Repozitórium index

Jelen rövid tanulmány a posztmodern folyamatot próbálja érzékelni és inkább a „hangsúlyos” pillanatokon keresztül rálátni erre a korunkat egyértelműen meghatározó szellemi vonulatra. Részben érinti a posztmodern talán előre nem számolható hatásait, másrészt egy olyan teológiai kísérletről számol be, amely megpróbált nem elzárkózni ettől a folyamattól, hanem posztmodernként teologizálni. Az, ami pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ma már egy posztvalóság, főleg Európában. Közben az ember önreflexiója is megváltozott, és észrevétlenül léptük át a poszthumán korszak kezdetének küszöbét.

A 21. század nagy vitáit rólunk (is), de már nélkülünk vitatják meg. Ma már mindenki tudja, a teológia (újból) megkerülhetetlenné vált. Mégis az elmúlt évtized talán legfontosabb morálfilozófia vitáján egy teológus sem volt. Egy amerikai filozófus (Sam Harris) és egy kanadai származású klinikai pszichológus (Jordan B. Peterson) szállt vitába, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyek számunkra, teológusok számára, több mint otthonosan „szólnak”. Ott se voltunk. Meg sem hívtak.

A keresztyénséggel egy új szellemi életelv lépett a világtörténelem szinterére, hogy azt a maga örökéletü eszményeivel átalakítsa. Ez az új életelv ellenállhatatlan erővel alakította át az egész emberi míveltséget és lett ki nem apadó forrása az újkori kultúrának. Az újkor míveltsége keresztyén míveltség és az újkor értékelése a maga ideális követeltségeivel keresztyén értékelés. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az újkor míveltsége és gondolkozása tisztán a keresztyén életelvből teljesen megérthető. Tudnunk kell, hogy maga a keresztyénség is egyfelől a zsidóság, másfelől a görögség talaján gyökerezik. A hellenisztikus míveltségnek legértékesebb elemei, főleg az alexandrinismus és az újplatonismus közvetítésével a keresztyénségnek, mint tannak és társadalmi formáló erőnek szerves alkotórészeivé lettek s mint ilyenek öröklődtek évszázadról-évszázadra, nemzedékről-nemzedékre. Már az újszövetségi irodalom keretén belül találkozunk a hellenisztikus míveltség elhatározó befolyásával.

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére.

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Heinz Schlaffer (Elhotten, 1939) stuttgarti emeritus professzor Die kurze Geschichte der deutschen Literatur című másfél száz oldalas irodalomtör­téneti esszéje még a kiadás évében, 2002-ben került a kezembe egy németországi konferencia alkalmával, s útban hazafelé a vonaton egy lélegzetre el is ol­ vastam. A kissé provokatív tartalmú, briliáns stílusú írás akkor annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, a kis kötetet itthon ismertetem.