Repozitórium index

This study attempts to identify, clarify and evaluate the changing concept of missions in the Hungarian Reformed Church in Transylvania with special reference to the modality/sodality models during the years 1895-1950.

Az ifjúsági misszió kérdése egyre aktuálisabbá vált az utóbbi időszakban. Erre nézve azonban nincs egységes elképzelés. Azok, akik foglalkoznak a témával a legjobb tudásuk szerint végzik, mégis gyakran elhangzik az, hogy valamit másképp kellene tenni. Mi legyen ez a másképp? Az ifjúsági misszióban a tanítványképzés, nevelés egyre nagyobb visszhangot kap, több módszer született erre. Nem egyetlen jó módja létezik annak ahogyan tanítvánnyá kell tenni, nevelni a fiatalokat, a több elképzelés közül azt kell mindig megtalálni ifjúságunk számára, amelyikkel a leginkább közelebb tudjuk hozni számukra az evangéliumot. Ebben segítené a gondolkodást ez a dolgozat a missziológiai hangsúlyok megfogalmazásával, illetve konkrét segítséget, ha úgy tetszik, módszert fogalmaz meg, együttműködést ajánl egy tapasztalattal rendelkező, tanítványnevelő ifjúsági misszióval foglalkozó szervezettel.

A COVID-19 világjárvány jelentős változást okozott az egyházak és helyi gyülekezeteik életében. A magyar nyelvű egyházak tapasztalatai is a nemzetközi trendekbe illeszkednek. A missziói ekkléziológiában jelenleg folyamatban lévő paradigmaváltozás komplexebbé vált. A pandémia felerősített néhány, már korábban indult változást, ugyanakkor új jelenségeket is kiváltott. Jelen tanulmány ezeket a változásokat ismerteti, és azzal a céllal tesz javaslatot egyházaink megerősítésének módjára, hogy azok a jelen helyzetben is hatásokat legyenek a küldetésük betöltésében.

A misszió kérdésében a legújabb időkben olyan alapvető változások történtek, melyek a misszió egész felfogását befolyásolják. Kiemelkedik a missziói munka azon alapgondolata, hogy a missziói feladat nem a keresztyén európai kultúra átadása a pogány népeknek, nem is a keresztyénségnek, mint meglevő rendszernek velük való megismertetése, hanem Isten Igéjének hirdetése. Mint az egyház munkájában mindenütt, úgy itt is előtérbe lép az a gondolat, hogy az egyház egyetlen feladata, hogy hirdesse az Igét, mely reá bizatott. Ez tulajdonképen nem más, mint az egyház ráeszmélése a saját feladatára s mint Isten Igéjéhez való visszatérés az igehirdetés, nevelés, pásztoráció és misszió munkájában. Mind jobban látja a keresztyén egyház, hogy a missziói parancs nemcsak egyetemesen kötelező, mely alól nem lehet kibújni, de hogy ez a kötelezés az Ige hirdetéséről szól, melyet nem szabad semmi egyébbel, emberi gondolatokkal, feladatokkal vagy intézményekkel azonosítani vagy felcserélni.

A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtár­gyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert eh­hez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.

Ravasz László nem érdeklődött a természettudományok iránt. Legalábbis fennmaradt, gazdag életművéből ez derül ki, de nem olvastam sehol olyat a róla szóló és mindmáig hézagos tudományos értékű szakirodalomban, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Ugyanis számára a tudományos érdeklődés a filozófia–teológia–irodalom köreiben bontakozott ki. Az azonban bizonyos, hogy nem volt természettudomány-ellenes. Azokhoz a témákhoz, amelyekben manapság a természettudományok és a teológia bizonyos képviselőin keresztül sokszor igen heves vitát folytat, higgadtan viszonyult. Tiszteletben tartotta a tudomány eredményeit, őszinte rácsodálkozással szemlélve azokat a tudományos-technikai felismeréseket, vívmányokat és megvalósításokat, amelyek a 20. században bontakoztak ki.

