyakorlattal?

A Biblia világos és átfogó tanításokat tartalmaz az alkoholfogyasztásról, a szerhasználatról és a mértékletességről. A Szentírás alapvető gondolatai és elvei normatívak mindazok számára, akik a próféták és Jézus tanításait követik. Mindazonáltal a keresztény egyház történelme során nagyon eltérő megközelítésekkel találkozhatunk az alkoholfogyasztás, a szerhasználat, valamint annak kérdése kapcsán, hogy miben szabad és miben nem szabad a keresztény embernek elmerülnie. Ebben a tanulmányban összegyűjtöttem és rendszereztem néhány nagy múltú teológus gondolatait és tanításait e témával kapcsolatban. Kronológiai sorrendben haladva közelebb jutottam napjainkhoz, és bemutattam néhány kortárs felekezet, valamint azok meghatározó teológusainak nézeteit is.