Repozitórium index

Ez a tanulmány a Gal 3,6 és Gal 3,8 szövegének elemzését tartalmazza, az ószövetségi idézetek fényében.

A Dávid és Góliát-elbeszélés ókori szövegtanúi között nagy eltérések vannak, ti. a Codex Vaticanus (LXXB) egy jóval rövidebb tudósítást tartalmaz Góliát legyőzéséről. A 12–31; 41; 48b; 50; 55–58 versek hiányoznak a LXXB 17. fejezetéből, melyeket csak a masszoréta szöveg (MSZ) tartalmaz: . Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés: melyik a régebbi olvasat? Hogyan és miért jön létre ekkora eltérés? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ, és közöl egy új magyarázati lehetőséget.

In the past decades, research has raised the idea of a theology of the Septuagint (LXX) on various occasions. Important works were recently published on this topic in the Handbuch zur Septuaginta and the Septuagint and Cognate Studies series. The general theological tendencies of the LXX are identified by scholars in eschatology, messianism, anti-anthropomorphism and angelology. These tend to all be regarded as further developments of the theology of the Hebrew Bible (HB). However, one can trace the evolution of these and other main topics of the LXX in the New Testament (NT) and in the later apostolic writings as well. Based on three concise case studies, I point out the evolution of theological ideas from the HB through the LXX up to the NT in this paper.

Ebben a tanulmányban két olyan vitatott szövegrészt vizsgálok meg Habakuk könyvéből (Habakuk 1,5 és 2,5), ahol a Masszoréta Szövegnél korábbi verziók egy, a masszoréta hagyománynál korábbi szövegvariánsba engednek betekintést. Az elemzésben Habakuk könyvének két legrégebbi tanúját hívom segítségül, a Septuagintát és a qumráni Habakuk pešert (illetve elemzem a hasonló irányba mutató szír Pesittát is). Az elemzésre kerülő szövegrészek esetében nagy valószínűséggel nem kései, hanem korai olvasatokról kell beszélnünk.

Der Tempelweihspruch (I Reg 8,12–13) ist in einer längeren Version in der LXX (III Bas 8,53) überliefert. Wie verhalten sich die beiden Fassungen zueinander? Dieser Artikel argumentiert dafür, dass sowohl der MT als auch die LXX auf eine gemeinsame fehlerhafte Quelle zurückgehen, die der Herausgeber des MT dahingehend korrigierte, dass er Sätze des ursprünglichen Spruches wegließ, während der Übersetzer der LXX den Spruch möglichst wörtlich zu übersetzen versuchte. Dies wirft auch ein Licht auf die rätselhafte Aussage über die Sonne, die nach dieser Hypothese wie folgt gelautet haben dürfte: שֶמֶשׁ הוֹדִיעַ לָשֶבֶת בַשָמַיִם The temple dedication poem (1 Kgs 8,12–13) has a longer version in the LXX (III Bas 8,53) than the MT. How do the two versions relate to each other? This article argues that both the MT and the LXX go back to a common source containing scribal errors.

A 16. század második felében református őseink, akárcsak Luther és Kálvin, elvben elfogadták a házasságtörés halállal történő szankcionálásának lehetőségét és szükségességét. Véleményüknek igehirdetésekben, bibliamagyarázatokban, valamint egyházjogi művekben is hangot adtak. Ám teológiai és jogi gondolkozásuk gyakorlati megvalósulása komoly eltérést mutat, hiszen Kálvin János szolgálata alatt Genfben és Méliusz Juhász Péter idején Debrecenben, később pedig a hajdúvárosokban (Böszörmény, Hadház, Nánás) a házasságtörés bűnét korántsem automatikusan és kötelező jelleggel követte halálbüntetés.

A Küküllői Református Egyházmegye 17. századi forrásai páratlan részletességgel tárják elénk az egyházi élet szereplőinek hétköznapjait, emberi mivoltukat. Dálnoki Veres Bálint és Márkusfalvi Bálint fegyelmi ügye nem múlt el nyomtalanul, legalábbis a jegyzőkönyv szerkezetét, tartalmát illetően. A személyi kapcsolatok feltárása és megismerése magyarázattal szolgálhat a lapok leragasztására, a kínos zsinati határozatok eltüntetésére.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.

A jelenkor társadalmában egyre gyakoribb, hogy általánossá vált, kész mintákat, sablonokat veszünk át elődeinktől, azokat gyakoroljuk, de értelem nélkül. Ahhoz, hogy megértsünk mai világunkat, a dolgok rendjét és értelmét, vagy akár egy mai, talán értelmetlennek tűnő gyakorlatot, meg kell keresnünk annak eredetét, szükséges visszamennünk a gyökeréig. Fontos meglátnunk, hogy pár évtizeddel, évszázaddal ezelőtt mi tette indokolttá egy gyakorlat bevezetését. Így van ez az egyházban is. Ezek átgondolásakor folyamatos összeütközésekbe kerülünk egyházunk jelenkori gyakorlatát illetően is. Ahhoz, hogy ma az egyházzal foglalkozzunk, szükséges a reformáció korának egyházfelfogását is megértenünk. Az alábbiakban a reformációnak egy kezdeti szakasza, a 16. és 17. század kerül vizsgálat alá, annak egy egyedi műfaja, az egyházfegyelem tanulmányozásán keresztül.