Repozitórium index

Our thesis examines the discourse of the Apostolic Fathers concerning the death of Jesus Christ from both linguistic-stylistic and theological perspectives. Special attention is given to the rhetorical structure, conceptual vocabulary, and historical-contextual background of the texts. The thesis does not aim to formulate dogmatic conclusions but rather to explore how the event of Jesus Christ’s death is represented in the writings of the Apostolic Fathers, particularly in terms of temporal designation, soteriological interpretation, and rhetorical emphasis. The study offers a detailed analysis of key passages from Clement of Rome, Ignatius of Antioch, and Polycarp of Smyrna, as well as from the Epistle of Barnabas and The Shepherd of Hermas. Furthermore, it addresses the testimony found in the Epistle to Diognetus and eucharistic passages. The research is based on a comparative exegesis of the texts in their Hungarian and Greek versions.

A dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.

Szentlélekről lévén szó, azzal a legyőzhetetlen akadállyal találkozunk, hogy lehetetlen a szokásos értelemben vett beszédmód. Nem beszélhetünk róla sem úgy, mint emberről, sem úgy, mint látható tárgyról, ugyanis emberi tapasztalati világunkon kívül esik. Itt különösképpen igaz a Kálvin megállapítása, hogy véges nem foghatja föl a végtelent.

E szokatlannak tűnő cím arra az ez ideig feldolgozatlan teológiai-társadalmi kérdésre utal, melyből kitűnik, hogy a 20. századnak talán páratlan tekintélyű teológusa, Karl Barth miképpen viszonyult 1940-ben az erdélyi magyar, illetve a magyar erdélyi határváltozáshoz, más szóval: az akkori Észak- és Dél-Erdély történelmi adottságához.

Mai emberen értjük azt az immár több mint 6 milliárdnyi társadalmat, amely benépesíti a földet „Jeruzsálemtől a végső határokig”. Születésénél fogva ez az embersokaság nem hívő, sem nem hitetlen. Bizonyos sarkítással az is mondható róla, hogy az állatvilághoz tartozik mint annak legkiválóbbja. Érdemileg a párnapos csecsemő nem több, mint a kisbárány, a kisoroszlán vagy a sasfióka. Ez a fokozatosan fejlődő lény abban különbözik mindenektől, hogy növekedése során kialakul benne az értelem és az együttjáró öntudat-önszemlélet és világszemlélet. Ez a sajátossága emeli az állatvilág fölé. Ilyen ő mint mai ember.