Repozitórium index

Ebben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.

Dolgozatomban az idősek katechézisét és ennek gyakorlati lehetőségét boncolgatom. Az egyházban a gyülekezetek életkora idősödik. S mivel a gyülekezetek többségét is az idősebb korosztály jellemzi, ezért fontosnak tartom, hogy a lelkipásztornak kiemelt célja legyen az idősekkel való foglalkozás. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen munkát lehet és kell közöttük végezni, meg kell ismerjük őket: tudnunk kell az öregkor jellemzőit. Az ismeretek megszerzése után megtervezzük a katechizációjukat. Az irántuk és az életük kiváncsisága után segítségünk van a munka megteremtésére. Éreztessük, hogy ők is fontos tagok a gyülekezet közösségében. A velük való foglalkozás lehetőségeként írtam két óratervet, amelyet felhasználva segítséget nyújtok korosztályos biblióra megtartására. Dolgozatom összegzéseként megfogalmazom, hogy átfogó katechétikai munka egy gyülekezetben csak az idősekkel való együttműködés és korosztályuknak szervezett katechizációs alkalmak által lehetséges.

Ez a munka a vallásos nevelés és a vallástanítás teológiai alapon felépített rendszerét akarja adni. Hozzá akar járulni ezzel egyrészt a katechetika kérdéseinek tudományos teológiai megvilágításához, de másrészt segítséget is szeretne nyújtani azoknak, akik a vallásos nevelés munkájával foglalkoznak.

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

A román reformáció kérdésével, gyakorló-lelkipásztori és vallás-tanító-lelkészi súlyos elfoglaltságom mellett, éveken át foglalkoztam. Közben a kérdés összefoglalása és tisztázása érdekében komoly munkák jelentek meg, de ezek dacára sem tartottam feleslegesnek jelen dolgozatomat elkészíteni és közreadni.

Tartalomjegyzék:

1. Megnyitó beszéd
2. A hit
3. Az üdvélet
4. A megtérés
5. Az újjászületés
6. A megdicsőülés
7. A feltámadás
8. A praedestinatió
9. A keresztyén programm

A kreacionizmus eszméje egyszerre több síkon szándékszik az Isteni kijelentést az emberi okoskodás eszközeivel felhígítani, maivá-azaz „divatszerűvé” tenni. A kreacionizmus egy eszmerendszert épít fel, amely különbözik az Isteni kijelentéstől. Ez az eszmerendszer a saját maga igazolására felhasznál tudományos, illetve áltudományos elméleteket, és ezekkel együtt kiemel a Szentírásból olyan részeket, amelyek kézenfekvőek az ő eszmerendszerük igazolására. Mivel hitvallásainkkal valljuk, hogy hitünk alapja Isten kijelentése, ezért szükségesnek tartom e kérdéskört – a kreacionizmust – a kijelentés zsinórmértéke, a kánon alapján megismerni.

Természet és Isten. Tapintható, szemlélhető környezet és felfoghatatlan, ritkán érezhető, mégis megtapasztalható transzcendens. Állandó változás, és változatlan, örök állandó. A környezetünk, a természet, világ és Isten mindig is része életünknek, hiszen a fizikai létünk a világban „bonyolódik le”, míg a lelki, spirituális életünk Isten közelségében. A látható és láthatatlan egyaránt jelen van életünkben, mindig is foglalkoztat. Engem is különösen foglalkoztat e téma, és épp ezért választottam e dolgozat témájául a tudomány és vallás, darwinizmus és unitarizmus kapcsolatát. A transzcendens és empirikus valóság jelenléte számtalan feltett kérdésünket megválaszolja, ugyanakkor a megválaszoltaknál is több kérdést szül.

Jézus igehirdetései után nem olvasunk az evangéliumokban olyan szám szerinti növekedésről, mint például az ApCsel 2:41-ben. Jézus igehirdetésére való válaszként inkább a hallgatóságban megindult, csodálkozással összekötött döntési folyamatról olvasunk: „Amikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 5:28-29) Mi válthatta ki ezt a reakciót? Mi lehetett az a bizonyos hatalom mellyel Jézus igehirdetésében fellépett? Miért számított annyira egyedinek Jézus igehirdetése az adott korban? Ezekre a kérdésekre igyekszem e jelen tanulmányban válaszokat keresni.