Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 13 of 13 results.
PublikációZsengellér József2021Pages: 733--784

A carmina gratulatoria hebraica, vagyis a héber köszöntővers a reformáció megerősödése és egyben első megpróbáltatásai idejének, valamint a református felsőoktatás hazai kezdeti korszakának tiszavirág-életű irodalmi műfaja. Miután a külföldi egyetemjárás kiszélesedett, és a magyar hallgatókat fogadták az angliai és az újonnan alapított németalföldi egyetemeken, az 1598 és 1717 közötti időszakban külhonban a német, holland, angol, svájci és lengyel egyetemeken, valamint hazai kollégiumokban születtek magyar teológus hallgatók tollából egymás tudományos disputái vagy doktori védései alkalmából héber köszöntőversek. A héber-nyelv-tudás, a költészet és a teológia hármasa ötvöződik ezekben a versekben. A tehetségen kívül az oktatási és tudományos háttér volt számukra segítségül. Áttekintve az ötvennégy magyar carmeníró pedigréjét, legtöbbjük három hazai kollégium hallgatói közül került ki, illetve oktatói közé tartozott a későbbiekben: Sárospatak, Debrecen és Nagyvárad.

PublikációBalogh Csaba2021662Pages: 31--34

The erudition, precision and commitment guiding this study is admirable. Nonetheless, while linguistic analysis may entice the reader with the promise of a higher degree of objectivity, preconceptions regarding the base text, its structuring, the construction of reading, and the interpretation of linguistic data involve a fair amount of subjective and debatable factors that confine Systemic Functional Linguistics within the methods to be tamed by responsible scholarship.
DOI: https://doi.org/10.1093/jss/fgab006

PublikációSomfalvi Edit2017Pages: 187

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. A kutatás célja annak az összefüggésrendszernek a felfedezése volt, amelyben leírható, hogy a mindenki által oly jól ismert szorongás, ezen belül a gyermekkori szorongás oldható bibliai történetek elbeszélésével.

PublikációImre Lajos1970Pages: 135--141

A misszió kérdésében a legújabb időkben olyan alapvető változások történtek, melyek a misszió egész felfogását befolyásolják. Kiemelkedik a missziói munka azon alapgondolata, hogy a missziói feladat nem a keresztyén európai kultúra átadása a pogány népeknek, nem is a keresztyénségnek, mint meglevő rendszernek velük való megismertetése, hanem Isten Igéjének hirdetése. Mint az egyház munkájában mindenütt, úgy itt is előtérbe lép az a gondolat, hogy az egyház egyetlen feladata, hogy hirdesse az Igét, mely reá bizatott. Ez tulajdonképen nem más, mint az egyház ráeszmélése a saját feladatára s mint Isten Igéjéhez való visszatérés az igehirdetés, nevelés, pásztoráció és misszió munkájában. Mind jobban látja a keresztyén egyház, hogy a missziói parancs nemcsak egyetemesen kötelező, mely alól nem lehet kibújni, de hogy ez a kötelezés az Ige hirdetéséről szól, melyet nem szabad semmi egyébbel, emberi gondolatokkal, feladatokkal vagy intézményekkel azonosítani vagy felcserélni.

PublikációZsengellér József20211142Pages: 125--158

A magyar peregrinusok 17. századi héber nyelvű köszöntőversei feldolgozására vállalkozó kutatás részeként most három verset ismertetünk részletesen. Martonfalvi György, későbbi nagyváradi majd debreceni professzor és két tanítványának a hollandiai Franekerben írt carmina gratulatoriáját elemezzük, amelyek révén betekintést nyerhetünk a korabeli egyetemjárás közegébe, a szerzők és címzettek viszonyára, a héber nyelv magyarországi és hollandiai ismeretébe és oktatásába, a szerzők héber nyelvi és költészeti készségeibe. A versek most először kerülnek a nagyközönség elé 17. századi keletkezésük óta.

PublikációBalogh Csaba20101Pages: 9--31

Isten, aki megbán valamit, aki változtat egy korábbi döntésén – egyike azoknak a különös képzeteknek, amelyeket egyik holland professzor ilyen cím alatt foglalt össze tanulmányában: „Isten árnyoldalai az Ószövetségben”. Ezek a képek jelentős szerepet játszanak abban, hogy sok mai bibliaolvasó közelebb érzi magához azt az Újszövetséget, amelyben Jézus Istennek a „fényesebb” arcát jelentette ki. De mit jelent az, hogy Isten megbán valamit? Egyáltalán használhatjuk-e ezt a kifejezést Istennel kapcsolatban? Nem zárja-e ki tökéletessége azt, hogy ő bármit is megbánjon? Hogyan egyeztethető össze a megbánó Isten gondolata Num 23,19-cel vagy 1 Sám 15,29-cel, melyek a megbánást, akárcsak a hazugságot olyan emberi tulajdonságnak tekinti, amely valamilyen módon idegen JHVH szellemiségétől?

