Decretum horribile!?

Subtitle
Kálvin János predestinációtana
Contributor

Szakdolgozatom legfontosabb célja, hogy tudományos tárgyilagossággal, célirányos munkafolyamatot alkalmazva felkutassam és bemutassam Kálvin János predestinációtanát. Ugyanakkor tanulmányozni kívánom más – Kálvin közvetlen vagy közvetett hatása alatt álló – szerzők (pl. Béza, Bullinger, Dordrechti Kánonok) predestinációval kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait és azoknak a tudomány, illetve a vallás világában felismerhető hatását. Mindezeken túl szeretném feltárni a reformáció korabeli predestinációs tanok teológiai kulcsfogalmait, axiómáit. Tanulmányozni kívánom, hogy melyek voltak azok a külső és belső – személyes vagy tudományos – hatások, amelyek befolyásolták Kálvinnak az isteni eleve elrendelésről szóló tanát. Be szeretném mutatni, mit jelent Kálvinnál és az ő tanítására épült, abból rendszert faragó kálvinizmusban a predestináció, rövid történeti áttekintést is nyújtva. Ezek előtt – már az első részben – a bibliai alapokat vizsgálom: a predestinációra vonatkozó, azzal kapcsolatos szavakat, a Szentírás predestinációs szemléletét.