Repozitórium index

Az ifjúsági misszió kérdése egyre aktuálisabbá vált az utóbbi időszakban. Erre nézve azonban nincs egységes elképzelés. Azok, akik foglalkoznak a témával a legjobb tudásuk szerint végzik, mégis gyakran elhangzik az, hogy valamit másképp kellene tenni. Mi legyen ez a másképp? Az ifjúsági misszióban a tanítványképzés, nevelés egyre nagyobb visszhangot kap, több módszer született erre. Nem egyetlen jó módja létezik annak ahogyan tanítvánnyá kell tenni, nevelni a fiatalokat, a több elképzelés közül azt kell mindig megtalálni ifjúságunk számára, amelyikkel a leginkább közelebb tudjuk hozni számukra az evangéliumot. Ebben segítené a gondolkodást ez a dolgozat a missziológiai hangsúlyok megfogalmazásával, illetve konkrét segítséget, ha úgy tetszik, módszert fogalmaz meg, együttműködést ajánl egy tapasztalattal rendelkező, tanítványnevelő ifjúsági misszióval foglalkozó szervezettel.

A roma kérdés egy összetett és sürgető kérdés. Ezt mindenképp szem előtt kell tartani. A dolgozatírás folyamatában számos pozitív és negatív tényezőre bukkantam. Többek között negatív, hogy óriási a szakadék magyarok és romák között. A magyar etnikum hallani sem akar az integrálásról, a romák segítéséről – mert így is ingyen élnek az állam segítségével. Másik negatív tényező az évek során kialakult felfogás és sztereotípia, hogy a romák mocskosak, büdösek, nem szeretnek dolgozni stb. Voltak példák, ahol beigazolódnak az állítások, de voltak esetek, ahol az ellenkezője történt. Egy végtelenül színes kultúrával rendelkeznek – azok, akik nem integrálódtak, hanem megtartották szokásaikat – amelyről mi nagyon keveset tudunk. Ebből a kultúrából kiindulva jönnek a hátrányok, melyeket nem veszünk figyelembe és negatív jelzőkkel aggatjuk tele a romák összességét. Példának vehetjük az iskolázottságot. A roma gyerekek óriási hátránnyal kerülnek be az iskolába.

Az hogy valaki betagolódik az egyházba vagy sem, nagyon összetett és sokoldalú kérdés. S ha ez csak elszigetelt tapasztalat lenne, nem lenne szükséges erről a témáról írni. A „kikonfirmálás” viszont általános jelenség egyházunkban. Miben rejlik e probléma gyökere, hol találjuk a jelenség okait? Erre keresem a választ dolgozatomban, melynek fő témája a fiatalok egyházi szocializációja.

Nagyvárosi gyülekezet aktív tagjaként akarva-akaratlanul szembesülnie kell az embernek azzal a szomorú valósággal, hogy egy átlag vasárnapon az istentisztelet látogatottsága alig éri el a 10-15%-os arányt. Faluhelyen valamivel nagyobb számokról beszélhetünk, de ott is messzemenően kicsi az arány egy-egy gyülekezet összlétszámához viszonyítva. Ezt látva lehetetlen, hogy az emberben fel ne tevődjön a kérdés: hol van a nyilvántartásban lévő gyülekezeti tagoknak az a 85-90%-a, kiket soha, vagy szinte soha nem lehet Isten házában látni? Mi az, ami távol tartja őket ezektől az alkalmaktól? Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy elérhessük és integráljuk azokat, akik valamilyen oknál fogva jobbnak látják, hogy vasárnap délelőtt ne az istentiszteleten vegyenek részt, hanem sétálással, pihenéssel vagy éppen alvással töltsék el idejüket?

2011-ben lehetőségem nyílt, hogy csaknem fél évet töltsek Nepálban, bekapcsolódva az ott végzett szolgálatba, és arra hogy alaposabban tanulmányozhassam az ott élő khám-magar népcsoportot, valamint a köztük végzett és végzendő missziói munkát. Dolgozatom célja a nepáli khám-magar népcsoport történelmi, társadalmi kontextusának, vallásának és kultúrájának rövid bemutatása, a nepáli misszió történetének és jelenkori helyzetének vizsgálata, a misszió lehetőségének és módjának feltárása. A személyes tapasztalataimon és megfigyeléseimen alapuló bemutatás gyakorlati segítséget nyújthat a már ott szolgáló vagy a jövőben szolgálatot vállaló misszionáriusoknak.

Jelen dolgozat azt kutatja, hogy a teológiai oktatás milyen hatással van azokra, akik itt végezték tanulmányaikat, különös tekintettel arra, hogy akik teológiát tanultak, későbbi szakmai előmenetelük milyen más területekre irányította őket.

Minden gyülekezetet meghatároz az, hogy milyen lelkészi vezetésben részesül. A lelkész „tükröződik” egyházában, amit tesz annak súlya és nyoma van, amit nem annak pedig hiánya. Mégsem mondható az, hogy a gyülekezeti élet teljes mértékben a lelkésztől függ, mert vannak kiváló képességű lelkészek, akiknek gyülekezete nem prosperál és vannak akiknek igen. Mi a siker titka? Mit tudnak egyesek, amit mások nem? Nincs titok, legalábbis nem olyan, ami „varázslatos” lenne. A kulcs az, ami mindenkiben potenciálisan benne van: személyiségjegyekkel fuzionált tudatosságból fakadó, szervezett alapokon álló kemény munka.

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik. Az elmúlt néhány évtizedben János evangéliumának kutatása nagy fejlődésen ment keresztül: mivel a János evangéliuma „csupán” teológiai mű, ugyanakkor filozofikus bonyolultsága és metaforikus beszédei miatt nem használható konkrét történelmi kutatásokra, ma már a bibliakutatás igyekszik a szinoptikusok szintjén kezelni a negyedik evangéliumot is. Ez azt jelenti, hogy különösen a memory research keretén belül a János evangéliuma ma már a történeti Jézus-kutatás egyik fókuszpontja. A dolgozat ehhez a kutatási irányhoz kíván csatlakozni.

Ebben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.