PublikációSimon János20151083Pages: 256--276

A szorongásos betegségek elszaporodásáról szakemberek egész sora számol be. Így nem számít kuriózumnak, ha gyülekezeti tagjaink körében is találkozunk agorafóbiásokkal, pánikrohamot átélt gyülekezeti tagokkal, terápiás és/vagy gyógyszeres kezeléssel élő szorongókkal és pánikbetegekkel. Amikor a lelkipásztor pánikos esetekkel találkozik, kérdések sorával szembesül. Hogyan viszonyuljon a beteghez? Mit tanácsolhat annak, aki az istentisztelettől való távolmaradást választotta? Ha pedig nem mer elmenni az istentiszteletre, a gyülekezet miként lehet továbbra is az ő közössége? Milyen közösségi alkalmakat lehet kialakítani a pánikbeteg vagy más szorongásos betegek közösséggyakorlása érdekében? És nem utolsósorban: hogyan történjék lelkigondozásuk? Mivel az előbb felsorolt kérdések részletes megválaszolása túlfeszítené egy tanulmány keretét, itt mindössze a pánik pszichológiáját, terápiás lehetőségeit és a lelkigondozás főbb szempontjait vizsgáljuk.

PublikációSomfalvi Edit20161091Pages: 76--79

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

PublikációBernhard, Jan Andrea2004304Pages: 169--181

Ebben a kis tanulmányban szeretném ezeket a nyomtatásban meg nem jelent gyászverseket bemutatni és a történelmi összefüggésekre rámutatni. Péter Miklós lelkipásztor-tanárnak mondok köszönetet a disztichonban írt gyászversek szakavatott magyar fordításáért.

SzakdolgozatImreh Jenő2011Pages: 109Supervisor: Pásztori-Kupán István

Szakdolgozatom legfontosabb célja, hogy tudományos tárgyilagossággal, célirányos munkafolyamatot alkalmazva felkutassam és bemutassam Kálvin János predestinációtanát. Ugyanakkor tanulmányozni kívánom más – Kálvin közvetlen vagy közvetett hatása alatt álló – szerzők (pl. Béza, Bullinger, Dordrechti Kánonok) predestinációval kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait és azoknak a tudomány, illetve a vallás világában felismerhető hatását. Mindezeken túl szeretném feltárni a reformáció korabeli predestinációs tanok teológiai kulcsfogalmait, axiómáit. Tanulmányozni kívánom, hogy melyek voltak azok a külső és belső – személyes vagy tudományos – hatások, amelyek befolyásolták Kálvinnak az isteni eleve elrendelésről szóló tanát. Be szeretném mutatni, mit jelent Kálvinnál és az ő tanítására épült, abból rendszert faragó kálvinizmusban a predestináció, rövid történeti áttekintést is nyújtva.

SzakdolgozatSoós Timea Zsuzsánna2011Pages: 99Supervisor: Kiss Jenő

A dolgozatom elméleti célkitűzései közé tartozik a szorongás jellemzőinek, típusainak az ismertetése, elmélyítése különböző kutatások és az ehhez kapcsolódó szakirodalom tanulmányozásával. Továbbá a különböző istenképek feltárása, szembesítése, azoknak pozitív és negatív hatása a szorongás csökkentése céljából. Kutatásom célja, hogy felmérjem a vallás és a szorongás közti kapcsolatot több összetevőre kitérve (magas kreativitásszint, merev gondolkodás, túlzott tetszésigény, perfekcionizmus, negatív anticipáció, túlzott önuralomigény, negatív érzések elfojtása, testi szükségletek elhanyagolása).

SzakdolgozatErdei Márk Sándor2019Pages: 76Supervisor: Kiss Jenő

A dolgozat a szorongás témájával foglalkozik, s arra keresi a választ, hogy a bibliai tanúságok tükrében miként lehet segítséget nyújtani azon embereknek, aki szorongásos panaszokkal küzdenek. A témával való foglalkozás szükségszerű, hisz a gyülekezeti közösségeinkben is sok ember van, akiket a szorongás érzése megkötöz. Ezért a lelkipásztoroknak, szükséges némi jártasságra szert tenni e témát illetően, hogy hatékony segítséget tudjanak nyújtani a szorongással viaskodóknak. A dolgozatban ennek érdekében a pszichológiai definíciók ismertetéséből kiindulva a teológusok fejtegetésein keresztül jutunk el a Biblia üzenetéig, levonva azt a következést, hogy az Istennel való kapcsolatunk rendezése révén, Krisztus útmutatását követve átélhetjük a szorongásinktól való szabadulás élményét, így már mindennapjainkat nem azok fogják meghatározni, hanem olyan felszabadult életvitel, amelyben Isten hűséggel munkálkodó sáfárai lehetünk.

SzakdolgozatTárkányi István Attila2015Pages: 43Supervisor: Pásztori-Kupán István

A szabad akarat és eleve elrendelés feloldhatatlan feszültségéről tengernyi irodalom született. Már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta ez a kérdés. A bölcsészet eszköztárából kölcsönzött fogalmak segítségével számos keresztyén teológus is kifejtette meglátásait ebben a témában az évszázadok során. Jelenlegi munkánk ki szeretne ragadni három híres jelenetet ebből a máig elhúzódó drámából. Betekintést szeretnénk nyerni Augustinus és Pelagius, Luther és Eramus, illetve Barth és Brunner vitáiba az emberi szabad akarat és az isteni predestináció kérdésében. Nem kimondottan ismertetni akarjuk ezeket az összecsapásokat, hiszen ezekről a vitákról már könyvtárnyi irodalom nyugszik számos magára valamit is adó teológus vagy filozófus könyvespolcán.