Levéltárak, tékák mélyén, múzeumok féltett polcain lapul még néhány példány abból az énekeskönyvből, amelyet mintegy 70 évig használtak Erdélyben. Fontos megjegyeznünk, hogy a Magyarország területéről 1918-ban leszakadt részekből a nagybányai, a szatmári és a szilágysági egyházmegyék egyes gyülekezetei, amelyek azelőtt az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartoztak, szintén ezt az énekeskönyvet használták. Az 1908-as, Seprődi János által szerkesztett új énekeskönyv, valamint ennek 1909-es és 1911-es kiadásai, illetve az 1923-as erdélyi kiadás természetes módon váltotta fel ezt az énekeskönyvet az említett gyülekezetekben is.

Nagyvárosi gyülekezet aktív tagjaként akarva-akaratlanul szembesülnie kell az embernek azzal a szomorú valósággal, hogy egy átlag vasárnapon az istentisztelet látogatottsága alig éri el a 10-15%-os arányt. Faluhelyen valamivel nagyobb számokról beszélhetünk, de ott is messzemenően kicsi az arány egy-egy gyülekezet összlétszámához viszonyítva. Ezt látva lehetetlen, hogy az emberben fel ne tevődjön a kérdés: hol van a nyilvántartásban lévő gyülekezeti tagoknak az a 85-90%-a, kiket soha, vagy szinte soha nem lehet Isten házában látni? Mi az, ami távol tartja őket ezektől az alkalmaktól? Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy elérhessük és integráljuk azokat, akik valamilyen oknál fogva jobbnak látják, hogy vasárnap délelőtt ne az istentiszteleten vegyenek részt, hanem sétálással, pihenéssel vagy éppen alvással töltsék el idejüket?

2011-ben lehetőségem nyílt, hogy csaknem fél évet töltsek Nepálban, bekapcsolódva az ott végzett szolgálatba, és arra hogy alaposabban tanulmányozhassam az ott élő khám-magar népcsoportot, valamint a köztük végzett és végzendő missziói munkát. Dolgozatom célja a nepáli khám-magar népcsoport történelmi, társadalmi kontextusának, vallásának és kultúrájának rövid bemutatása, a nepáli misszió történetének és jelenkori helyzetének vizsgálata, a misszió lehetőségének és módjának feltárása. A személyes tapasztalataimon és megfigyeléseimen alapuló bemutatás gyakorlati segítséget nyújthat a már ott szolgáló vagy a jövőben szolgálatot vállaló misszionáriusoknak.

Liturgika órákon sokat foglalkoztatott annak kérdése, hogyan lehet egy olyan istentiszteleti énekrendet összeállítani, amelyben minden ének a helyén van, és egy szép liturgiai ívet rajzol meg. Ezért fogtam hozzá ehhez a kutatáshoz.

A magyar ajkú református egyházak énekeskönyvei több változáson mentek keresztül. Az évszázadok folyamán az egymást követő új énekeskönyvek többnyire mindig megőriztek egy törzsanyagot az előző énekeskönyvből, de szükségszerűen sok, már addigra népszerűvé vált éneket ki kellet hagyjanak az éppen legújabb kiadásokból. A népzenekutatók és az egyházzenészek által feltárt érdekes jelenség azt mutatja, hogy azok a régi énekek, melyeket a gyülekezet megszeretett, nem merültek feledésbe attól, hogy kimaradtak a következő nemzedékek énekeskönyveiből. Kevéssé ismert és kutatott az a jelenség, mely szerint több már nem használt régi egyházi énekeskönyv néhány éneke megmaradt egy-egy település, kisebb közösség emlékezetében, és népdalként élt tovább. Leginkább az istenes és vallásos jellegű népdalok kategóriájában, illetve az egyházi ünnepkörökhöz (pl. betlehemezés, kántálás) és temetésekhez kapcsolódó népszokások körében találkozhatunk velük. Erről a jelenségről szól dr.

