Repozitórium index

Felvinczi Györgyöt a 16–17. század egyik legkiemelkedőbb költőjének tartja a szakirodalom, életműve azonban ennél sokkal szerteágazóbb és érdekesebb. A kolozsvári unitárius kollégiumból induló életpálya egy szerelmi botránynak köszönhetően hirtelen irányt váltott, így Felvinczi az egyház helyett a kultúra szolgálatába állt. Az intézményes magyar színjátszás elindítójáról, és az első magyar opera megírójáról a korábbi kutatások azt feltételezték, hogy elhagyta az unitárius vallást. Néhány nemrégiben előkerült levéltári forrás felhasználásával azonban bizonyítható, hogy Felvinczi unitárius maradt haláláig. Dolgozatomban az életpálya és az iskolai színjátszás történetének bemutatása mellett ezeket az új forrásokat ismertetem és a mellékletben közlöm őket. A dolgozat felépítése lineáris, kronológiukus sorrendben mutatom be Felvinczi életútját, különböző tevékenységeit és irodalmi munkásságát.

A 17-ik század derekán a kolozsvári unitárius kollégium falai között feltűnt egy igen figyelemreméltó személyiség, akit nem sokkal az itt folytatott tanulmányai után a kollégium seniorának választott. Felvinczi György nem mindennapi élettörténete kettős síkon mozog. Egyaránt megtalálható benne a költőiség, a kultúra szolgálata, de ugyanakkor jelen van a botrány és a peremre sodortság is. Talán ebből a kettősségből adódik az is, hogy a „bohócz-múzsa hívének” nevezték őt. Dolgozatom célja bemutatni egy olyan személyiség irodalomtörténeti jelentőségét, aki közel egy évszázaddal előzte meg korát. Homályba vesző életműve olyan jelentős elemeket tartalmaz a magyar színjátszás történetében, amelyekről méltán kell megemlékezni. Mindezt ránk maradt művei és a róla szóló feljegyzések alapján kívánom megtenni.

A dolgozatom témája, az egyén szabadsága és azon tényezők megismerése, amelyek ennek megélésében akadályt képeznek a mindennapi életben, legfőképpen a keresztyének életében. A dolgozatomban azt járom körül, hogy az emberek milyen megkötözöttségekkel küszködnek, mik korlátozzák őket a szabadságukban, hitük és önmaguk szabad megélésben, egyházi és más körökben. Így a kérdés az, hogy melyek azok a tényezők, körülmények, amik egyrészt elősegítik, hogy önmagunk legyünk, s melyek azok, amik ebben gátolnak, korlátoznak minket.

Minden ember szembesül azzal, hogy a szabadsága korlátozott, nem mindig tehet meg mindent, de ha meg is teheti, akkor sem teljesen úgy alakul, amint szerette volna, mert valami befolyásolja annak tökéletes kimenetelét. Mindez annak a jele, hogy az akaratunktól függetlenül a dolgokat körülöttünk más dolgok is befolyásolják. A kérdés az, hogy ki és milyen mértékben, s egyáltalán mire is van szabad akarata az embernek?

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.