A dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál. A dolgozat célja, hogy rámutasson: az apostoli atyák írásai nem csupán korakeresztény tanúságtételek, hanem teológiai és apologetikai törekvések szöveges lenyomatai is, melyek a krisztusi halál misztériumát történelmi origóként értelmezik.
Az apostoli atyák beszédmódja(ik) Jézus Krisztus haláláról
Contributor
Tartalmi besorolás
Szakdolgozat típusa: MA Szakdolgozat
Szakterület: Rendszeres teológia, Egyháztörténet
Kulcsszavak: teológiatörténet, krisztológia, apostoli atyák, Jézus halála