Az 1996-os Magyar Református Énekeskönyv énekanyagának eszkatológiáját vizsgálja e dolgozat. A teológiai megalapozásban a XX-XXI. század nevesebb teológusainak eszkatológiai tanítása kerül bemutatásra: teológiai fejlődéstörténet, kialakult iskolák/irányzatok, nevesebb teológusok nézetei, az eszkatológia teológiai hangsúlyai. A második fejezet leíró jelleggel, valamint kritikailag vizsgálva mutatja be az énekeskönyv eszkatológiai tanítását. Mindezek tematikusan rendszerezve vannak, így: jeleneszkatológia, ima-témák, halál, parúzia, feltámadás, utolsó ítélet, örökélet, Isten országa - mennyország. A részletes bemutatást, szakaszokra lebontva, gondolatokban megragadva a harmadik fejezet tartalmazza. E kutatás segédeszközt jelenthet a gyülekezeti szolgálatban: széleskörűen megismerhető általa a jelenlegi, protestáns eszkatológiai tanítás; rendszerezetten áttekinthető az énekeskönyv tanítása az eszkatológiára vonatkozóan; végül egy segédeszközt találhat az olvasó.

Amint dolgozatom címe is elárulja, dolgozatom halottas énekeskönyveink múltjára és lehetséges jövőjének a feltérképezésére tekint. A református temetés jellemvonásainak kutatása után, elsőként figyelmem, az évszázadok során megjelent liturgiás könyvek, halottas énekeskönyvek, valamint gyülekezeti énekeskönyvekben levő temetési énekek áttekintésének szenteltem. Munkám ezen, része a rég feledésbe merült halottas énekeink felelevenítését szolgálta. Mint kiderült a gyülekezeti énekeskönyvektől különálló halottas könyvek, teológiai kifogásolhatóságuk ellenére, kulcsfontosságú szerepet játszottak régi magyar dallamkincsünk megőrzésében. Halottas énekeink különleges dallamanyaguknak köszönhetően könnyen belopták magukat a gyülekezetek szívében, és évtizedekig megőrizték töretlen népszerűségüket. A XIX-XX. század során, a halottas könyvek megszűnését követően a temetési énekek a gyülekezeti énekeskönyvekben jelentek meg.

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten. Szentírási igehelyek segítségével tudatosítom, hogy az ének Istentől kapott ajándék és az Ő szolgálatában ált. Reformátoraink egyházi énekkel kapcsolatos látásmódjuk bemutatása után, valamint 500 éves református énekes örökségünk áttekintését követően, elérkeztem jelen korszakunk egyházi énekléséhez. Kutatásomat kérdőívek segítségével végeztem, amelyek rávilágítanak arra, hogy a gyülekezeti ének oktatását kitartóan folytatni kell.

Dolgozatomban, kérdőívek segítségével azt vizsgáltam, hogy a Maros megyei református gyülekezeteknek mennyire sikerült megbarátkozni a Magyar Református Énekeskönyvvel. A kérdőívekben nem csupán a lelkipásztorokat kérdeztünk, hanem a kántorokat, valamint az idős és fiatal gyülekezeti tagokat is. A kérdőívekből kiderült, hogy a megkérdezett 44 gyülekezetnek 27%-a még mindig a régi énekeskönyvből énekel, azaz nem használják az új énekeskönyvet. Emellett sok más érdekes, számunkra igen aktuális, az erdélyi református embert érintő kérdés felmerül a dolgozatban, amely három egymásra épülő fejezetből tevődik össze: az első fejezet az énekeskönyvünkhöz vezető út történelmi hátterét ismerteti, a második fejezetben összehasonlítjuk a régi valamint az új énekeskönyvet, végül, a harmadik fejezetben sor kerül a kérdőívek kielemzésére és kiértékelésére.